Kíváncsi vagyok a véleményekre: a mai világban mikortól számít valaki írónak, költőnek?

Valóban, a manapság "divatos" filmek nagy része giccs. Eltekintve persze néhány kivételtől, mint pl. a Forrest Gump, Hair és társai.

A Gyűrűk Ura viszont művészet (szórakoztató irodalom), és mégis az egyik legnépszerűbb regény a világon. Ezért aztán, egy tehetséges író a művészetét is el tudja adni, ha szeretné.

Azt viszont nem hinném, hogy méltán nevezzük művésznek, aki nem művészettel foglalkozik. Mert a giccs egyértelműen nem művészet, hanem egy magát művészetnek hazudó valami.

Ha az írót/festőt/zenészt/költőt művésznek tartjuk, akkor nem fér bele a fogalomba az a személy, aki giccset ír.

Ha meg arra is használjuk a szót, aki tudományos könyvek írásával, giccs írásával vagy alkotásával foglalkozik, akkor belefér. Csak klasszikus értelemben a festő, író és költő szinonimája lehet a művész.

Aki tudományos könyvet ír, szakirodalmat, az persze nem művész. A művész szerintem az, aki olyasmit ír (tágabb értelemben: alkot), ami szórakoztatja a közönséget.

Tehát nem fogadom el azt az állítást, hogy ami giccs, az nem lehet művészet. Ha szórakoztatja az olvasóját/befogadóját, akkor igenis művészet. Különben is, elolvastam a Wikipédia giccs-szócikkét, és úgy találtam, nagyon nehezen lehet meghatározni, mi a giccs. Rém bizonytalanok ezzel kapcsolatban a definíciók. Lehet hogy ami az én szememben giccs, az más számára nem az.

Na emiatt én maradok annál, hogy AMI NEM KELL AZ EMBEREKNEK, ARRA NINCS SZÜKSÉG. Ha ebből indulunk ki, akkor világos, hogy a művésznek is olyasmit kell alkotnia, ami kell az embereknek. Tehát szerintem nem létezik valamiféle elvont szempontok szerinti "művészet". Azaz, hogy mi művészet és mi nem, azt bizoiny nem istenke határozza meg, de még csak nem is a kritikusok és irodalmárok, hiába szeretnék, (ők ugyanis nagyon kevesen vannak), hanem az emberek, a "nagy tömegek", tehát (irodalom esetében) az OLVASÓKÖZÖNSÉG. Ugyanis nekik íródik, nem a kritikusoknak. Ők a fogyasztók. És ők szavaznak e kérdéskörben. A pénztárcájukkal szavaznak, hogy megveszik-e az adott művet vagy nem, illetve, ha ingyenesen olvasható műről van szó, akkor letöltik-e elolvasásra a honlapról. Ttehát én igenis hiszem és vallom, hogy az a művészet, amit az emberek többsége annak tart, annak nevez. Ez épp olyan, hogy asztalnak is azt nevezzük, amit a legtöbb ember asztalnak tart.

Az irodalmárok néha különben is nagyon hülyék. Olyan elvont szempontok szerint akarják dolgoztatni az írókat, hogy ha azok ezen ökör szempontokat betartanák, senkinek sem kellene a művük. Erről írtam is egy novellát, itt olvashatjátok:

[link]

Címe: "Az igazi arany". Kíváncsi is vagyok a véleményetekre!

Én festek, ezért annyit tudok mondani, hogy igazából nagyon is behatárolható (legalábbis festészetben ezt tapasztalom) a giccs fogalma. És nekem például örömet jelent, ha nem adok el drágán egy olyan képet a vásárlónak, ami giccs, és ezért tíz év múlva semmit sem fog érni. Hanem, mert a művészet az értékálló csak, ezért ha most megvesz egy jó képet, akkor az 200 év múlva is jó kép marad, és az ára csak felfelé mozdulhat, lefelé semmiképp.

Amúgy, a giccs és művészet között olyasmi a különbség, mint matekban az alábbi két eset között.

A giccs "képlete": 1024=1024 (Semmi újat nem tudtál meg belőle.)

A művészet képlete: 32*32=1024

Tehát, a giccs az "értékes" érzelmeket adja hihetetlenül olcsón, amivel különben át is vágja az embereket, mert az életben nem így működik a dolog. A művészet tehát nem CSAK szórakoztat, de gondolkoztat és tanít is. (És igen, az a "néhány vonal" is, a modern művészetben, jelent valamit. És nem a kritikusok találják ki, hogy mit jelent, hanem nagyjából a festő. Ha nem hiszed, olvass naplókat festőktől. Persze, Picasso néha jót röhögött a sznobokon, és értéktelen vackokat adott el nekik, azok meg ott örültek, hogy van festményük Picasso-tól. =D Mert valóban sokan csak sznobságból tesznek úgy, mintha értenének a dologhoz.)

