Terhes lettem egy családos férfitól. Megmondjam neki vagy ne és inkább tünjek el?
38 éves vagyok és 16 hetes terhes. Korábban úgy gondoltam, mivel semmit nem akarok a férfitól, hogy nem mondom meg neki. Ö sokkal idösebb, 63 éves.
Szerencsére anyagi gondjaim nincsenek. Jól keresek. Saját lakásom van, stb. De mégis bánt valami. Talán tudni akarja, hogy lesz egy gyereke. De akkor kiderül minden és a házasságának vége. Azt meg nem akarom. Meg aztán a gyereknek is kell majd valamit mondani, ha kérdez. Nem mondhatom, hogy egy k.rva volt az anyád és csak kihasznált egy pasit. Pedig ez az igazság.
Szóval szóljak neki vagy ne? Ráadásul egy városban is élünk és magától is rá tudna jönni, miért is szakítottam.
Felállt még neki, mikor összefabrikáltátok a babát?...
mondd el neki, de ne a család előtt. Majd ha ő akarja, elmondja a családnak is.
Én is ilyen helyzetben voltam.
Én elmondtam az apának, aki azóta is részt vesz a gyermek életében, nevére is vette. (persze titokban,kiderülni csak a halálakor fog)
Utólag azt gondolom, hiba lett volna nem elmondani, a gyermekemnek is jobb így, hogy van apukája. A környezet meg úgy tudja, hogy "elvált anyuka" vagyok. (ovi, tágabb ismerősök, kollégák)
A környezetnek is fel fog tűnni és a gyerek is egész életében hátrányban lesz, mert pont azt veszik el az ilyen "anyukák", ami az ő alapja és életen át tartó biztonsága lenne, a családot.
Külföldön már külön az ilyen anyák és az elvált anyák miatt vannak férfi mintát adó béremberkék, hogy a gyerek ne sérüljön annyira.
Sajnálom szegény gyereket :(
Az apának meg joga van tudni.
10.válaszoló.
Belekontárkodott a családba???
Miért,megerőszakolták szegény apukát????Azért ne túlozzunk!
ma 21:07
Igazad van, nem erőszakolták meg. De tudnia kellett hogy családos ember, és ha az öreg csapta is a szelet, lehetett volna nemet mondania, mondván nem akar egy házasságot tönkre tenni.. Így akárhogy is nézzük, bizony belekontárkodott..
Borzasztó!!
Már a 60 év feletti férfiak sincsenek biztonságban!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!