Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Miért ilyen rosszindulatúak...

Miért ilyen rosszindulatúak az emberek a kamaszokkal szemben?

Figyelt kérdés

A múlthéten anyuhoz bementem a munkahelyére. Bemutatott a főnökének, aki kérdezgetett a suliról, terveimről stb. Megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni. Én rávágtam, hogy újságíró, hisz már gyerekkorom óta ez szeretnék lenni, eddigi magyar tanáraim mind dicsérték a fogalmazó képességemet, szeretem kifejteni a véleményemet akár írásban is, sok könyvet olvasok annak érdekében, hogy gyarapodjon a szókincsem, egyszóval tényleg ez a célom. Ő erre azt mondta, hogy "Á, ez hülyeség, kevés emberből lesz újságíró, legtöbben a plázában végzik eladóként". Anyu persze rögtön megvédett és megmondta neki, hogy ez azért nincs teljesen így, akinek van tehetsége, az úgyis kiemelkedik. Normálisan elbeszélgettem a pasival, de úgy beszélt velem, mintha egy átlagos, erkölcstelen, hülye kamasz lennék, akit le kell nézni. Kissé elegem van már ebből, mert ez nem az első eset. Ha megyek esetleg anyuval vagy barátnőmmel vásárolni, sétálni, néhányszor olyan lenézően tudnak nézni a felnőttek (főleg az idősebbek, meg a nők). Egyik nap felszálltam a villamosra, leültem, egy idősebb (60 körüli) nő is felszállt, rögtön felálltam, mondtam neki, hogy "tessék leülni", ő meg meg se köszönte, csak agresszíven rám nézett, mintha én lettem volna a hibás, amiért átadtam a helyem. Tanáraink is mindig általánosítanak, mindenkit lekezelnek, mert szerintünk a mai fiatalok hülyék. Kezdem azt hinni, hogy a felnőttek szemében minden kamasz szemtelen, bunkó, buta, züllött. Ha már most ilyenek velünk, akkor mi lesz később. Ez miért van?

16/L


2010. máj. 27. 21:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
93%

Fontos szabályaimból 2 részlet:


1. Soha, de SOHA nem adj idegen véleményére!!!! Nem másnak élsz!

2. Öregasszony, TESCO-s szatyorral buszra száll, akkor TILOS, ismétlem TILOS átadni a helyed.

2010. máj. 27. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
47%

welcome to Hungary!

Ez sajnos egy ilyen nemzet! Ne vedd magadra, viszont menekülj el innen ha csak egy fél lehetőséged van rá, AZONNAL!

2010. máj. 27. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
41%

Miért hiszi minden kamasz, hogy mindenki ellene van és hogy csak Neki van igaza?

Miért hiszi minden kamasz, hogy Ő érett, csak az felnőttek ezt szándékosan nem látják?

2010. máj. 27. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Senki nem állította, hogy érettebb lenne a másiknál. De pont az ilyen kötözködésekről beszélek, ha egy kamasz valamivel nem ért egyet, akkor lázad, nem pedig a véleményét szeretné kifejteni.
2010. máj. 27. 21:38
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Bocsi, kicsit off, de ha mindenki figyelembe venné más, idegen ember véleményét, akkor még mindig a barlangban ülnénk a bunkós bottal. Merni kell nagyot álmodni. Mindenkinek nem jöhet össze, de nem szabad úgy hozzáállni, hogy csak reális, 100%-ig biztos dolgokkal kell foglalkozni. A másik meg az, hogy egy idegen ember nem tud megítélni fél óra alatt. Akarva akaratlanul általánosít néha mindenki.
2010. máj. 27. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
87%

"Normálisan elbeszélgettem a pasival, de úgy beszélt velem, mintha egy átlagos, erkölcstelen, hülye kamasz lennék, akit le kell nézni."


Mit számít, mit mond?


"Egyik nap felszálltam a villamosra, leültem, egy idősebb (60 körüli) nő is felszállt, rögtön felálltam, mondtam neki, hogy "tessék leülni", ő meg meg se köszönte, csak agresszíven rám nézett, mintha én lettem volna a hibás, amiért átadtam a helyem."


Legközelebb ne add át a helyed.


Nagyon elkapatták magukat a hülye öregek az utóbbi időkben.

2010. máj. 27. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
21:35-ös: Ha egy 16-17 évestől megkérded, hogy milyen tervei vannak a későbbiekre nézve és ő megmondja azt, akkor neked elsődleges célod fölényeskedő hangnemben leócsárolni azt anélkül, hogy ismernéd az ember képességeit? Esetleg, mikor felszállsz valami tömegközlekedési eszközre és átadja neked a helyet egy fiatalabb, akkor bunkón levágod magad anélkül, hogy megköszönnéd? Ha igen, akkor szerintem nem az én modorommal van a gond.
2010. máj. 27. 21:46
 8/14 anonim ***** válasza:
81%
Gratulálok, kedves 21:35-ös, végre idetéved egy normális, fogalmazni képes, igazi problémát felvető kamasz, és neked pont őt kell lecseszni. Azt hiszem, egy kicsit irigy lehetsz te rájuk, akik még aránylag gondtalanul élhetnek. Ez egyben a kérdésre is válasz, azt hiszem. :)
2010. máj. 27. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
66%

Kedves kérdezö!


Ezt írtad:

„de úgy beszélt velem, mintha egy átlagos, erkölcstelen, hülye kamasz lennék, akit le kell nézni.


A kérdés, hogy Te miért vagy ilyen rosszindulatú a többi kamasszal szemben?

Miért kell erkölcstelennek, hülyének mondanod vagy lenézned azokat a kamaszokat, akiket átlagosnak gondolsz, pedig nem is ismered Őket?


A Te gondolatmeneted szerint, Te is csak egy rosszindaltú ember vagy aki úgy ítél meg másokat negatívan, hogy nem is ismeri azokat, akiket megítél.

Anyukád főnöke, legalább tudott Veled beszélgetni mielőtt véleményt mondott, de Te még ennyi esélyt sem adsz a többi kamasznak, hanem úgy gondolod, hogy mindenki átlagos és le kell nézni, viszont Te átlagon felüli vagy, mert kaptál pár ötöst irodalomból.

2010. máj. 27. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

de Te még ennyi esélyt sem adsz a többi kamasznak, hanem úgy gondolod, hogy mindenki átlagos és le kell nézni, viszont Te átlagon felüli vagy, mert kaptál pár ötöst irodalomból.


Akkor kicsit olvasd vissza az írásomat és keresd meg azt, ahol leírom, hogy le kell nézni mindenkit, valamint átlagon felülinek tartom magam. Egy példa: Osztályom fele imád trágárul beszélni, hétvégi leírásaik közt a "bebasztam, mint állat, dugtam vmi idegennel" jellegű témák szerepelnek. Adtam nekik lehetőséget, beszélgetek velük és ők ilyenek. Na most. Ez csak 15 ember egy középiskolai osztályból. Némelyik drogozik, összefekszik mindenkivel, mellette sík hülye. Hány ilyen van még ebben az országban? Sok. Hány ilyet látnak a felnőttek? Sokat. Nem könnyebb hangsúlyozni a rosszat, mint a jót? Dehogynem. Részemről ez nem lenézés, csupán nem szeretem, ha egy kalap alá vesznek azokkal, akik trágárkodnak és minden második szavuk a b*szásról szól.

2010. máj. 27. 22:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!