Viszont azzal egyetértek, hogy az ilyen "irodalmárok" néha elég... Butaságokat mondanak. Erősen kritizálják például Walt Diseny-t, miközben az animáció (és film) leglényegibb lényege a mozgás. És Walt Disney filmjei időben is szépen meg vannak szerkesztve, ráadásul a mozdulatok és mozgások is igen szépek. A film sokkal inkább hasonlít zenéhez, de még képzőművészethez is, mint regényhez ilyen szempontból.

Én azt mondom, hogy a giccs nem rossz dolog. Addig nem, amíg nem téveszti össze az ember a művészettel. Én is olvasok néha giccset, sőt, még ilyen kis dekorációs "szobrocska" is van egy a szobámban, ami giccs, de nem várom el tőle, hogy művészet legyen.

Azt írod: "Tehát, a giccs az "értékes" érzelmeket adja hihetetlenül olcsón, amivel különben át is vágja az embereket, mert az életben nem így működik a dolog."

Na de miért kéne a művészetben úgy működnie a dolgoknak, mint a való életben?! Én egyáltalán nem ezt várom el tőle. Sőt, éppen ellenkezőleg! Ha hazajövök a munkából, azért fogok a kezembe egy könyvet, hogy KIKAPCSOLÓDJAK, nem azért, hogy abban is csak azt tapasztaljam, amit a valódi világban! Olyasmit akarok olvasni ami SZÉP, ami MEGNYUGTAT, ami reménnyel tölt el, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak, aminek az az üzenete hogy igenis győzedelmeskedik a Jó, az erkölcsi tisztaság, az igazság, hogy van értelme jónak és nemeslelkűnek lenni, meg tisztességesnek, és így tovább!

Emiatt én is például csakis happy endet alkotok. Ars poeticám: "A világban túl sok az iszonyúság ahhoz, hogy azt még leírt szavainkkal is szaporítsuk. Emiatt mindig happy endre törekedem".

Nem, öregfiú, a művészetnek egyáltalán nem feltétlenül kell a valóságot tükröznie. A valóságról a TUDOMÁNYNAK kell szólania.

Más szavakkal:

A tudomány ezt mondja: EZ ÍGY VAN.

A művészet ezt mondja: EZ AKÁR ÍGY IS LEHETNE. Esetleg néha határozottan állást is foglal, s akkor ezt mondja: ENNEK ÍGY KÉNE LENNIE.

Nem ide tartozik, de megjegyzem, a vallás is azt mondja mint a tudomány, hogy EZ ÍGY VAN, csak épp a tudománnyal ellentétben neki nincs igaza...)

"Nem, öregfiú, a művészetnek egyáltalán nem feltétlenül kell a valóságot tükröznie. A valóságról a TUDOMÁNYNAK kell szólania."

Ha a művész nem a valóságot mutatja meg, hazudik. (És az már nem művészet.) A tudomány pedig a világ anyagi részét kutatja, a művészet pedig az adott világ erkölcsét mutatja be, kezeli. A háborúkról például nem beszélhet hitelesen a tudomány, de ha beszélhet is, nem teszi. A háborúkról Picasso beszél hitelesen, és a "szétesett" világról is a modern művészek beszélnek hitelesen. Ezért volt olyan lagymatag kor a klasszicizmus. Mert Magyarországon egy "zivataros" lelkület uralkodott, erre meg birkákat ölelgető kis kellemes (egyébként önmagában véve szép és értékes) szobrokat készítettek. A művészet sosem volt funkció nélkül. A görög dráma is erkölcsi tanítással bírt.

Elnézést; tévedés. Mégiscsak volt funkció nélkül a művészet egy időszakban. Az ókori Rómában. Ezért sem tudunk igazán színvonalas szobrokat, drámákat, mozaikokat találni ebből a korból. Mert ez is olyan hedonista társadalom volt, mint a mai. Hogy csak az építészet volt jelentős (meg a cirkusz). De építészetben is a monumentalitásra törekedtek elsősorban. Manapság is ez van, mint akkor Rómában. De ha összehasonlítjuk a görög és a római társadalmat, azt hiszem, még mindig a görögök voltak a (szellemi értelemben véve) "nagyobbak", bár szegényeknek giccs helyett drámát kellett nézniük.

De annál a művészetnél, ami nem e jelen korra válaszol, csak egy a rosszabb. A giccs. Mert, mint az az írásodból is látszik, a művészet HELYÉRE állítják sokan a giccset. Ami féligazság. És nem is csoda, hogy aki a giccset hiszi művészetnek, szerinte csak a tudomány vizsgálja a valóságot.

