Szerintetek érdemes folytatnom az írást? Van hozzá tehetségem?

Halloween éjszakáján fekete, földet seprő ruhában róttam az utcákat. Ez volt a tökéletes időpont a Szertartáshoz.

A szél jegesen fújt, arcomba seperte fekete tincseim.

Október utolsó napján volt a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az elhunyt lelkek ilyenkor kelnek útra. Csakhogy ez nem megy nekik olyan egyszerűen. Szükségük van a segítségünkre.

Minden területnek megvannak a felelősei.

Pár lépésre voltam csak a temetőtől. Az idő tizenegy felé járt. Lassítottam a lépteimen, hiszen éjféltől kezdhettünk csak neki a Szertartásnak.

Az út szélén még volt pár lámpa, ami barátságos fényt árasztott felém, de a temetőre sötétség és végtelen nyugalom borult. Bár ez csak átmeneti állapot. Az elhunyt szeretteikre megemlékező emberek, akik pár órával ezelőtt még gyertyákat gyújtogattak és virágokat vittek a sírokhoz, már hazamentek.

Hatalmas volt a csend. Lámpásom szűkös fénykörében lépkedve jutottam el a temető középpontjához, ahol már egyik társam, Lilith várt. Háttal állt nekem, hófehér, gyönyörű hajáról ismertem meg. Ő volt a legidősebb Hármunk közül. Tulajdonképpen én csak tanuló vagyok, négy évvel ez előtt, amikor tizenhatodik életévemet betöltöttem, csatlakoztam közéjük.

Hamarosan Cecily is megérkezett. Szőke, vékony, harminc éves. Az év többi napján a város virágboltjának mosolygós eladónője.

Az ég felhős, nem látszanak a csillagok. Fázom, és hogy mozogjak, járkálni kezdek. Ezen a területen szokták tartani a beszédeket egy-egy temetés alkalmával. Bármerre fordulok, sírok néznek vissza rám. Tétova léptek zaját hallom. Összerezzenek, és társnőimre pillantok, akik pontosan ott állnak, mint előbb, és meg sem mozdulnak. A lépteket még mindig hallom. Máris eljött volna éjfél?

Cecily suttogva megállapítja, hogy ma tíz perccel előbb jöttek.

Lilith int, hogy kezdhetjük.

Gyertyákat teszünk le sorban a földre, lassan, nem sietve, közben szavakat mormolunk, amik más ember számára értelmetlenek lenének.

Egyre többen jönnek. Mind besétálnak a hatalmas körbe, amit a lerakott gyertyák kezdenek formázni. A lelkeknek sietniük kell, hogyha nem állnak a körbe, amég az be nem zárul, kimaradnak, és újabb évet kell várniuk a továbblépésre.

Ahogy egy elhunyt szelleme belép a körbe, egy gyertya lángra lobban.

Van, hogy valamelyikük nem vigyáz, és átszalad rajtunk. Szörnyű érzés. Bár nem látjuk őket, jelenlétüket mégis tisztán érezzük.

Lassan bezárul a kör, én rakom le az utolsó gyertyát. Az eddig lehajtott fejünket felemeljük, az égre nézünk, és mormolásunk beszéddé, majd kiáltássá erősödik. Az igézetnek vége ér, hirtelen elhallgatunk.

A következő pillanatban a gyertyák kihunynak, jelezve, hogy az elhunytak lelke eltávozott a körből, és egyben ebből a világból is.

14/lány