Mit szóltok a versemhez?

A versben háromszor változik, hogy mit szeretnél. Ezért nem következetes.

Mikor rád gondolok

Ökölbe szorul a kezem

A lelkem démonok tépik

És elvesztem az eszem

Itt állok a világ szélén

Készen állok ugrani

Ha nem tartasz vissza

Öröké fogok zuhanni

Itt kifejezed a bánatod a kedvesed elvesztésén.

B*zd meg a szabályaid

Én nem érted élek

Majd szólj, ha ráébredtél

Hogy milyen szar az élet

Csak fordulj hátra és nézz vissza

Nem szúrja semmi a szemed?

Lecsúsztál a legaljára

Most meg nyalogatod a sebed

Szánalom az, az egyetlen

Amit irántad érzek

Egy senki lettél, sajnálom

Ja bocs, talán mégsem

Itt kifejezed azt, hogy a kedvesed mégsem volt fontos, és hogy te semmit nem érzel iránta, csak szánalmat. Viszont mindenfajta érzelmi átvezetés a transzmutációhoz totálisan hiányzik. Továbbá, mivel ez a rész is jelenidőben van, mint az első két versszak, ezért értelmetlené teszi azokat.

Zárj össze minket egy szobába

Vívjunk megint csatát

Az eredmény ugyanaz lesz:

K*rvázol és szidod az anyád

Mert csak ehhez értesz

Önmagadat rombolni

Értem én, tudom, hogy milyen

Sokszor könnyebb feladni

Szedd össze magad végre

Rúgj kétszer magad alá

És ha majd újra a régi leszel

Szeretni foglak. Talán.

Kifejted, hogy a volt kedvesed gyakorlatilag a pszichológiai B típusnak az archetípusa. Hangot adsz meggyőződésednek, hogy a volt kedvesed olyan ember aki annyit nem érdemel, hogy szembeköpjék. Majd a végén, miután a fél versben kifejtetted, hogy neked semmit nem ér, és mennyire megveted, kilátásba helyezed a megváltozása esetén a szereteted.

Ez a vers minden, csak nem következetes, ráadásul a saját idővonalát is értelmetlené teszi.

Viszont a tizenhat évedhez remek.