Japán lélekről?

Ez egy ostoba sztereotipia róluk.

Olvastak véleményeket emberektől akik kint élnek, youtube-on vannak vlogerek akik dokumentálják,hogy hogy zajlik az életük ott és ők mind azt mondják,hogy a japánokról kialakult sztereotipia miszerint rasszisták hülyeség, sőt

nagyon is barátságosak. Csak gondolom sok amerikai túrista úgy megy oda ,hogy bármit megtehet és ennek senki nem örülne.De ha valaki rendesen viselkedik akkor nem hiszem,hogy csak azért mert fehér utálnák.

Második kommentelő, te éltél kint Japánban?

Mert én igen, és tényleg tudnak rasszisták lenni. Kezdjük ott, hogy fehérember nem lakhatott az egyetem kollégiumában.

Egyik fele a népességnek ugyan érdeklődik irántunk, és szereztem kint jóbarátokat is. Tudnak nagyon kedvesek és barátságosak is lenni, de elegem van már abból, hogy megy az istenítésük, mintha ők nem lennének emberek, hanem egytől egyig szentek. Ott is vannak jó meg rossz emberek is.

Igenis, megy kint az ujjal mutogatás a fehérekre, a gyerekek van, hogy csúnyákat kiabáltak a hátunk mögött, majd elfutottak, hogy egyes boltokban nem akartak kiszolgálni meg ilyenek. És nem csak velem esett meg, hanem a többi fehér cserediákkal is.

Sok jót is lehet mondani róluk, de én most az ellenpólus akartam lenni, mert nem szeretem, mikor valaki nem sajátkézből vett tapasztalattal indulatoskodik, hogy az márpedig úgy van.

Érdekes én egyszer sem tapasztaltam Japánban diszkriminativ hozzáállást, pedig nem túristaként voltam ott.

A magyarok sok mindenben példát vehetnének róluk. Az ugyanis diszkrimináció ahogy itt viselkedik a magyarok többsége az ázsiaiakkal.. de nem csak velük. Itt a legtöbben egymással sem tudnak normálisan viselkedni, nemhogy másokkal. Senki nem gondol bele, hogy hogyan esik a másiknak amit mond, vagy hogy kit bánt meg a viselkedésével, legtöbb esetben pedig még elnézést vagy egy köszönömöt nem tudnak mondani.

Le lehet "szavazni", ez akkor is az én tapasztalatom.

@xellos: második vagyok megint.

Ez itt most nem egy verseny, hogy kik a jobbak: magyarok vagy japánok.

A japán lélekről, viselkedésről volt szó, arról osztottam meg a tapasztalataimat.

Örülök, hogy te nem tapasztaltál ilyet. Akkor jó helyen voltál. De attól még van diszkrimináció itt-ott.

Ha már a magyarokról van szó, hozzáteszem, hogy én még mindig százszor inkább itt lakok, és ezerszer örülök, hogy nem japánnak születtem.

Hallottál már az idzsiméről? Feltételezem, hogy igen.

Ez abban más a "sima" kiközösítéstől, ami bárhol a világon előfordul, hogy Japánban van olyan, hogy maga a tanár választja ki tök véletlenszerűen, hogy ki legyen az az aktuális diák, akit egyszerre az egész osztály szívatni fog verbálisan-fizikálisan egy ideig - hogy ez erősítse a csoport-összetartást. Aztán cserélnek, mást pécéznek ki, és akit addig szívattak, az is szívató lesz. megy ez körbe.

Van, hogy szegény diák legjobb barátja/barátnője kezdeményezi, hogy szívassák az illetőt.

És nem csak úgy kitaláltam, mielőtt ez a vád ér: ezt japánban az egyetemen tanították nekünk japán tanárok.

Meg aztán viszontláttam egyéb Japánról írott tanulmányban is.

Ha olyan jó hely lenne, nem lenne annyi öngyilkos (a világon a hatodik a listában), főleg nem a kiskamaszok körében, emiatt az agyon-szívatás miatt.

Hát igazából egyikünk sem a kérdésre válaszolt, tekintve, hogy a kérdező azt szerette volna, ha azok irnak, akik ugy érzik japán lelkük van, nem pedig arra volt kiváncsi, hogy mi a véleményünk a japánokról és a lelkükről.

Kérdés viszont, hogy a kérdező miből érzi, hogy lélekben japán?

@xellos, hát igen, kicsit félrement a beszélgetés, azért köszi a tapasztalatokat :)

A kérdező kérdésére annyiban tudnék reagálni, hogy én meg vagy 13 éves koromtól sokáig azt éreztem, hogy "kínai lelkem" van, vagyis otthonosnak és ismerősnek tűnt minden, ami kínai, és vonzott az az ország.

Aztán ahogy jobban belefolytam a történelmükbe, jelenlegi helyzetükbe, és beszélgettem olyanokkal, akik éltek kint külföldiként, már nem akartam kint élni. De a hangulatát itthonról szemlélve még szeretem. :)

Engem is érdekelne, más mitől érzi magát ilyen vagy olyan lelkűnek valaki, hogyan látja magát belülről, mikben nyilvánul ez meg.