Milyen ez a vers? (L/12)

Lehet, hogy ezt a verset talán láttátok/látni fogjátok közösségi oldalon, de igen, ezt én írtam és akinél láthatjátok, az is én vagyok.

Ott is írtam, hogy nem nagyon fog változtatni tetszésemen más véleménye, de azért most kíváncsi lennék, mert még senki se mondott rá semmit.

Mindegy, most ne ez legyen a lényeg, jöjjön inkább a vers.

Hol vagytok, ti régi barátok?

Már kietlen csend van a régi ház előtt.

Palotát már messze se látok

És már az se fáj, ami egyszer szíven lőtt.

Egy pöcegödörben tengetem napjaimat,

De hidd el, jól érzem magam!

Nem kell látnom hideg ábrázataitokat,

Amiből szemét hazugság fakad.

Az élet is egy hazugság, műanyag, betondzsungel.

Ezért kell egy saját világ

És nem vagyok szomorú, hidd el,

Ha parancsok dere rág...

Mert bármit mondasz, én ilyen maradok.

Nem tántorít meg semmi.

Semmirevaló vagyok,

De egyszer nekem is célba kell érni.

Azt mondod, a legnemesebb érzés a szerelem,

Vered a nyálad, mikor még semmit se tapasztaltál.

Én se tettem, de nekem nyitva van a szemem

És nem került bele babanyál.

Mert a legnemesebb érzés az, mikor szabadnak érzed magad

És dübörög a hangfal, pendülnek a gitárok.

A pillanat örök marad,

De az a "drága" szerelem elenyész, én erre fogadok.

Azt mondod, ami életben tart, az a szeretet,

De szerintem a levegő

És nem a szíved a fegyvered,

Hanem a puszta nyers erő.

Harcolni jöttél a földre, nem lesz soha béke.

Mégis szeretned kell a világot,

De ha a harcnak sosincs vége,

Akkor is szagold meg a vadvirágot...