Az a gyerek akinek a szülei meghaltak, azt sajnálni kell?

Ugyanolyan bánásmód kell neki, ha azt akarod, hogy egézséges ember legyen belőle a tragédia ellenére is.

Ha a másik oldalt választod, akkor sosem lesz egészséges.

Nyilván sajnálja az ember, de ezt nem szabad éreztetni vele. Úgy értem, ne bánjanak vele másképp, mint a többi gyerekkel/kamasszal, hiszen akkor folyamatosan érezni fogja, hogy ő a szülei miatt más, mint a többiek, ráadásul az sem jó, ha hozzászoktatják ehhez a kiemelt státuszhoz. Tegyük fel, hogy pl. a tanárok együttérzőbbek vele, nem feleltetik, elnézik a hibáit... de ez a gyerek pár év múlva dolgozni kezd, ahol senkit nem fog érdekelni, hogy szegénynek nincsenek szülei, és akkor nehéz lesz hozzászoknia a kemény bánásmódhoz.

Persze arra mindig figyelni kell, hogy feleslegesen ne okozzatok neki fájdalmat, tehát a jelenlétében ne kezdjetek bele olyan témába a szülőkkel kapcsolatban, amitől kiborulhat, rosszul eshet neki. Ilyen szempontból tapintatosnak kell lenni, de ez szerintem alap.

Ebben az esetben igen, lehettetek volna finomabbak és tapintatosabbak.

Mert nyilván nem lehet állandóan emiatt odafigyelni rá és minden, a társaságában kimondott szóra; de az ilyen emlékek sokáig fájnak, ennyire érzéketlennek nem muszáj lenni.