Miért zavarja annyira az embereket, ha valaki más, mint ők?

Engem azért utálnak ki a korombeli lányok többsége, mert nem sminkelek, nem törődöm a hajammal, nincsenek mindig új ruháim, nem vagyok szexi, nem járok fiúzni, párommal is közel három éve vagyunk együtt, de még szex nem volt, és gondolok a tanulásra is. Nem szeretek alkoholizálni, nem cigizek, kedves vagyok a tanárokhoz és stréber vagyok. Nem ismerem a pletykákat, nem tetszenek a fiúk (csak a párom:D), stb. Nem járok bulizgatni, mindig időre megyek haza (mondjuk ennek meg a még mindig tartó ártatlanságnak szülői oka van, akik még rövid pórázon tartanak, én meg egyenlőre még morogva, de hagyom. Biztos jót akarnak).

Emiatt folyton bunkóznak vele, szivatnak, elérik, hogy elhiggyem, hogy megváltoztak, megbízzak bennük, aztán hátbatámadnak azonnal. Gonosz pletykákat terjesztenek néha rólam. Folyton röhögnek rajtam, de ha kell a segítségem, máris a legaranyosabbak. Sosem fogom megérteni az ilyen lányok gondolkodásmódját, akiknek az a legfontosabb, hogy minél előbb kerüljenek ágyba egy sráccal. Nem értem, miért kell engem bántaniuk, csak mert én jobb életet akarok, mint ami nekik lesz, ha nem kezdenek el sürgősen tanulni.

Homokosokkal, más vallásúakkal nincs bajom. Mondjuk vallásom nekem sincs, elvileg keresztény vagyok, de nem űzöm: inkább deista vagyok:D Homokosok azért azok, mert más nemű az agyuk, mint a testük, egyedül a divat-homokosokat nem bírom. Azok szimplán hülyék, de hagyom, had csinálják, amit akarnak. Minek őket bántani?

Bocs én most nem fogom megfogalmazni a saját gondolataimat ide, mert igazából több válasz is lehetséges(meg különben is nem mindenki ugyanazért gyűlöl szívat stb bizonyos csoportokat), de pont most olvasok egy könyvet amiben volt ilyen idézet:

"A másik emberrel általában a világon semmi más bajunk nincs, csak az, hogy ő a másik. Neki is látunk többnyire, hogy ezen változtassunk. Megpróbáljuk saját képünkre formálni, ami már az istennek sem sikerült, de abból azért annyi baj nem származott, mint a ki hasonló kísérleteinkből. Ehhez a művelethez ugyanis éles faragószerszámok kellenek, kegyetlen csonkítások és protézisek. Tudom, hogy lehetetlen, de van egy parancsolat, amelynek betartását nem tartanám utolsó dolognak. Az pedig így hangzana: "Ne állítsd magadat bálványként mások elé, s ne kívánd, hogy előtted hódoljanak!" "

Alapvetően az abból ered, hogy az ember társas élőlény, és mint ilyen, csoportokat alkot. A csoport nyilván csak akkor maradhat fenn, ha adott szabályokat alakot, vagyis meghatározza melyik viselkedés elfogadható a csoporton belül és melyik nem. Gond akkor van, ha olyan személy próbál a csoportba belépni, aki nem is kívánja betartani a szabályokat. Tehát pl egy olyan csoport, ami kategórikusan elítésli a homoszexualitást, ellenségesen fog a homoszexuális "szabályszegővel" szemben viselkedni, és kiközösíti. Ez leginkább a gyerekeknél figyelhető meg jól, mivel ők még kevésbé hajlandóak tolerálni a másik kívülálló viselkedést, mitöbb, még a tesi vagy egyéb hibák miatt is könnyen kiközösítik a másikat. Msárészt az ellenkezője is megfigyelhető, legyen valaki akármilyen jelentéktelen tagja a csoportnak, ha olyan személlyel konforntálódik, akit a csoport utál, akkor következetesen védeni fogja a tagot.

Persze az emberi viselkedés a gyakorlatban bonyorultabb, árnyaltabb, tehát pl: megfigyelhetünk szélsőségesebb eseteket is, mikor valaki szándékosan üldöz pl egy homoszexuális embert...

Tehát szíve joga valakienk másnak lenni, de nem szíve joga nyíltan szembeszállni annak csoportnak szabályaival, amibe tartozni akar, vagy elfogadására vágyik. Pontosabban joga van, csak lehetősége nincs, mert ugye, hogy mihez van jogunk, és mit tehetünk meg az két külön dolog! Különben számolnia kell a következményekkel...

Sajnos ez egy ősi, az állatvilágból örökölt reakció.

Aki más, az idegen, azt nem ismerjük, és félünk attól, amit nem ismerünk.