Féltél már attól, hogy le fogsz maradni a gyermekvállalástól, és soha nem születik egy gyermeked sem?

Folyamatosan ideg vagyok. Nincs munkahely és gyerek se. Úgy érzem egy szar vagyok, így egyik nélkül semmit se érek.

Mi a fontosabb? előbb munkahely kellene min. 1 évig, hogy gyedet kaphassak. Munkahely nélkül, hogy lehet eltartani egy gyereket?

Igen, öreg is vagyok már(33) és félek, hogy lemaradok.

Nyilván a munkahelyem fontosabb,mert mosollyal és sz@ros pelenkával tudtommal nem lehet fizetni a boltban.

Egyébként sem akarok gyereket mert nem vagyok anyának való.Az öcsémet gyakorlatilag én és anyu neveltük fel,miután apánk lelépett,még egyszer ugyan ezt a cirkuszt semmiért sem csinálnám végig.

Akinek ez az egyetlen célja az életében az nem lehet valami ambiciózus ember de én nem ítélek el senkit sem,az ő élete és azt tesz vele amit akar.26/N

Kimondottan nem féltem, de kezdtem szoktatni magam a gondolathoz. Nem voltam már fiatal, a páromnak is, nekem is voltak eü-i problémái - egyik sem 100%-osan kizáró, de lényegesen nehezítő és adott esetekben kizáró körülmény, ami a fogantatást illeti. Barátkoztam a gondolattal, h talán nekem már egyáltalán nm is lesz gyerekem. Nem estem kétségbe, nem sírtam, nem hisztériáztam, csendben kezdtem elfogadni, h lassan végleg kifutok az időből. És akkor egyszercsak teljesen spontán, természetes úton megfogant a baba :)

a többi kérdés szerintem nem párba állítható. nem lehet azt mondani, h az első baba fontosabb, mint a munkahely és a pénz. egy baba felneveléséhez is pénz kell (és még sok más is, természetesen), ezt pedig (általában) a munkahelyeden keresed meg. rosszul gondolkodsz. ezek nem kizárólagos, hanem egymás mellet megférő dolgok

Inkább attól, hogy összejönne egy gyerek és nem tudnám eltartani.

A kérdésed apropóját a környezet sulykolja inkább, miszerint le vagyok maradva, stb. 26 év, se munka, se lakás, se gyerek, se semmi. Aggódós típus vagyok, de ez már nem zavar. Valahogy majd csak lesz, bármikor fordulhat a kocka.

Igen...főleg, amikor már közel a cél és kirúgják alólam a létrát...

Nemrég küldtek el a munkahelyemről, hogy mást felvehessenek. Így újra futom a köröket, hogy meglegyen a munkaviszonyom a GYED-hez. Persze munka is kellene hozzá...méghozzá határozatlan, de a próbaidő lejárta is kell, és a mázli, hogy ne pont az én helyemre ültessenek be egy protekcióst. Így nem lehet tervezni...mert bármikor ok nélkül kirakhatnak. Az persze mindegy nekik, hogy mikor tudom elkezdeni az Életem, családot alapítani.

Én elhatároztam, hogy munka ide vagy oda, amint betöltöm a 27-et kivágom a fogamzásgátlót a kukába. Addig várok, tovább nem.

24N

Azért ne kezdjük el ezt a nem ítélek el senkit de nem lehet ambíciózus dolgot...akkor csak ítélkezel felette.

Az ember azért van a Földön , hogy ott is maradjon, ehhez szaporodni kell. Attól, hogy valakinek az a fő, hogy gazdag legyen, vagy karrierje legyen attól semmivel sem több ambíció nem szorult bele mint akinek az a fő, hogy a család fennmaradjon, gyereket neveljen, egy értelmes érzelmekkel teli embert akinek boldogságot biztosít..Legalábbis normál esetben.

És lássuk be az utóbbi az kicsit továbbra szól, nem csak 1 ember halálának pillanatáig..

6. vagyok

tökre megdöbbenek, h 24, 26 éves fiatal nők megszólítva érzik magukat a kérdés által... hogy érezhetitek magatokat örgenek és hogy gondolhatjátok, h bármiról is lekéstetek. tényleg ekkora lehet a társadalmi nyomás? az én történetem 36 éesen játszódott le, a ti korotokban még messze nem gondolkodtam ilyeneken

félre ne értsetek, ez nem bírálat, csak őszintén csodálkozom. szeritem itt azok a nők érezhetik találva magukat, akik közelednek a 40 felé, deminimum elhagyták a 30 éves kort...

A 6. én vagyok. :D

De tényleg lehet, hogy nagy a nyomás. Lehet a család részéről is. Nekem konkrétan sosem mondanak olyat a szüleim, idősebb rokonaim, hogy mikor szülök már meg hogy mikor házasodom meg, csak néha teszik a célzásokat, hogy kb. sehol se tartok az életben és elb@sztam anno, amikor tovább kellett volna tanulnom, de semmilyen elképzelésem nem volt...

A társadalmi nyomás meg úgy egy az egyben ömlik, mert az ember mindenhol azt látja, hogy 30 éves koráig már kb. mindene megvan az embernek, vagy legalábbis sínen van, és hogy ez az élet rendje. Akkor belegondol, hogy ő még sehol sincs.

Egyszerűen tudatosítania kell magában, hogy mindenki a saját tempójában halad, másrészt pedig el kell gondolkodnia, hogy mit is akar. Tényleg azt akarja, amit a többiek? Pl. én nem vágyom arra, hogy autóm legyen, sose fogok arra gyűjteni.

A gyerek témával is úgy vagyok, hogy nem bánnám, ha minden adott, de nem borulnék ki, ha nem lehetne.

Az a szörnyű, hogy ennek kéne a természetesnek lennie, miszerint el tudod dönteni, mit akarsz és letojod, hol tartanak mások.