Miért zavar egyes pasikat annyira, ha egy nő többre vágyik a háztartás vezetésénél?

Elég rosszul érzed, ugyanis nem járok még azon életszakaszomban, amelyben a körülményeim alapján ki lehetne jelenteni, hogy sikeresen élek-e vagy sem. Maradjunk annyiban, hogy a tanulmányaim lezárásáig hátra van jópár év.

Fogalmam sincs, mire jó neked mindenáron úgy kiforgatni a mondandómat, hogy utána vádolhass a férfiak hibáztatásával. Attól, hogy a két oldal közül az egyikről egyet-nem-értően nyilatkoztam, még nem fogom a másikat mindenért vállon veregetni. Magyarán oké, hogy a meghunyászkodásra semmi sem kötelez és árral szemben úszni sem tilos, de most nem ez a téma. Hidd el, azokról is megvan a véleményem, akik engednek a befolyásnak, ám ez tudtommal nem zárja ki, hogy egy bizonyos mentalitás sértse az önérzetemet. Ami a "hímnemű" kifejezést illeti, azért iktattam be a mondatba, mert apám szokása volt vele dobálózni. Beismerem, hogy az idézőjelet kiraknom alaposabb lett volna. Amúgy gyakran hivatkozik a köznyelv ilyen formában a férfiakra, szóval ebből nem kéne olyasféle messze menő következtetést levonnod, mint az egoizmusom (amennyiben a "megállapításoddal" egyúttal az előző idézetszármazékomra is visszautaltál, ezt semmisnek tekintheted).

Igen, sejtettem, hogy a karrierre vonatkoztatod a kérdéssorozatodat. Ezt direkt le akartam íratni veled, hogy te magad bizonyítsd be, helyenként mennyire tévesen értelmezed a soraimat.

""inkább legyen az emberiségnek örömteli sorsa rövid fennmaradással, minthogy elvárásokat magára erőltetve ragaszkodjon a túléléshez" Ez egy elég önző gondolat!

Persze, égessünk fel minden hidat! Lébecoljunk, pazaroljunk még pár évtizedet! A jövő generációknak esélyt se adjunk, hogy jobban csinálják nálunk! Ha a kedves édesanyád is így gondolkodott volna, akkor Te most nem lennél a világon. Ebbe belegondoltál?" -> Tehát ha a kedves édesanyám is a leírtaknak megfelelően gondolkodott volna? Csak mert én itt a személyes célokért folytatott küzdelmeket helyeseltem, nem a munkamániát. Mi van, ha ő önszántából nem akart nagy dolgokat véghez vinni, s nemcsak miattam mondott le róluk? Itt máris bukik a felkiáltás, miszerint a lepedőre száradtam volna (gondolom, most az alpári és közönséges stílusom kifogásolása követezik).

Másrészt: én sem az élvhajhászatot és a link életvitelt éltettem mindezzel, legalábbis nem feltétlen. A kitartás és az élet értelemmel való felruházásának a híve vagyok. Nem taglaltam valami bőven, de amit írtam, úgy értettem, hogy az szájhúzva szülő, lelke mélyén szabadszellemű asszony és a kenyérhozó férj kombinációja sem rövid-, sem hosszútávon nem szerencsés. Ez egy elméleti sík, a megemlítését azért ítéltem fontosnak, mert erőlködésem dacára sem voltam képes másképp elképzelni azt a társadalmat, melyet a belinkelt hozzászólások kiötlője szeretne kiépíteni. Mérlegre helyeztem a két lehetséges kimenetelt, és arra jutottam, szívesebben lennék halott, mintsem egy beltérre kényszerített cseléd (ismétlem: TUDOM, hogy ilyesmi nincs törvénybe foglalva, egyszerűen csak eljátszottam az ominózus GYK-tag jövőképével).

Visszamenőleg megjegyzem, számomra nem egyértelmű, mit takar nálad a "jobban csinálják nálunk" (mit kéne jobban csinálniuk pontosan?). Ebből nem nehéz kitalálni, hogy az életszínvonal milyenségének vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy majdani boldogtalanságot feltételeztem. Hadd fogalmazzam át: mivel a csávó gondolatmenete a hagyományőrzés eszményén alapszik, ha az áttöltődne a valóságba, ellehetetlenítené a dolgok javulását, vegetációs állapotot idézne elő, ráadásul megkeseredett nők millióit vonná maga után - nemzedékről nemzedékre, hisz senkinek sem jutna eszébe kitörni. Te látszólag(!) egyetértettél vele, ezért érveltem úgy, ahogy.

Szinte biztos vagyok benne, hogy továbbra sem sikerült a gondolataimat megfelelően szavakba öntenem, de nem baj, később újra nekifutok.