Mitől romlanak el a felnőttek?

"A kisgyerek mindennek örül"

- Ez hülyeség.

Értem, mire gondolsz. kisgyerek nem tudja még mi a felelősség, nem is ismeri a fogalmat. A kisgyerek minden dolgot konkrétan néz. Ha kap csokit, örül, ha lát és nem kap, sír vagy kiabál. De ha nem lát, többnyire nem is kér.

Aztán a szülei elkezdik elrontani. Mindenért kap csokit, így nem tudja, az jutalom, vagy természetes járandóság. Tanul az iskolában, érik rossz hatások, érik igazságtalanságok, megérti, hogy van felelősség. Néha a másé is az övé lesz. Ha gyerekkorában nem tanulta meg a helyes arányokat, hogy van kötelesség is, hogy az természetes, akkor a felnőtt világban elbizonytalanodik, ha nem tanult, még kevésbé érti a környezetét. Gyakran félre is érti. A bizonytalanság a legrosszabbat hozza ki az emberekből. Akár ölnek is.

Kiegyensúlyozott gyerekkor, ahol a szorgalom és munka, a kötelezettség természetessé válik, általában kiegyensúlyozott felnőttet eredményez, ez a felnőtt nem "romlik el".

Egy kisgyerek felelőssége nulla %, egy felnőtté 100%.

Voltaképpen ezeket korokra is lehetne osztani. Amíg a gyerek nem kerül be egy közösségbe, bölcsibe vagy oviba, addig azt hiszi hogy minden róla szól. Amikor bekerül, ez megváltozik, elkezd alkalmazkodni másokhoz is. Itt még nincs felelőssége, csak játék az élete. Aztán bekerül az iskolába, és megkapja az első komolyabb pofont, egy fekete pontot(vagy amit manapság adnak), mert rosszul viselkedett vagy teljesített. Ennek egyelőre csak lelki hatása van, más nincs. Ahogy felsőbb osztályokba lép, a jegyek egyre többet számítanak, és egy idő után meghatározzák azt is, hogy egy gyerek hol tanulhat a későbbiekben. Már itt kifejlődik a végleges személyiség, aki tehát itt domináns, az az életben is az lesz. Aki bokszzsák, az később is az lesz. És nagyjából itt már megvan az a tudat, hogy a jövő nem biztos, hogy annyira fényes lesz mint azt elképzelte: hova tovább, mit fog és hogyan dolgozni? Miből fog élni? Tetőfokára hág a rivalizálás, mindenből verseny lesz ami rengeteg stresszel jár, a stressz pedig megöli a jókedvet. Aztán eltelik pár év, az illető jó esetben munkahelyen van, és megtapasztalja az élet minden egyes buktatóját.

Mire az ember felnő, meglátja, hogy az élet nem habostorta, ahogy mondani szokás, és ettől besavanyodik, a te szavaiddal élve "elromlok", megkeseredik. Egy kisgyerek élete játszótérből, ovis csoportból, játszásból és sütiből áll (optimális esetben), míg egy felnőtté szemét kollégákból, bunkó főnökből, kevés fizetésből, párkapcsolati gondokból.

Meg kéne őrizniük az embereknek az optimizmusukat, bármilyen nehéz is ez a felnőttség kevésbé rózsás körülményei között.

Még egy fontos részlet: az emberek legtöbbször saját maguknak rontják el azt a közeget, amiben élnek: a hatalmaskodó főnök rossz légkört teremt, ami rá is visszahat. A gonoszkodó kolléga saját magának is generálja a negatív gondolatokat. Az összeférhetetlen szomszéd megutáltatja magát mindenkivel. A háklis ember pedig a saját párkapcsolatát mérgezi meg apróságokkal.

Ha az emberek 5 percre belegondolnának abba, hogy a viselkedésükkel mit is okoznak másoknak, talán jobb lenne mindenki kedve.