Mi a legrosszab szokásotok?
Ma szerintem megdöntöttem a rekordom.
Reggeliztem délben, de csak azért mert volt kész rántotta, aztán egy olyan fél órája ettem egy banánt. Kimentem a kertbe, lefeküdtem és napoztam vagy másfél órán keresztül. Tanulnom kellett volna, mert holnap 3 dolgozatot írok, helyette egész nap twittereztem.
Komolyan, üssön meg valaki. ._.
#3 vagyok.
Látom, többen az én rossz tulajdonságomat máshogy élitek meg. Lehet, hogy igazatok van, de sajnos nekem ez nem mindig jól hat ki az életemre. Pillanatnyilag is ez a lépegetős elv (bár mára már sokkal inkább kényszer)az, ami belekényszerít a saját kis letargiámba. Annyit kellene tennem, hogy megerőszakolom ezt a baromságot magamon, valószínűleg tök jó beszélgetést alakíthatnék ki, azzal, akivel kellene, de ez helyett csak belesüppedek az önsajnálatba és asszisztálom a világ ellenem való összeesküvésének megnyilvánulását, folyamatát. Ilyenkor az egész csak degradáló jelenéseket gerjeszt, ez által leszek a saját ellenségem, akaratlan rossztevőm.
Hogy olyan választ is adjak, amivel többen képesek azonosulni, én is lusta vagyok, főleg a tanulásra (bár szerencsére így is egész jók a jegyeim), ezen kívül néha gyáva is, félek szembenézni az amúgy is jelen lévő dolgokkal, amik idővel úgy is ki fognak ütközni... De én néha a végpontig menekülök. Sok van még, de nem biztos, hogy célszerű itt kisregényeket írnom ilyesféle dolgokról.
Kérdező, szerintem sürgősen szedd össze magad, mert ha ez hosszútávon így marad, lemaradsz a saját életedről! Sok kitartás kell, de felismerted a problémádat, tehát még lehet kiút! (:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!