Miért lett mérges nagynéném? Sétáltam unokatesómmal, de szerinte még nem tud járni.
Voltak nálunk unokaöcsémmel, aki 2 éves múlt nemrég. Játszottam vele a nappaliban, majd ki akartam menni a konyhába hozzájuk, és ő meg megfogta a kezem, és felállt, együtt sétáltunk ki. Fogtam végig a kezét, mondhatni, stabil volt a járása is. Mikor nagynéném meglátta, hogy fogom a kezét és sétálok vele, teljesen kiakadt, mert szerinte a fia még nem tud járni. Hiába mondtam, hogy ő akart jönni, és teljesen jól jár, csak hajtogatta, hogy de ő nem tud járni, és ilyet ne csináljak többször. Ő mindig kézben viszi a kicsit, kiskanállal eteti, gügyög neki. Kisfiú ennek megfelelően nem tud megfogni kezével semmit, pl. egy kiflit, hogy egyen, nem tud beszélni sem, és nem is érti amit mondunk neki. De ha nálunk van és próbálunk vele ilyeneket csináltatni, akkor pár nap után mindig sikerül, aztán jön nagynéném és kezdi a beszédet, hogy mit csinálunk, ő még nem tud ilyeneket, ne erőltessük rá szegény gyerekre. Nem értem őt, miért baj az, ha kicsit gyakorlunk a gyerekkel, semmi baja nem lesz tőle! másik, nála 2 hónappal fiatalabb unokahúgom simán megcsinálja ezeket, ha meglát, rögtön kérdezi, hol a cicám, míg unokaöcsém fel sem ismer minket.
Nagyon bánt, hogy ilyeneket mond, mikor én nagyon szeretem unokatestvéremet, és csak jót akarok neki. 15/L
hát, ha egy két éves gyerek még nem jár, az már rég rossz bakker. és ilyenkor már bővel elkezdenek beszélni is, sőt, sok gyerek már szobatiszta is.
nagynénéd meg nem százas. sajnálom azt a szegény kisgyereket.
Egy 2. éves gyerek még tipegni sem tipeg? Azért az már nem teljesen jó.
3.éves gondolom anyuka megy vissza dolgozni akkor mi lesz a gyerekkel, nem járnia hanem szobatisztának kell lennie arra.
Gátolja a fejlődését, mondom, hogy beteg. Valakinek sürgősen közbe kell lépnie a gyerek érdekében!
Itt már nem elég a győzködés, akár a gyámhivatalhoz is fordulhattok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!