Az miért akkora probléma, hogy provokatív vagyok, cinikus érdes és mogorva?

te hülye vagy. Ez minimálisan sem hasonlított arra, amilyen én vagyok. A megfogalmazásaimra szokták azt mondani, hogy cinikus. Például nemrég dolgom volt egy ürgével, aki szerintem rettenetesen tapintatlanul viselkedett, és mindezt valamiféle "ő mindenre tudja az egyetlen tökéletes választ" narratívába csomagolta. Éppen ezt tárgyaltam ki később valakivel , akivel együtt szenvedtem el a helyzetet, és valami olyasmit mondott, hogy ez az illető "segítőkész volt", amire én azt mondtam, hogy "én inkább úgy mondanám, hogy megoldás-kampányt tartott". Erre elkezdett nekem teátrális kiborulást rendezni arról, hogy én milyen cinikus vagyok. Meg például középiskolában az ofő állandóan üvöltözött, és egyszer mondtam az osztálytársaimnak, hogy remélem nincs a közelben, mert nem szeretném, ha idejönne üvöltözni, erre azok is azt mondták, hogy milyen cinikus vagyok. Ezek szerint számukra az kellemes, ha valaki állandóan üvöltözik a környezetükben? Ezt persze meg is kérdezem tőlük is, erre meg a cinikus mellé még provokatív is voltam. Naponta ilyen esetek tömege adódik velem. Szerintem meg nem kell magamat azét szégyellnem, mert nem akarok valakivel érintkezni, aki mindenért üvöltözik, vagy terhelőnek találok valakit, aki órákon át azzal rabolja az életemet, hogy a nagy megfejtéseit prezentálja. A környezetem szerint nekem ezekkel a dolgokkal együtt kellene működnöm, és pedig nem szeretnék. Ezért vagyok én "cinikus", "mogorva", meg "érdes" És amúgy tényleg az vagyok, de nem értem, hogy ez miért baj. Pontosabban, hogy nekik miért olyan fontos, hogy betörjenek engem bólogatónak.