Szerinted, miért van az, hogy akinek sok pénze van, az nem munkát teremt másoknak, hanem, önmagára költi a nyereségét? Miért érzéketlenek az emberek a szegény emberrel kapcsolatban?

Egyetértek a kérdező meglátásaival.

A 10:49-es hozzászóló előtt pedig le a kalappal!

Az én véleményem az,hogy bár eltérő,melyik munkáért mennyit kellett tanulni,ettől függetlenül mind egyformán fontos!

Van is erre egy nagyon találó mondás:Ha a paraszt nem termelne,az úr éhen halna.

Persze ,jogosan elvárható,hogy ha valaki sokat tanult akkor kapjon is jó fizetést.De attól,hogy valaki nem végzett egyetemet,még nem kéne megalázóan alacsony fizetésből élnie!Már pedig itt ez a helyzet és ez az"okosok"döntése volt!...Sok oka lehet annak,hogy nem tanult.Talán nem volt olyan szerencsés,hogy anyuciék feneke alá dugják a diplomát.De jellemző sajnos,hogy a tanultabb,jól szituált rétegek körében nem jellemző a szociális érzékenység.

És van valami,amit nem értek:Tanult,jól kereső emberek panaszkodnak,hogy nincs elég pénzük,közben a legjobb autókkal közlekednek,gyönyörű házakban laknak,külföldön nyaralnak.Miért is nem elég??arra bezzeg nem gondolnak,hogy minimálbérből élő alkalmazottaiknak ennivalóra is alig jut.

Én spirituális beállítottságú ember vagyok és megnyugtat az a tény,hogy egy ember igazi értékét koránt sem az adja,hogy mit dolgozik vagy mennyi pénze van.Legfontosabb az,hogy milyen a lelke.Lelki kincseket kell gyűjtögetnünk,ez az egyetlen dolog ami igazán hasznos és amit ebből a világból majd magunkkal vihetünk,a vagyon,a diploma,a rang az mind ittmarad...

Ez azért ennél összetettebb dolog. Nagyon sok szemszögből meg lehetne közelíteni, de nem szeretnék oldalakat írni.

Társadalmi igazságtalanság, a szegénynek nehéz kitörni.

A sikerességet és pénzszerzést egyfajta exponencialitás jellemzi, vagyis kinek minél több pénze van, annál több lehetősége van rá, hogy még többet keressen. Hogy egy egyszerű példát említsek: ismerősömnek volt egy luxusnak minősülő autója, és csak azáltal, hogy - szándékosan - nem ebben az országban adta el, az eltérő kiszámlázási törvények miatt csak ezen annyit nyert, amennyi nekem csaknem az évi fizetésem. Törvénytelenség nem történt, most akkor jól vagy rosszul cselekedett? Ha én vagyok a helyében, tudom, hogy így nyerhetek nem kevés pénzt, és mégsem élek a lehetőséggel, akkor nyilván hülye volnék.

A szegény embernek nagyon kevés a mozgástere. Különösen, ha a szegénység mellé még képzetlenség is társul, vagy szorgalom hiánya. De évről évre, lépésről lépésre fel tud építeni magának egy exisztenciát, ha az első években még csak a szüleinél lakhat, közben dolgozik, gyűjtöget, majd lakást bérelhet, megnősül, ezáltal valamivel könnyebb lesz, egy idő után már egy rozoga autót is megengedhet, majd egy idő múlva egyre jobbat. Közben szakmailag is egyre nagyobb tapasztalatot gyűjt, nagyobb szakmai elismerésnek örvend, így egy napon felkérik, hogy néhány újonc munkáját segítse, felügyelje, támogassa őket. Miután bizonyítja rátermettségét, már egy egész munkacsoport irányítását bízzák rá, a fizetése is egyre jobb. Ezek mind bekerülnek a szakmai életrajzába, amivel egyre jobb álláslehetőségekre pályázhat, hosszú keresgélés után talál is egy jobbat, ahol megint bizonyít stb. Nem annyira elképzelhetetlen ez.

Munkateremtés kérdése.

Akinek nagyon sok pénze van, az nem ül rajta. Nyilván egy részét felhasználja a személyes igényeinek kielégítésére, de amit látsz, az mindig csak a jéghegy csúcsa. A vagyonának túlnyomó része vállalkozásokba van befektetve, amik egyben új munkalehetőségeket is jelentenek. Ha a vagyonát mind saját magára költené, akkor hamar elbukna mindent.

A munka értéke.

