Mit tehetnénk ellene? . Eléggé idegesítő.
Hali! 2 éve vagyunk együtt barátnőmmel és van egy eléggé idegesítő "tényező" kettőnk életében, mégpedig egy volt gyerekkori barátom, akit már óvoda óta ismerek...
Ez így eléggé érthetetlen, szóval kicsit hagy meséljek a múltról is:
Régebben rivalizáltunk egy lányért, mindent elkövettünk, hogy minket válasszon, végül én kerültem ki győztesen ebből a "harcból.."
Jól is ment minden, de egy hónap után szakítottunk, amiről a másik rivális nem tudott...
Ennek lassan 4 éve, már el is felejtettem ezt a témát, de nagyjából két-három hónapja feltörte barátnőm facebookját, tiltott engem, kivett kapcsolatból, kiírt rólam minden mocskos dolgot stb.. Annyira nem volt eszes, hogy az e-mailon is megváltoztassa a jelszót, szóval vissza tudtam neki szerezni a felhasználóját, de azért rákérdeztem, hogy ezt mégis miért tette, erre csak annyit válaszolt: "bosszúból.."
Azóta napi szinten hívogat ismeretlen számokról, zaklatja a barátnőmet és a barátait, k*rvának hívja, elhordja minden sz*rnak (az kisebb dolog, hogy engem is) én meg persze, hogy nem hagyom szó nélkül... Nem egyszer beszélgettem vele, személyesen és facebookon is, de már megesett az is, hogy szóban úgy felidegesített, hogy nekiugrottam..
Minden áron szét akar minket választani, nem érdekli, hányszor páholjuk el, hány sértő megjegyzést kap, lesifotókat készít és felrakja rólunk a profiljára, múltkor a gépén több száz képet találtam magunkról, a barátnőmről, google maps képeket, mentett chatbeszélgetéseket, terveket stb.
Nagyon idegesítő, barátnőmön is látszik, hogy van amikor nem izgatja, de van amikor már a sírás kerülgeti miatta...
Nem tudom mit tegyek ellene, beszéltem már a szüleivel, a tesójával, szüleimmel is, a baráti köreimet is beavattam, akárhányszor beszélgetünk el vele, mindig megfogadja, hogy abbahagyja, de nem.. Minden nap megismétli... ...Minden áron szét akar választani minket, de én csak egyre jobban szeretjük egymást...
Az illető 15 éves, szóval már nem gyerek, nem tudom mért viselkedik kb egy óvodás szintjén..
Jómagam 17 leszek hamarosan, barátnőm pedig most töltötte a 16. életévét..
Valami ötlet, mivel tudnánk végre elhallgattatni ezt az illetőt?...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az illető 15 éves, szóval már nem gyerek..."
15 évesen még bőven gyerek...Nekem vannak ilyen ismerőseim akik képesek ilyen hülyeségekre és már lassan 18 évesek lesznek...
Jelentsd fel a rendőrségen ,zaklatásélt rágalmazásért,ne félj meggondolja magát ha nem csapd meg de akkor már normálisan hogy essen ki néhány foga.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
már gondolkodtam a feljelentésen, de ha folytatja fel is fogom.
Azon kívül a "...Nem gyerek" kifejezést úgy értettem, hogy már nem az ilyen 8-10 éves szintes viselkedési szintet kellene tanúsítania, egy 15 éves embertől nem ezt várnám...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azzal ne foglalkozz, nem te zaklattad.
Irány a rendőrség és az iskolaigazgató.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!