NAGYON utálom a középiskolát! Vannak még itt sorstársaim? Leírnátok, ti miért?

És természetesen, én is kiöntöm a szivemet, másnak nem mondhatom el, úgysem értenék meg. :(

NEM azért utálom a sulit most, mert nincsenek itt barátaim, vagy mert utálnak a tanáraim, iskolatársak, stb...

Ebből a szempontból minden szuper. Sok mindenkivel jóban lettem az osztályban, a többiek nem különösebben érdekelnek. :) Tanárok közül van, aki nem különösebben rajong értem, de nagyjából ők is okésak.

Azért utálom, mert teljesen más, mint az általános iskolám. Amit utólag belátva, nagyon szeretek. Azt hiszem, már betegesen ragaszkodok hozzá. Örültem, hogy elballagok. Ugyanazokért a dolgokért, amiket most "visszasírok".

Kis általános iskoláról van szó, ha csak a felsősöket nézzük, összesen lehettünk vagy 250-en. (+ ugye még kb ugyanennyi alsós diák). A mostani iskolába járunk kb 3000en összesen. Lehet, hogy ez valakinek nem sok, de nekem rengeteg...Ott olyan "családias" volt a légkör. Az "nagyok" jóban voltak a "kicsikkel". A párhuzamos osztályok szintén nagyon jóban voltak egymással.

Mindenki tudta mindenkinek a nevét.

Most szinte (szinte!) azt se tudom, hogy ki jár a sajátom osztályomba, nem hogy a párhuzamos, sőt idősebb osztályokba... Na, meg nem, hogy még jóba legyek velük.

A tanárok jó fejek voltak. Mindig beszélgettek velünk az anyagon kívül másról is. Vicceket meséltek. Ha kértük, elhalasztották a dogákat.

A mostani tanárokról ezek nem mondhatóak el. Az ofőnk is egy f.szfej.

Általánosban főleg a két utolsó évem volt nagyon szuper. Más-más okokból, így nem is nagyon tudok különbséget tenni köztük. Esküszöm, szerettem iskolába járni.

Volt, hogy vártam, hogy elteljen már a szünet. :) (persze, nem a nyári...)

Ok, talán mégis, az utolsó évem kicsit jobb volt, emlékezetesebb. 8.-ban az emberek már végre úgy kezeltek, amitől imádtam élni. (ez nem azt jelenti, hogy most nem szeretek :D)

Vagyis az osztályom nem annyira. Ők kicsit még mindig úgy tekintettek rám, mint régen. De őket is imádtam. ;)

Viszont a többiek szeretettel, és tisztelettel néztek fel rám. Olyannak láttak, amilyen voltam (vagy talán inkább, amilyen szerettem volna lenni (?)). Nem pedig olyannak, amilyen évekkel ezelőtt. (-->osztályom)

Mindig dicsértek, hogy szép vagyok.

Biztattak, ha utáltam magam.

Úgy kezeltek, öööö, mint egy embert, mint egy értékes embert.

Pozitív véleménnyel voltak rólam, ezt pár elcsípett, nem nekem intézett mondatból, beszédből tudom. Mert én mindig ott voltam mindenhol. :)

Bevallom, ez utóbbi dolgok hiányoznak a legjobban. Szükségesek ezek a megerősítések az életemben, hogy jól érezzem, és elfogadjam magam.

Hiába jó minden a középsulimban, ha a nyomába sem ér annak, amilyen általánosban volt. Ezért utálok mindent.

És legfőképpen azt utálom, hogy ha van egy kis szabadidőm, akkor folyton ezen agyalok.

Már azt is sajnálom, hogy nem buktam meg, mikor lehetett volna...

Ja, izééé bocs a regényért. De nyugodtan ti is leírhatjátok ilyen hosszan. :)

Asszem nem írtam, 9.-es vagyok, és lány. =) Bár gondolom, ez lejött.:D