Miért mennek az emberek külföldre nyelvtudás nélkül?
Angliában élek a párommal, szóval első kézből jövő tapasztalatot fogok leírni, s ennek fényében kíváncsi vagyok a véleményekre. (Mert én nem értem és valamilyen szinten dühít is az egész).
Szóval több éve élünk kint, diplomával jöttünk ki, felsőfokú angollal és szakmai gyakorlattal ismerős segítségével. Az első 1-2 év borzalmasan nehéz volt még így is. Alig jöttünk ki a pénzből, olyan sokba került az albérlet, a busz (majd a kocsi), a kaják. Szégyen-nem szégyen bevallom, otthonról kaptunk támogatást az első 1-1.5 évben. Aztán persze sikerült fentebb küzdeni magunkat a ranglétrán, vért izzadva igaz, de sikerült. (Eddig az ln sztorim). Na már most, pár hónapja beléptem egy facebook csoportba, ami angliai magyarok számára készült. Amit látok: emberek tőke nélkül, nyelvtudás nélkül, megfelelő szakképzettség és gyakorlat nélkül, tájékozódás nélkül a nyakukba veszik a nagyvilágot és kijönnek majd... koppannak. Munka nincs, mert mindenhez kell a protekció (bizony itt is) a szakképzettség, a gyakorlat és az ANGOL. Idegbajt tudnék kapni, amikor azt látom, hogy 10 ből kilenc ember így próbál munkát kapni: "Alap angollal (ergo yes/no/maybe) keresek munkát olyat, ahova nem kell az angol nyelvtudás". Nem értem, hogy ezek az emberek mit csinálnak az életükkel. Itt ülnek a popójukon, a nyelvet nem beszélik, dolgozni nem tudnak, majd felélik az utolsó kis pénzüket és mennek haza, vagy elvállalnak valami "alja munkát" (pl szemét felett ki vannak kötözve napi 12 órába) annyi pénzért, ami nem jelent többet, mint otthon a minimál bér. Sajnos már itt sincs munka és nagyon megválogatják, hogy kit vesznek fel. Angol nélkül pedig szinte lehetetlen. Van ingyenes angol képzés, arra nem járnak el. Csak azt nem értem, hogy ebből a keresetből, amít így keresnek (ha egyáltalán szerencséjük van és keresnek) nem fognak tudni félretenni, akkor miért adnak fel mindent és hagynak hátra mindent? Vagy, ha itt akarják leélni az életüket, akkor egész életükben tolmácsot akarnak alkalmazni, még egy orvosi látogatásnál is? Jól lehet keresni itt, azt aláírom, de amit senki nem vall be, hogy igazából csak magasabb beosztásban éri meg. A sima alapbérért nem éri meg kijönni. Angol nélkül meg főleg nem, akkor miért?
Na igen, ezért írtam a bérletet.
Itthon ki van akadva meg anyázik, h mi az, h nem kombinált bérletet kap, mi az, h csak a be-haza járását fizetik ki meg 50% meg hol mit.
Mikor meg kimegy külföldre akkor meg leáll megmagyarázni, h milyen jó is órákat gyalogolni, ott valahogy nem baj.
Kedves kerdezö!!!
En masfel eve elek Nemetorszägban, en is nyelvtudäs nelkül jöttem ki.Nincs vegzettsegem, csak egy magyar erettsegi, amivel kitörölhetem a hätso felemet. Kijövetelem utän egy hettel kaptam munkät, es 4 honap mulva volt sajät alberletem. Nemetorszägban sokkal nehezebb mint pl Angliäban. Aki akar az kap munkät. Es kepzeld itt jobban elek, mint anno otthon. Nem wc-t takaritok, nem is irodäban dolgozok. Egy gyärban vagyok müszakvezetö.
Nem minden a nyelvtudäs es a vegzettseg. Es en nem kaptam tämogatäst otthonrol. N/25
utolsó előtti, ezt miből gondolod, hogy Németországban nehezebb, mint Angliában? mert itt, Angliában már évek óta nincs az a jó világ, amit otthon még mindig sokan hisznek, hogy rengeteg a munka, és nyelvtudás nélkül is simán találsz pár nap alatt.
a másik meg, hogy a kint lévők is sokszor megvakulnak attól, hogy kijöttek, s hirtelen minden szép lesz, és nem baj, az is, amit otthon habzó szájjal szidnának. itt hirtelen nem lesz baj, hogy hat vadidegennel osztozkodik egy lakáson, egy lyukat bérel szoba címén, hogy minimálbérért mosogat heti 10 órában, vagy 0 órás szerződéssel. bezzeg, ha otthon tenné ezeket, akkor szidná az életét, meg a magyar helyzetet.
nemrég olvastam egy blogon, kijött az ember, próbanap, reggel hattól este hatig, fizetés nélkül, s semmi gondja nem volt vele (mellesleg, szerintem ez törvényellenes). bezzeg,ha Magyarországon lett volna ugyanez, akkor szidja hogy ezt csak ott lehet megcsinálni...
Én Angliába mennék utoljára. Én jövőre készülök kimenni, Németo-ba vagy Ausztriába. Az a pénz, amit külföldön lehet keresni itthon jó, nem odakint. Ezért csak olyan helyre megyek ahol a szállást és ellátást fizetik. Annak semmi értelme, hogy a fizetés kint erre menjen el.
És hogy miért mennek az emberek ki nyelvtudás nélkül? Mert el vannak keseredve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!