Mitől és miért pesszimisták a magyarok?

Részben igaz, hogy a magyarok pesszimisták. De jelenleg a többségnek miden oka meg van rá. Ezt az idetelepedő, vagy rokon látogató külföldiek is látják.

Egy munkanélkülinek mije van, amit megbecsüljön? Vagy annak, aki nem keres annyit, hogy a családjával megéljen belőle? Nem ok nélkül mennek egyre többen külföldre.

Sok mindenhez köze van: gazdasági helyzet, éghajlat, kulturális örökség.

A gazdasági helyzet sem minden, pl. a skandináv országokban magas az öngyilkosság aránya, s az átlagosnál jóval több antidepresszáns fogy - sejthető, hogy az ember hangulata levertebb, ha 24 órából csak 4-5 órát (vagy még annyit sem!) van fenn a nap.

Azért mi híresen pesszimista nép vagyunk. Talán azért, mert ha végignézel a történelmünkön, valójában nem sok jó történt velünk. Háborúkat nem igazán nyertünk, max csatákat, s a török uralom kezdetétől 1918-ig mindig valamilyen nagyobb birodalom függésében álltunk. Függetlenség után is sorban jöttek a rossz döntések, hányatott történelem. Úgymond - hozzászoktunk, hogy csak rossz jöhet.

Ehhez hozzájöhet az is, hogy az emberek nagy része - fáj vagy sem - tipikusan proli életmódot folytat. Egyesek azért, mert nincs igényük többre, mások meg, mert nem tehetik meg, hogy többet tegyenek.

Nincs pénz, nem nagyon járunk szórakozni, nem költünk kultúrára, nem utazunk - inkább otthon ülünk, bújjuk az internetet meg a híradókat és politizálunk. Sok embernek ez a szórakozás.

Leadunk az igényekből, átlag heti 5-ször 8 óra munka és ~140.000-es fizetés mellett nincs kedvünk mást csinálni, mint lezuttyanni a kanapéra a tévé elé, és nézni a Barátok Köztöt, vagy Megasztárt, vagy Való Világot, vagy mittudoménmit.

Ezzel párhuzamosan irigykedünk mindenkire, akinek több jutott. Akinek jobb kocsija van, aki megteheti, hogy tengerpartra megy nyaralni, akinek nagyobb lakása, nagyobb háza van, aki színházba, moziba tud járni, könyveket vesz és olvas. Sznobságnak, urizálásnak nevezzük és megvetően ciccegünk. Ez az átlag ember. Páran ezt megpróbálják valamiféle nemzeti köntösbe csomagolni. Hogy ő azért nem megy nyaralni, mert Magyarország is van olyan szép, mint a többi. Hogy ő azért nem költözik nagyobb házba, vagy esetleg közelebb a városhoz (a több munkalehetőséghez), mert gyönyörűek a falvaink, stb. stb.

Igazából mindenkiben ott van a változásellenesség. Ha történik valami nagyobb volumenű változás a közéletben, mindjárt jönnek jó sokan, akik megmondják, hogy a korábbi mennyire jobb volt, és egyáltalán, régen minden sokkal jobb volt.

És ez nem csak a közélethez, hanem a saját életükhöz való hozzáállásra is jellemző. Néhányan tehetnék, de nem váltanak munkát, pedig lehet, hogy jobb lehetőségeik és körülményeik lennének, de félnek a változástól. Felnőttként sem lenne késő tanulni, mégsem teszik, mert "jó nekik, ami jutott".

Nincs meg a társadalomban a dinamizmus és a tenni akarás, csak toporgunk, mantrázzuk a "nagy igazságokat", közben állandóan csak a rosszat várjuk és magunkban irigykedünk (nyilvánosan meg megjegyzést teszünk) arra, akinek valamiért jobb, mint nekünk.

Ez nem csak pesszimizmus, ez valami, ami annál sokkal több.

Mert tudják nagyon jól, hogy sokkal jobb lehetne az életük, ha nem lenne az országban ekkora korrupció.

Ha Peti apja alkoholista és veri őt, akkor valószínűleg nem azon fog örömködni, hogy anyu legalább nem ilyen, hanem irigyelni fogja Ádámot, akinek kedves apukája van és rendesen viselkedik a gyerekével.

"Jönnek is külföldiek,néha le is telepednek és nem azt látják amit mi."

Igen, nagyanyám falujában él egy holland, nyugdíjas pár, akik tavaly csempéztették újra az egész lakásukat, aztán meggondolták magukat és kitalálták, hogy nekik nem olyan csempe kell, ezért leverették az egészet az elkészülte után pár nappal és újrarakatták másik csempével.

Ilyen anyagi háttérrel mindenki remekül érezné magát Magyarországon, csak a szomorú valóság itt az, hogy az átlagember a fizetéséből nehezen tud felújítani akár egyetlen egy szobát is, nem hogy duplán az egész házát, ráadásul a nyugdíjából.

Kérdező, ezek a sztereotípiák. Minden országban találsz pesszimistákat és optimistákat. Bizonyos országokban több rosszkedvűt. De ez csak a gazdasági állapotokat tükrözi valamelyest. Nemcsak az adott pillanatét, főleg inkább a trendet. Azonosan rossz anyagi körülmények között nyilvánvaló és természetes, hogy rosszabb kedvű az, aki már élt jobb körülmények között, és megtapasztalta a lesüllyedést, miközben nincs reménye a visszakapaszkodásra. Akinek viszont ez is eredmény, persze hogy örül. Annak sincs sok oka a panaszra, aki soha nem élte át a jobb körülményeket. Nem ugyanaz, látni a szomszéd jólétét, vagy tudni, hogy voltunk már mi is úgy.

Ami pedig az ellenségességet illeti, az egy másik történet. Nálunk ezt most egyenesen dicsőség követni. Ma az a nagyszerű, ha valakit úgy dicsérünk szembe, hogy közben leütjük, de legalábbis jól megalázzuk. Elsőrendű tanítók vannak ebben ma. A jellemükért, a tudásukért egyetlen krajcárt nem adnék.

A gazdasági helyzetnek nincs köze ehhez. Itt Dániában a legtöbb az antidepresszáns fogyasztás egy évre viszonyítva egész Európában, pedig gazdag országról van szó.

Menj el Thaiföldre, ott a kis fűkunyhót elsodorta a cunami, mégis mosolyogtak a képeken.

Egész egyszerűen sok magyar nem tudja megbecsülnie azt, ami van, és mindig egyszerűbb a kormányt/világot/Orbánt/Gyurcsányt/gazdasági helyzetet/chemtrailt/ufókat szidni és hibáztatni, mint tenni valamit saját magukért.

A gazdasági helyzetnek nincs köze ehhez. Itt Dániában a legtöbb az antidepresszáns fogyasztás egy évre viszonyítva egész Európában, pedig gazdag országról van szó.

Menj el Thaiföldre, ott a kis fűkunyhót elsodorta a cunami, mégis mosolyogtak a képeken.

Egész egyszerűen sok magyar nem tudja megbecsülnie azt, ami van, és mindig egyszerűbb a kormányt/világot/Orbánt/Gyurcsányt/gazdasági helyzetet/chemtrailt/ufókat szidni és hibáztatni, mint tenni valamit saját magukért.