Miért zavar bárkit a burkini?
Ezt magyarázd el azoknak, akik válás, alkoholizmus, munkanélküliség, depresszió, stb.. elöl vallásos gyülekezetbe meneültek és ott egy támogató közösséget lelve rendbe tudták tenni az életüket
Magyarázd el azoknak, akik gyülekezetben találtak igazi barátokra, párjukra
Magyarázd el azoknak, akiknek vallási szervezetek adtak élelmet, mert az állam nem segített rajtuk
Magyarázd el azoknak, akiknek nincs pénze arra, hogy új cipőt vegyen, és az egyház segítői ruhát, élelmet, eszközöket adott neki
Magyarázd el azoknak, akiknek a hit ad türelmet és nyugalmat ahhoz, hogy minden nap felkeljenek és végigcsinálják minden nap azt, amit nem akarnak, de nincs más választásuk
Mondd, hogy az egyháznak és a hitnek semmi értelme, miközben bizonyított tény, hogy a hithű keresztények élete kimutathatóan kevésbé stresszes és tovább élnek.
Nem azt mondom, hogy forduljon mindenki a vallások felé. Azt mondom, hogy tiszteljük a másik gondolatait és hitét.
Nem is akarják kiemelni, Szíriában a mérsékeltnek nevezettek is ugyanúgy késes lefejezéseket hajtanak végre.
Néhány iszlám vezető egy-egy nagyobb merénylet után megereszt egy gyenge elítélő nyilatkozatot, de a gyakorlatban nem zárják ki a szélsőségeseket.
Az iszlám a 21. század pestise.
Azt azért fontos szem előtt tartani, hogy az ISISnek (vagyishát IS... miért ISIS egyébként, miért nem csak simán IS?)
Szóval az IS-nek köze nincs az iszlámhoz. A vallási vezetők egyértelműen elhatárolódtak tőle. És a robbantások, merényletek nagyrésze az IS-hez köthetőek.
Lényegében az Iszlám Állam nevű terrorcsport nagy hazafinak, vagyishát vallásfinak gondolja magát, miközben lejáratja és tönkreteszi a hívőket.
És ahogy a keresztény eszmék is csak félreértelmezve szólítanak fel arra bárkit, hogy tűzzel-vassal téríts meg mindenkit, az iszlám vallás eredeti tanításai sem szólítanak fel senkit gyilkolásra. Sőt, még csak messze sem mentek ezért a tanításért, hiszen Mózes és Jézus tanításai is benne vannak a Koránban..
Vagyis a terroristák ölnek, ezt összemossuk a muszlimokkal és emiatt utáljuk a fürdőruhát?
Jó szar ez így:S
Igen, érthető, de ha tudatosan gondolkodunk, elkerülhetjük. Mert én tudom, és Te tudod, hogy azok az emberek nem vallásosak és nem említhetőek egy lapon azokkal a magyar muszlimokkal, akik az utcákon járnak-kelnek és teszik a dolgukat, vagy azokkal a turistákkal akik a Széchenyiben burkiniben ücsörögnek, de még csak azokkal sem, akik tényleges menekültek és a határon ücsörögnek hetek óta.
Ha az ember kicsit utánanéz a vallásnak tudhatja, hogy Allah csak arabul jelenti az egy Istent. Ugyanazt az Istent, akit a zsidók és a keresztények imádnak. És ezt az Istent ismerjük jól.. Allah pont olyan mint God, vagy Dieu...
Szóval ha tudjuk, hogy ez így nem helyes, legalább Te, meg én ne említsük egy lapon az ISIS katonáit a burkinis nőkkel. És akkor ez már kettővel több ember, aki nem ítél el ártatlanokat.
Aha, semmi köze a valláshoz. 😀 mégis az összes terrorista az utóbbi terrorhullámban muszlim volt. Mégis a francia mecsetekben radikalizálják a fiatalokat. Mégis Allah nevében ölnek halomra ártatlanokat.
Felmérések szerint a Francia muszlim fiatalok nagy százalèkban èrtenek egyet a szalafista nèzetekkel. [link]
Akkor hogy is van ez? Nem a muszlimok a gond, hanem a Miki Egér és a 7 törpe?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!