Anyukák! Hogyan beszélnétek ezek után a szomszéddal?
Panelban lakunk a földszinten. Van egy 1 éves lányunk, aki egyébként nagyon jó alvó és kiegyensúlyozott. Tehát, nem fél a hirtelen hangoktól.
A szomszédaink kb. 2 hónapja válnak. Baromira nem is érdekel minket, annyit tudunk, hogy az asszony már nem lakik itt a 15 éves fiával.
Tegnapi nap az asszony elkezdett dörömbölni a szomszéd ajtaján. Kiabált neki, mellette becsapta jó hangosan a folyosót elválasztó vasajtót is.
A lányunk (gondolom én) emiatt elkezdett iszonyatosan sírni/üvölteni. 1 órába telt, mire megvigasztaltam.
Eközben pedig folyamatosan ment a folyosón a kiabálás, a krva 'nyázás és társai, mivel a gyermek nem akart az anyukájánál lenni, hanem az apukájával akart maradni.
Kb. 40 perc után abbahagyták az egészet, én még mindig nyugtattam a lányomat, próbáltam elterelni a figyelmét, hogy nincs semmi gond, de nem nagyon ment. Valószínűleg nagyon megijedt.
Felöltöztettem, beraktam neki uzsonnát és kitoltam a babakocsistul az ajtó elé, hogy megyünk sétálni.
Ekkor láttam, hogy a vasajtó nyitva van és pár másodperc múlva elvitték az asszonyt a rendőrök kisírt szemmel.
Nem volt még időm a férjjel beszélni, de szeretnék neki szólni, hogy ezt fejezzék be.
Sajnos, nem ez volt az első eset és szerintem az utolsó sem.
Én képes vagyok rájuk hívni a rendőrséget (bár, most nem én hívtam őket), de ez így nem mehet tovább.
Ti mit mondanátok a férjnek?
Nem akarok rátámadni, van elég gondja (szerintem) neki.
azt,hogy ne avatkozz bele..
kivülről amit látsz egy dolog,nem tudhatod igazából mi is történt köztük
max. szólj azért,h legközelebb halkabban rendezzék a viáts ügyeiket
A pasi teljesen kulturált ember, vele nincs gond. Soha nem is volt. A nő egy idegbeteg roncs. Én így is ismertem meg őt!
Én leginkább arra akarom megkérni a pasit, hogy ha esetleg a nő idejön, akkor a lakásukba folytassák ezt a vitát és ne a folyóson.
Vagy pedig menjenek ki az utcára és ott üvöltözzön a nő.
8 m2-s a folyosó és a gyerekem érdekében mindent megteszek.
Nem vagyok rájuk kíváncsi, mint ahogy a házban jó páran nem.. Azt sem értem, hogy miért nem lehet tiszteletben tartani másokat?!
Bocs kérdező ezért nem szólhatsz néha el kell viselni a szomszéd hangos magánéletét.
A szomszédok viseleljék el ha kisgyerek van valahol aki hangoskodik, így azt is viseljék el ha 1 vállás vagy szakitás alkalmával lerendeznek pár hangos vitát.
Ha mindenapos a dolog akkor lehet reklamálnoi de amúgy 1 nehéz élethelyzetben ne piszkáljunk másokat.
nem nagyon értem mi értelme annak, ha szólsz a férjnek?
azt írod nem ő örjöng, gondolod szépen megkéri az asszonyt, hogy halkan akkor majd halkan fog beszélni mert neked gyerekd van?
csak kellemetlen helyzetbe hozod!
azt se kérheted tőle, hogy bent veszekedjenek, mert ha épp válnak, nem kell beengednie a lakásába és nyilván nem is fogja egyéb okok miatt. ne avatkozz bele, semmire nem fogsz vele menni csak lehet megromlik a viszonyod a szomszéddal
legközelebb rendőrt hívnék rájuk aztán majd megtanulnak a lakásban "beszélgetni"...
lesülne a bőr a képemről a helyükben amúgy hogy az egész ház a balhézásunkat hallgatta...
Gondoljatok bele emberek! Ha Ti válnátok és a házastársatok a lépcsőházban ordít és balhézik, beengednétek a lakásba? Nekem eszemben sem lenne! Ordítson csak a lépcsőházban vagy az utcán, de a lakásba tuti be nem engedem!
Kedves Kérdező! Szerintem a legjobb, ha most békében hagyod a szomszédodat, van neki épp elég problémája. Esetleg annyit mondhatsz neki, hogy nálatok kisgyerek van, akire egy kicsit legyenek tekintettel. Ennyi. Ebből értenie kell, hogy ez így nem jó, de mégsem hozod kellemetlen helyzetbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!