A diplomások teszik tönkre az országot?
SZÓVAL SZERETNÉM AZZAL KEZDENUI H NEM ÁLTALÁNOSÍTANI AKAROK NEM VESZEK EGY KALAP ALÁ MINDENKIT.SZÓVAL HA ÚGY TŰNNE AZ CSAK A VÉLETLEN MŰVE.
Miért is mondom ezt?:Kb 2 évvel ezelőtt a Bosch rt(?)-től kirúgtak 5 ezer embert a Borsodchemből 3ezret szerettek volna(állami garanciát kapott)Az MVK Zrt-től 300 embert.Az egészben csak annyi a fúrcsa hogy ezen kirúgott ill kirúgni akart emberek közül meglepő módon 0tehát0 volt azon alkalmozottak száma akik a cégnél szellemi munkát végeztek.Sőt az MVK-nál a kirúgott 300 után 1 hónappal felvettek még 80 szellemi munkást amely nagy port kavart több újság is megírta.1 politikai pályára vágyó haverom szerint(aki szintén diplomás tehát nem gyűlöletet szeretnék kelteni)ez azért van mert ma az országban az van h aki lediplomázottt azt teljesen mind1 h az adott cégnél szükség van-e rá vagy sem de bizony fel kell venni mert az unio előtt h mutatna egy olyan adat h itt mennyi a munkanélküli.Ez az ő véleménye nem az enyém.
A másik(rasszista vagyok nyíltan vállalom is)azt mondják h a cigók teszik tönkre az országot és azért nem haladunk mert az ő segélyeik elviszik a pénzt.Van ismerősöm a munkaügyi központban és ma nálunk 350-370ezer ember van szociális segélyen ami havi 28.500 Ft.Tény és való h ez havi 10milliárd körüli összeg.Csak azzal senki nem számol el h az állami cégeknél ezeknek a százszorosát elsikkasztják(Bkv Máv Malév Posta ilyen hivatal olyan hivatal bankok a különböző volántársaságok stb.stb.)+ még havi több 10milliós fizetéskkel is rendelkeznek.
Szóval tényleg tudom h vannak olyanok is akik diploma ide vagy oda havi 120körül keresnek de a többségre ez nem igaz.Ők alapból frissen kikerűlve is havi 7-800ezreket kapnak.És h ezt h bírja el az állam?Úgy hogy azon emberek akik megszakadnak a munkában azért dolgoznak éhbérért h ezeknek a léhűtő egész nap kávézgató internetező telefonon trécselő embereknek ki tudják fizetni a bérét.Ma az országba 1 keményen dolgozó emberre 3-4 léhűtő(szintén"dolgozó")jut akiket neki szó szerint el kell tartania.Miről bezsélek?Én egy kis cégnél dolgozom családias a hangulat a főnök még aránylag korrektül is fizet.Szóval vagyunk 8-an melősok általában 4-4 a felállás.Na most jut ránk 2 bérszámfejtő 1 telefonos kisasszony(aki ugye felveszi a rendeléseket)2 brigádvezető 1 főnökhelyettes meg van ugye a góré de őt nem számolom mert övé a cég.A 2 bérszámfejtőnk napközben vásárolni jár internetezik és konkrétan nem csinál semmit mégis kb 1.5x annyit keres mint én.Szóval ere gondoltam.
Lehetsz rám is irigy? Én diplomával kapok havi 84 ezret kézbe:(((
Ja és nincs semmi más juttatás hozzá!!!!!!
alapvető hülyeségeket írsz, de leendő diplomásként olyan szép lenne, ha igaz lenne.
- a diplomások is nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni (kivételek a hiányszakmák, pl. mérnök), ez a diplomásokat kötelező felvenni akkora b*romság, mint ház.
- diplomásoknak nem hogy a kezdőfizetése, de még a későbbi legmagasabb fizetése sem lesz 7-800ezer, csak az esetek kis részében, ha olyan karriert fut be (egyéni vállalkozóként vagy nagy cégnél már akkora pozícióba kerül).
Nemcsak irigy vagy hanem tudatlan is. Hetet-havat összehordassz tényként közölve, aminek a fele sem igaz.
A diplomásokat sem lehet egy kalap alá venni, nem ők keresnek sokat hanem te keveset, de semmiképp sem annyit keresnek és dolgoznak, mint gondolnád és őket is leépítik.
Fölöslegesen alkalmazott "dolgozók" ma már nemigen vannak, mert nem éri meg a cégnek. Ez csak a szocializmusnak nevezett aljasságban volt divat.
De tudod mit, legyél te is diplomás...
Aki azt írta nekem hogy írigy vagyok:Gondolom te is egy mindenféle szaktudás nélkül jó munkahelyre benyomott emberke vagy aki nem akarja észrevennei h ez mekkora probléma is valójában.
Nem vagyok írígy csak van értékrendem tudod ott vannak a tanárok akik beleverik az emberek fejébe a tudást és sz@ros 120ezer Ft-ot keresnek.Ott vannak a tűzoltók akik 90ezerért teszik kockára az életüket h mást megmentsenek.
Meg ott vannak a semmittevők akik 100ezrekért netán milliókért nem csinálnak egész nap semmit.
Ezért következtettem arra a hottászólásodból h te is ilyen vagy.
Nem általánosítottam.És ha higgadtan végigolvasnátok a kérdésemett akkor az is szemetszúrt volna h írtam h van olyan is aki csak havi 120ezrte keres diploma ide vagy oda.De he csak felületesen olvasgattok és csak azt olvassátok el amit akartok akkor felesleges is kommenteket írni a kérdésemre.
Köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!