Normális gondolkodásom van?

Jól hangzik! 3-4 év múlva csömört kapsz ettől az érzéstől. Aztán csak nevetsz. Ó, mindenki egyedül van ezen a világon! Hidd el! Csak most még furcsa, aztán megszokod, és a magány érzésén túl megtanulod, hogyan, milyen mértékben lelhetsz társakat.

Az élet hosszával vigyázz! Csak addig tervezed rövidre, amíg távolinak hiszed a végét. Ezért az egyik durva válaszadónak igaza volt: Most? - Egy kicsit hisztisnek tűnsz. Tanulj meg küzdeni az életért!

Nyilvánvaló, hogy ha tényleg olyan vagy, mint amilyennek gondolod magadat, akkor könnyedén találhatsz magadhoz hasonlóakat, ha megtanulsz másokra figyelni, de ha igazán alkotni szeretnél, akkor a magányt mindig természetes körülménynek kell hinned, különben feloldódsz a fogyasztók társadalmában.

Képzeld el, hogy a hozzád hasonló korúak között sokaknak volt már tartós fájdalmuk, betegségük, elhagyatott családi helyzetük, amelyeken senki sem segíthetett. Ők sosem gondolták át a magányukat, adott volt, észre sem vették. Veled is többször előfordul még az életben, hogy valódi kínok ébresztenek rá a magányra, nem csupán egy osztály társasága. Észre sem veszed, és a magány elfogadásától felnőtt leszel. Hosszú élet során fog kiderülni, hogy erős lesz-e az a felnőtt. Lesz egy szakmád, egy vagy több családod, amelyeken keresztül megismerheted a világot, elveszíted azokat, akiket most nem becsülsz sokra. Nagy kaland! Mindig változik, más és más lesz.

Én is kiírtam múltkor ilyet,eléggé nagyképűnek tűnt az írásom,és le is irták keményen a véleményüket a többiek.

Ám,h bevalljam télleg nagyképűnek tűnik az írásom xD

De azért együttérzek veled.