Miért van Erdély zászlójában iszlám jelkép?
Kérdező: A heraldika nem így működik. Egy-egy címerkép rengeteg dologra utalhat, és nincs szükségképpen köze ahhoz, hogy milyen vallású az a család vagy ország vagy népcsoport, amelyet jelképez. A bethleni Bethlenek címerében kígyó van, a Rákócziakéban kerék. Ez miért jelentené azt, hogy a két vadul keresztény főúri család egyike luciferiánus, a másik buddhista? Milyen vallásra utalnak a szarvasok, medvék, levágott emberfejek? A griffek, az oroszlánok, a kardok és a fejszék?
A magyar címerben is ott vannak a kettős kereszt mellett az Árpád-sávok. Milyen vallás jelképei?
Rossz irányba tapogatózol. A heraldikának vannak bizonyos szabályai és konvenciói, az embereknek, csoportoknak pedig megvannak a maguk identitásai (így, többes számban), mítoszai-narratívái, rablómeséi. Néha a címerképek összefüggnek ezekkel, néha más, szimbolikus jelentésük van. Néha nem jelentenek semmit, csak jelölik azt, akié a címer. Nem kell túlgondolkodni.
A Nap és Hold szinte bármelyik kultúrában megtalálható szimbólumok, érthető módon, hiszen az égbolt két legnagyobb jelensége. Már akkor is használták amikor a muszlim vallás nem is létezett. Másrészt olyan részben ez is mint a horogkereszt, amit tudjuk honnan ismernek többnyire az emberek, holott már az is nagyon régi szimbólum. Szóval a mai elterjedt ismereteket ne tévesszük össze a tényekkel, egy teljesebb ismerettel.
Csak néhány példa.
Göbelki Tepe. Ugye a mai Törökország területén feltárt ősi építmény, kora 12 000 év, gondolom ismerősen cseng a megalithikus építmény együttes neve. Található ott is Nap-Hold szimbólum és bizony még jóval a muszlim keletkezése előttről.
Nebrai korong, 3600 éves és ott a Nap és a Hold.
Babylon, Meli-Shipak II.
i.e. 2400
Kérdező és a 6#
Az utolsó jókat linkelt.
De 6 os, amit te linkeltél, abból miért is nemmérted ezt? És te kérdező?
"székely ősi szimbólumokkal, a Nappal (illetve a Nap stilizált változatával) és a Holddal lett díszítetve"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!