Mire jó ez a házasságban és a családban?
Azt vettem észre, hogy a páromnak és a családomnak az az élet élvezet egyik része, hogy leülünk az asztalhoz, TV-hez és jót eszünk meg iszunk együtt. Nos ezzel nem is lenne gond, mert ezt én megcsinálom akkor ha buli van és hozzá ez úgy mondd "jár", ha olyanom van. Viszont a hétköznapokban miért van az, hogy a magyarokat az asztal hozza össze?
A napokban pont ez volt, hogy este ültem az ágyon és a párom bejött, persze hozott kajákat (édességeket) és kínált vele. Én mondtam, hogy nem kérek, mert nem szoktam így nassolgatni és nem akarok tovább hízni se, mert így is kövér vagyok (170/69). Ő erre azt mondta, hogy én nem élvezem az életet, mert hogy ezeket megvonom magamtól. Viszont ha tényleg nem kívánom ezeket a dolgokat és az alkoholt se, akkor tehetek én erről? Én az életet a mozgásban élvezem ki, meg hogy őt szerethetem, hozzáérhetek, a hobbym a sportom és programjaimmal, társaságom jelenlétével. S nem azzal, hogy eszek. Az csak 10 percig tart, amíg bezabálok. Nekem ez nem akkora jelentőség már, mint amilyen régen volt (esetleg gyerekkorban). Régen eléggé zabálós voltam én is, de most már leszoktam. Alkoholt se iszom, csak nagyon-nagyon ritkán, de akkor is inkább a szám nagy. Mindig megfogadom, hogy "na most lesz 7végén nagy buli, na de jó berúgok!!" s akkor eljön a buli és tök józanul ugrálok mint egy majom az ásványvízzel a kezemben, s már megint nem ittam. Egyszerűen nem visz rá a lélek.
Ha meg hazamegyek a szüleimhez, ott dettó ez van. Tömni akarnak, hogy egyek ezt meg azt, meg óránként megkérdezik hogy nem vagyok-e éhes. Hát könyörgöm! Reggel ettem...ilyenkor én estig nem vagyok éhes alapjáraton.
Velem van a baj? Szerintetek akkor nem lehet velem élvezni az életet?
Micsoda problémák...
"Ő erre azt mondta, hogy én nem élvezem az életet, mert hogy ezeket megvonom magamtól. "
Egy ilyen kis jelentéktelen megjegyzés, hogy a fenébe tud ekkora problémát okozni neked? Nem vagy te egy kicsit túlságosan is érzékeny?
Lefogadom, hogy a párod már 5 perc múlva el is felejtette az egészet, nekem is van barátnőm én is mondok neki ezt azt, ő is nekem,nem ezek az élet nagy rejtélyei.
Azért vannak ezzel így sokan, mert az evés az egyik legegyszerűbb módja az örömszerzésnek. Nem kell nagyon megerőltetni magad érte, mindig jólesik, mindig sikerül.
Próbáld meg a családodat bevonni azokba a dolgokba, amik neked ezen kívül örömet, sikert jelentenek (sport, játék, akármi), hátha rákapnak.
Kb. ugyanazt akartam írni, mint az 5-ös válaszoló, úgyhogy nem nagyon ismételném.
Neked el kéne fogadnod, hogy ők szeretnek enni, inni. Te meg sportolni szeretsz és kész. Esetleg tényleg megpróbálhatod őket belevonni, hogy legyen valami közös hobbi, de ha semmi kedvük hozzá, akkor csak fogadjátok el, hogy nem vagytok egyformák.
Ameddig nem bántjátok ezért egymást, nem veled van a baj, de velük sincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!