Valóban csak ez lenne a megoldás?

Szerintem ha a gyerekek nem csak bedugják a szülőt egy otthonba és utána rá sem néznek, akkor nincs vele baj.

Úgy gondolom az sem túl jó élet egy idős embernek, aki már nem tudja ellátni magát tökéletesen, hogy egyedül él a lakásában, néha ránéznek a gyerekek, vagy a gondozók.

Egy otthonban legalább nincs egyedül, van kivel beszélgetnie, ha segítségre van szüksége, vagy orvosi/nővéri ellátásra, mindig van.

Olyankor van gond egy otthonba történő bedugással, mikor a gyerekek berakják anyukát vagy apukát, és mint akik jól végezték dolgukat, felé sem néznek, esetleg csak évente egyszer.

Az élet nem mindenkinek adja meg a lehetőséget arra, hogy a mesékben foglalt idilli öregkorral zárhassa le az életét. Egy nagyszülő, idősödő szülő legalább akkora felelősséget igényel, mint egy kisgyermek. Rendszeresen orvoshoz járatni, felíratni és kiváltani a gyógyszereit, egyéb kórházi kezelésekre vinni stb. Nagy részük szenilissé, demensé, inkontinensé válik. Elfelejtik, hogyan kell főzni magukra, csökken a szókincsük, feledékenyek lesznek, előfordulhat, hogy saját családtagjaikra sem emlékeznek már.

Mégis, szinte mindegyik elvárja, hogy a családjuk gondozza élete végéig, függetlenül attól, hogy idejüket és energiájukat meghaladja. Fájdalmaik lesznek, többségük besavanyodik, szüntelen panaszkodnak, érzéketlenek lesznek a környezetükkel szemben.

Az idősek otthona megoldás ezeknek az embereknek, hiszen nem mindenki tudja bevállalni a fentebb említett kötelezettségek ellátását. Tény, hogy vannak olyan emberek, akik ellopják idősödő szüleik pénzét, és otthonba rakják őket (jobbik esetben), de az, hogy intézménybe rakod idősödő szülődet, még nem jelenti azt, hogy rossz ember vagy.

Az én családomban az összes öreg súlyos demenciával és szenilitással küzködött 60-65 éves korától kezdve. Genetikailag valószínűsíthető, hogy velem is ez lesz. Én remélem, hogy nem fogom megérni ezt a kort, mert csak teher lennék a családom számára, és nem akarnám látni, hogy én is ilyen besavanyodott, életunt, érzéketlen vénség legyek. Számomra ez jelenti a felelősséget.

Ázsiában ugyanúgy jelen van a szenilitás és a demencia, melyek befolyásolták, szubjektívvé tették az élettapasztalatokat, amelyeket te bölcsességnek hívsz. Ha hülyeséget is mondott az öreg, a sérthetetlennek minősülő tradíciók értelmében nem visszakoztak.

Kérdező, érdekelne azonban, hogy hány éves vagy, voltál, vagy dolgoztál-e már öregek otthonában, illetve gondoztad-e már éveken át idős hozzátartozódat? Mert az általad leírt világnézet eléggé szürreális :D

Ez egy ilyen világ. Adni kell, hogy kaphass. Tényleg azért kéne értékesnek tartani egy öreget mert öreg? Csak akkor dolgozhatsz, ha tanulsz, csak akkor kapsz pénzt, ha dolgozol, csak akkor létezhetsz, ha van pénzed amiből fenntarthatod magadat. Öregkorára meg általában azt szeretetet és törődés kapja vissza az ember a családjától, amit ő is adott az irányukba. A szeretet is adok-kapok elven működik.

Mellesleg az ázsiaiknak is hasonló a véleményük. Lehet, hogy tisztelik az idősebbeket, de csak akkor, ha bölcs. Meleg szívvel tudom ajánlani Fukazawa Hichiro Zarándokénekét, egy felelősségteljes öregről.

Kérdező, kíváncsi lennék, hogyan tudnád elkébzelni egy napod beosztását a következők mellett:

Neveld a gyereked, esetleg viddés hozd a suliból vagy oviból, takarítsd a lakásd, főzz a családodra, járj el dolgozni, mert ugye a fizetés az elengedhetetlen a megélhetéshez, mindemellett 24órában vigyázz idős hozzátartozódra, mert nem lehet magára hagyni.

?

Ja, és a házastársat még ki is felejtettem. Figyelj rá is, foglalkozz vele is, hogy ne hidegüljetek el egymástól, ne menjen rá a házasságotok a napi robotra, hogy mindig csak a munkáddal/kötelezettségeiddel vagy elfoglalva, utána meg csak beesel az ágyba a fáradságtól.

?