Hova lett a normális Rádiókabaré?
Figyelt kérdés
Én nagy kabaré rajongó voltam. Minden adás megvolt szépen felvéve, katalogizálva. Aztán bekövetkezett az a pillanat, amikor Fábri átvette az kabarét és azóta szó szerint hallgathatatlan szar az egész. AZ bosszant, hogy politikai kabaré száz évig volt a rádióban, jól odamondogattak a kormánynak az aktuális hülyeségek miatt, még a szocializmusban is megtűrte a kormányzat az ilyen kritikát. Aztán jött Fábri és száműzte a politikát, a kormánykritikát. Ilyen még a régi rendszerben sem volt. A mostani számok egyszerűen kínosan szarok, az új szerzők és előadók a nyomába sem érnek a régi nagyoknak. Ez lehet szubjektív vélemény is, de az már nagyon furcsa, hogy azok a sztárok, akik kaptak Karinthy gyűrűt vagy Bonbon Díjat, de egyszer rosszat szóltak a Fideszről (pl. Bödőcs) azok egyszerűen száműzettek. Helyettük van az affektálva beszélő Vida a szánalmas propagandaszövegeivel (pl. kormányunk), a tehetségtelen Ürmös Zsolt, egyszerűen szánalmas. A számok nem szólnak semmiről, nincs semmi mondanivalójuk, egyre többet ismételnek régi számokat új színészekkel, Fábri minden történetét már legalább háromszor elmondta (társbérlet, iskolái, stb). Ide jutottunk?2017. aug. 26. 13:39
11/11 anonim válasza:
A szilveszteri rádiókabaré azóta is verhetetlen, nálam minden évben külön szeánsz meghallgatni.
Bach Szilviát mindig eltekerem. (felvételről hallgatva)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!