Van tehetségem az íráshoz? Kíváncsi valaki a folytatásra?

- Menj be, nyugalom, senki sem fog kérdezősködni! –zakatolt a fejemben a gondolat, miközben sétáltam fel a régi, kopott lépcsőkön, egészen a 209-es tanteremig, ahol a biológiaórát tartották. Remegő kézzel nyúltam az aranyszín ajtókilincs felé, ám hirtelen megtorpantam.

- Mi van, ha mégis? Mi van, ha valaki mégis firtatni fogja a távollétemet? Mit mondok majd neki? Az igazságot nem lehet! –erősködött a hang a fejemben.

- Ugyan már! Eddig sem érdekelt senkit, hogy merre jártam, ezután sem fog –gondoltam, miközben beléptem a terembe. Néma csend fogadott, még a légyzümmögést is lehetett hallani – mindenki szorgosan jegyzetelte a táblán lévő macskakaparást. Mivel a tanár fel sem nézett a naplójából, ezért az orrom alatt elmormoltam egy bocsánatkérést, majd leültem a szokásos helyemre és igyekeztem minél láthatatlanabb maradni. Úgy tűnt, tényleg senkit sem érdekelt a késésem és a többnapos hiányzásom oka. Halkan fellélegeztem, kinyitottam a füzetemet és írni kezdtem. „Az ember szervezete és a …” –fejeztem volna be a mondatot, de Lisa elém csúsztatott egy apró papírdarabkát.

„Hol jártál?” –ez állt rajta. Hogy hol? Kedvesem, ha te azt tudnád… De nem tudod, és ez az egy szerencsém van.

„Beteg voltam.” –írtam rá jobb ötlet híján. Ez igen. Négy nap alatt nem tudtam jobb kifogást találni, minthogy „Beteg voltam”… De úgy tűnt, Lisa hamar elhitte, mivel nem kérdezősködött tovább. Szerencsém volt vele. Egyébként éreztem, hogy csak udvariasságból kérdezi, de most az egyszer nem bántam a nemtörődömségét. Normális állapotban pedig kiadós fejmosást tartottam volna neki arról, hogy ne legyen olyan önző, és igenis érdeklődjön más sorsa felől, még ha néha nehezére is esik neki az efféle gesztus… De most az egyszer nem tettem, inkább folytattam tovább a körmölést. Szóval az ember szervezete és a …

- Gyerekek! Megvannak a témazáró dolgozatok eredményei, összességében egészen jól sikerültek – zökkentettek ki újra az írásból. Aha, szóval ezért bújta annyira azt a nyavalyás naplót. Remek.

- … Kis Kitti ötös, Koczka Renáta négyes, Kriván Eduárd szintén négyes, Lovasi Elisabeth pedig, nos… Hát, tanuljon többet, elégtelen.

- Hogy mi? Elégtelen?! De hát az nem lehet! –sikoltott fel mellettem Lisa. -Tanárnő, kérem,ilyen nincs, én rengeteget tanultam erre a dolgozatra!

- Úgy látszik nem eleget –válaszolt hűvösen Csepreginé. -És maga pedig Edentina, - fordult felém- szíveskedjen miharabb bepótolni az elmulasztott dolgozatot. Bólintottam, majd miután tettetett csalódottsággal konstatáltam, hogy ezt a vázlatot már úgy sem fogom befejezni, összepakoltam a cuccaimat és elhagytam a termet és az udvar felé vettem az irányt. Száz ágra sütött a nap, igazi nyárias idő volt odakint. Levágódtam az egyik padra, elővettem a napszemüvegemet, és élveztem a kiadós napfürdőt tudván, hogy van még két szabad órám a következő „bevetés” előtt. Rövidesen Dorina is leült mellém.

- Hello Tina! Hát te meg hol voltál az elmúlt napokban? Már kezdtem aggódni érted! –mosolygott rám és a szemében őszinte aggodalmat véltem felfedezni.

- Hát, igazából csak beteg voltam –válaszoltam, és reméltem, hogy nem veszi észre a homlokomon megjelenő izzadtságcseppeket.

- Beteg? De ugye már jobban vagy? –kérdőn meredt rám.

- Hát persze, -öleltem meg- és köszönöm, hogy érdeklődsz irántam.

- Ugyan, ez csak természetes, hisz a barátnőm vagy, méghozzá a legjobb fajtából –kacsintott rám.

A legjobb, persze…Milyen barátnő az aki hazudik? Szörnyű, hát persze, hogy az. A hazugságra nincs mentség. Igen, szörnyű vagyok. Még Dorcinak is hazudok, pedig ő igazán megért mindent.

- Na de inkább mesélj, hogy telt a hétvégéd? –kérdeztem tőle, és igyekeztem elnyomni magamban a bűntudatot legalább egy kis időre.

- Jajj, annyira szuperül! Képzeld, a szombaton elmentem Zsófival meg Rebivel vásárolni, és egy nagyon szuper ruhát néztem ki magamnak. Fekete-piros gepárdmintás és pont olyan…Pont olyan…mint a karkötőd!- nyúlt a csuklóm felé az említett darab irányába, ám abban a pillanatban visszahőkölt.

- Hé, ez meg mi? –mutatott a hófehér bőrömön éktelenkedő piros pöttyre, valamint a művészien kidomborodó, halványkék eremre.

- Ja, hogy ez? Á, semmi, csak a tű helye –válaszoltam meggondolatlanul.

- Hogy mi? Tessék? Jesszusom Tina, te drogozol?! Ezt nem mondod komolyan! Pont te, aki foylton az egészséges életmódot hirdeti? Pont te? Jézusom, ezt nem hiszem el!- kapkodott levegő után.

- Nem, Dorci, dehogyis, ezt te sem gondolatod komolyan! –tiltakoztam .

- Nem-e? Akkor ezt mégis mivel magyarázod? –bökött a feketére lakkozott körmével a pötty felé.

- Ez nem az, aminek látszik! Tényleg nem! Hinned kell nekem! Ez csak… -magyarázkodtam- Ez csak…

- Tina! Szedd a lábad, változott a program, mindjárt próbálunk!- sietett felénk Lisa.

- Ígérem később mindent megmagyarázok – mentegetőztem-, de most mennem kell.

Felkaptam a táskám, majd Lisával karöltve elsiettem az auláig, ahonnan már hallatszódott az énekkar szolmizációja.