Elolvasnátok a novellámat? Vélemény?

Nem rossz, viszont próbálj meg olyan pillanatokat és témaköröket körüljárni, megfogni és írni róluk, amik újak, frissek. A nyelvhasználatodon csiszolnék, válaszd ki előre egy novellának a nyelvi stílusát és abban írd végig az egészet, mert ebben láttam váltogatásokat, a hangulathoz nem passzoló szavakat, stb. És olvasd át többször, mielőtt felteszed, láttam benne egy-két gépelési hibát.

Remélem, hogy tudtam segíteni, és a lényeg a gyakorlás, minél többször átdolgozol egy-egy írást, annál jobb lesz a végén.

Magyar nyelv-és irodalom egyetemi szakon alkalmazott irodalomtudomány szakirányon végzett válaszoló

Szia!

Próbálkozni mindig érdemes. Norman Mailer írta az önéletrajzában, hogy annak idején tíz évig írogatott magában, amíg végre elégedett volt az eredménnyel. Ha szereted, ha lelkesen csinálod, akkor érdemes próbálkozni.

A konkrét novelláról a a véleményem, hogy nagyon sok mindent ír le nagyon röviden. Emiatt persze nincs igazán idő arra, hogy a részletek megjelenjenek. A kislány anyjáról például alig tudunk meg valamit (azon kívül, hogy süket a gyereke problémáira), és azt is csak alig írod le, hogy mindkét házasság befuccsolt. Egyszerűen nem írsz annyit róluk, hogy sajnáljam őket érte.

Az időbeli ugrás óriási. Húsz év telt el, ezt inkább csak a filmekben szokták így csinálni, ott is inkább az elején. Itt a közepe után van. Már beleéltem magam, hogy ez a novella a magányos gyerekekről fog szólni, és akkor hirtelen ott áll Réka 31 évesen, és kiderül, hogy valójában nem is Réka problémáin van a lényeg (azokról nem mondasz később semmit, egyáltalán semmit, egyetlen szót sem), hanem a szülői megértésen. Novellában az ilyesmi nem szokás, főleg azért, mert elég nehéz jól megcsinálni. Talán érdemesebb lett volna úgy, hogy már az elején a 31 éves Rékával indítasz, aki magához szorítja a kisfiát, és mi nem értjük, miért is teszi ezt, de aztán leírod a gyerekkorát, majd a kisfia belépőjét, és így a végére értelmet kap a jelenet. Akkor is benne lett volna az időbeli ugrás, de nem ennyire váratlanul. De még akkor is filmszerű lenne, mert a valóságban az emberek nem így szoktak emlékezni.

Egyébként a kislány leírását nem tartom elég gyerekesnek. Gyakori hiba kezdő íróknál, hogy a gyerekeket sokkal érettebbnek ábrázolják a koruknál. Itt Réka 11 éves, de máris az ágyat rugdossa, mint egy serdülő. Az élete is elég hihetetlen. Általában úgy szokott ez lenni, hogy az egyedülálló anyák szinte rátelepszenek a lányukra, állandóan csak vele foglalkoznak, nem hagynak nekik semmi szabadidőt. De a nem egyedülálló anyák is gyakran bevonják a lányukat a konyhai munkákba. Az, hogy Réka gondolkodása teljesen felnőttes, ugyanakkor a konyhai munkákat csak "felnőttes teendőknek" nevezi (mint egy kívülálló), ellentmondásos.

A kisfiú mondatai sem igazán hihetőek, szerintem a gyerekek ennél rövidebben szoktak fogalmazni. Pl. az anyjának nem kell mondania, hogy ez a kedvenc autója, mert ezt a mama tudja, ezt csak az olvasók nem tudják. De a gyerek nem gondol az olvasókra, ő a mamájához beszél, így nem is fogja mondani, hogy ez a kedvence.

Az alapgondolat, hogy a felnőttek nem olyan megértőek a gyerekekkel, mint lehetnének, egyébként tetszik. Az is tetszik, hogy megpróbáltad ezt valamilyen cselekménnyé formálni, egy jelenetben megragadni. Az is jó, hogy ez az "egy jelenet" valójában nem egy jelenet, hanem összefüggő jelenetsor: vannak benne kihallgatott telefonbeszélgetések, csúfolódó gyerekek, lógások, egyszóval egy csomó részlet. De még lehetne ezen dolgozni, mert ez egy elég egyszerű cselekmény, és a vége is happy end, az sem igazán bonyolult, nem mond olyan sokat, mint amennyi ebben a témában van. Vagy pedig próbálhatnál a mondatokon is dolgozni, hogy önmagukban is érdekesek legyenek. Pl. most némelyik mondat felsorolásnak hat: "Réka harmincegy éves, van egy hatéves kisfia."