Azt nem állítom, hogy igazságos az élet, de mindig zavart, ha a munka értéke mellett nem került szóba a vele járó felelősség. Csak hogy picit kiegyenlítse a mérleget. Azért nem egészen annyiról van szó, hogy egy ügyvezető vígan elpöcöktet naphosszat a golyóstollával, és zsebreteszi a sok pénzt. Az ő vállát terheli az, hogy folyamatosan reális mennyiségű munkát biztosítson az embereinek. Túl sokat nem vállalhat, mert az embereket nem lehet túlhajtani, különben munkaerő nélkül marad, ideiglenes jó munkaerőt pedig nehezen lehet találni, és az sem szerencsés; ha meg túl kevés van, az sem jó, mert megint munkaerő nélkül marad. Ezt az ideális egyensúlyt sokszor pokoli nehéz tartani. Tárgyalni, egyensúlyozni az árajánlatokkal a munkamennyiség és nyereség megtartása érdekében, figyelembevenni a vasfogú konkurenciát, aki minden erejével azon fáradozik, hogy kiszorítson a piacról, és folyton ott van a kés a nyakán, hogy ha túl kevés profitot termel, akkor ő is repülhet, nem csak a közember, ha meg túl jól teljesít, akkor a következő hónaptól már alapból elvárják azt a teljesítményt, így bármerre is billen a mérleg, maga alatt vágja a fát. Személyes tapasztalat: apum kb. 10 évig volt igazgató egy nagy céghálózat építőipari részlegénél. Kívülről csak a drága autó és a kifogástalan öltöny látszott, de napi szinten jelentést kellett adni a vezérigazgatónak, ha rádión szóltak, hogy szükség van rá, és éppen a wc-n volt, akkor nadrág fel, és rohanni. Kifogás nem volt. Az is bevett szokás volt, hogy ha egy-két szerződést nagyon előnyösen kötött meg, akkor visszamenőleg szankcionálták, mondván, hogy addig nem végezte jól a dolgát. Apum csak egy átlagos építészmérnök, aki kiemelkedő szakmai elismerésnek örvend, tipikus példa rá, amikor valaki azt hiszi, hogy a vezetőnek könnyebb dolga van, iszonyú boldog volt, amikor ilyen magas pozíciót ajánlottak neki, és kiderült, hogy messze nem bírja az ezzel járó nyomást. 110 kg-ról 65-re fogyott, egy összeesett öregember lett belőle. Végül otthagyta a céget, de ez sem ment egyszerűen, mert a rengeteg szálon futó munkát nem vehette át akárki. Mai napig pereskednek, apum az elmaradt kifizetéseket követeli, a cég meg a távozásával okozott kár megtérítését igényli vissza. Anyum nyugdíjas korára gyógyszereken él, és az előléptetéssel anyagilag többet bukott a család, mint nyert, az öregem fele olyan értékű autóval jár most, mint amikor kinevezték. Megérte?

Luxusigények.

Ez sem definiálható, mert minden embernek mások az igényei, és ezek egy emberen belül is folyamatosan változnak. Én például technikai ember vagyok, szeretem a modern kütyüket. Amíg nem volt családom, és legényként éltem egy lakásban, nagyon szerettem volna egy házimozirendszert. Akkor még luxusnak számított. Kölcsönkértem a főnökömtől, és megvásároltam. Két évig törlesztettem a fizetésemből. Mai napig nem tudtam megunni, annyira gyönyörűen szól. Aztán nagyon szerettem volna eljutni nézőként egy rangos autóversenyre. Gyerekkori álmom az autóversenyzés, nagyon sokat jelentett nekem. Ismét kölcsönkértem, ismét két évig törlesztettem a három napos kirándulást. Minden perce megérte. Fényképezés az egyik hobbim, szerettem volna egy minőségi fényképezőgépet. A jó gépek egy gyengébb autó árába kerülnek. Gondolkodás nélkül kértem volna ismét rá, ha az autómon való javítások nem húzták volna keresztül a számításaimat. Ha jobb állásom volna, akkor valószínűleg egy jobb autót szeretnék magamnak, mert a mostanival sok gond van, valószínűleg családdal együtt minden évben ellátogatnék a Forma 1-es Magyar Nagydíjra. Szeretnék egy házat, amiben szépen elvagyunk, nem 40 nm-en tesszük-vesszük magunkat. Szeretnék egy szép kertet medencével, mert imádom a nyári napsütést.

Gyerekkorom óta hordozok magamban ezer és ezer álmot, amiket mind meg szeretnék valósítani, de pillanatnyilag nem tudom megfizetni. Ha megkeresném rájuk a pénzt, akkor mikortól húzhatjuk meg azt a határt, ahol már fényűzésnek számít? Ha volna teszem azt 200-300 ezer euróm, megvalósíthatnám a gyerekkori igazán nagy álmomat, hogy autóversenyző lehessek. Az már sokak szemében pénzszórás kategrória. De le kellene mondanom az álmomról, csak azért, hogy a társadalom ne ítéljen el? Kétlem, hogy lemondanék róla.

Nyilván, támogatnék is, mert ilyen ember vagyok, különösen a kutyás szervezeteket nagyon sajnálom, ahogy nyomorognak. De ezt nem várhatom el minden embertől, mert valahol természetesnek érzem, hogy amikor valaki az álmai megvalósításának a küszöbén áll, akkor önmaga az első, és csak azután veszi figyelembe a mások igényeit.

Bocsi, hogy hosszú lettem, de ez túl bonyolult ahhoz, hogy két mondatban meg lehessen vitatni.

utolso, te mirol beszelsz???

versenyszfera és közigazgatas? te mirol beszelsz? ki kerte a polgarmestert hogy legyen az? ö valasztotta, hagy ne kelljen mar sajnalnom. Az allamigazgatasban dolgozok fele annyit sem stresszelnek és meloznak, mint a versenyszferaban. Penteken mar 2kor hazamehetnek, még én pl. 6 ig dolgozom. SZTK orvos??? hahaha, korhazakban is vannak maganrendelések, nem kell hozza szuper klinikai szoba! annyi pénzt szednek össze az orvosok, amennyit csak tudnak, uh öket sem sajnalom. A kerdesre pedig a valasz: munkehelyekkel kell megoldani, nem adomanyozasokkal. Én nem adnék ingyen semmit. Menj el kedves kerdezo melozni, dolgozd ki a beledet, aztan majd meglatjuk van-e kedved szetosztogatni az utcan lézengo embereknek. Nah nekik kellene legalabb WC pucolonak lenni, azzal is hasznosabbak lennenek. Szoval menjenek a szegények melozni,ha kell masodallasban is és akkor majd nem kell masokat hibaztatni, azert amiert nincs penzuk.