Egy giccs hatására pedig kötve hiszem, hogy bárki katarzist érez, de mivel te csak a happy end-et várod, ezért kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy nálad egy a valódi művészet esetében sem működik.

(Amit pedig a vallásról írtál, az alapján úgy gondolom, valóban a felületes igazságokat kedveled, azaz féligazságokat, aminek a giccs teljesen meg is felel.)

Ha meg csak a tudományhoz értesz, akkor megkérlek rá, hogy ne ártsd magad más témába. Tény ugyanis, hogy a művészetet is tanulni kell, és évezredek művészetét nem cáfolhatja meg valaki, aki szerint a giccs a művészet. Ellenben, azt is tudjuk, hogy nagyon nehéz egyszerre a tudományban és irodalomban is tökéletesen "otthon lenni", ezért ez bocsánatos bűn lenne, ha nem képzelnéd magad mindentudónak.

Szóval én ne szóljak bele az irodalomba? Épp én? Idefigyelj, nagyképűkém, TE hány regényt írtál eddig?! Ugyan sorold már fel a publikációs listádat! Mert ÉN eddig írtam 57 regényt (és csak a 60 ezer szónál hosszabb műveket nevezem regényeknek), 17 kisregényt, több tucat novellát, 1 esszégyűjteményt, 3 filozófiai könyvet, 2 számítástechnikai szakkönyvet! Szóval NEKEM talán van valami fogalmam arról, mi az hogy irodalom. Számos alkotásom letölthető ingyen az Internetről, ezek listáját és linkjeit megtalálhatod a Wikipédiás oldalamon:

[link]

Te vajon mit alkottál eddig az irodalomért?!

Amit írtál, egyáltalán nem válasz az én érveimre. Például bődületes baromság hogy azt hiszed, minden műnek okvetlenül katarzist kell kiváltania az olvasójában (vagy nézőjében). Ez egyszerűen hülyeség. Nem a katarzis tesz valamit művészetté.

Ami meg a hepiendet illeti, lássunk rá egy tudományos levezetést, pontokba szedve, hogy még a hozzád hasonlók is követni tudják:

1. Első definíció: Irodalom = olyan írott szöveg, ami az olvasók valamiféle vágyát elégíti ki az elolvasása által.

2. Első axióma: Az olvasók elsöprően túlnyomó többsége (sőt nemcsak kimondottan az olvasók, de az emberek túlnyomó többsége) a jó, kellemes, meg­nyugtató, szép, boldog dolgokat szereti, ezekre vá­gyik. Aki mégsem így érez, az perverz és gyógyítan­dó.

3. Második definíció: Hepiend = szép, jó, boldog, megnyugtató vég.

4. Első tétel: Az irodalom legfontosabb célja hepien­dek alkotása.

5. Az első tétel bizonyítása: A fenti definíciók és az első axióma alapján triviális és evidens.

6. Harmadik definíció: Olvasás = Az írott közlés op­tikai receptorainkkal (=szemünkkel) való érzékelé­se, és az agyunkban levő nyelvi sémák alapján való ér­telmezése (=megértése).

7. Első lemma: Az irodalom csak akkor töltheti be célját (az olvasók vágyainak kielégítését) ha megér­tik az olvasók a szöveget.

8. Az első lemma bizonyítása: A harmadik és az első definíció alapján triviális, evidens.

9. Negyedik definíció: Megértés = az az esemény, amikor az olvasó tudja mit akar mondani az író, egyértelműen, pontosan, tehát ugyanarra gondol amire az író, illetve arra gondol, amire akarja az író hogy az olvasó gondoljon, és nem kell az olvasónak töprengenie azon, hogy mit is akart az író kihozni ebből a műből!

10. Második tétel: Az olvasó összezavarása helyte­len.

11. A második tétel bizonyítása: Az első lemma és a negyedik definíció alapján triviális és evidens, hisz másképp az irodalom nem töltheti be a célját.

Tehát világos, könnyen érthető, felfogható műveket kell alkotni, amik "hepiendek". Bevallom, emiatt nem is tartom igazán értékesnek a drámákat és a tragédiákat. Oké, ha valaki olyan perverz akkor olvasgassa ezeket, de szerintem nem ezekkel kéne kínozni a gyerekeket az iskolában.

Igaz, nem sok mindent követtem el az irodalomért (egy-két kötetben megjelent haikut leszámítva, ám ezek nem túl magas irodalmi értékűek, csak a "középmezőny" részei), de ellene sem többet. :)

Különben, az, hogy valaki olyasmit írt, amit mások elolvasnak, nem jelenti, hogy művész. Ha a gyerek kimegy, és firkál valamit a falra, akkor azt az emberek megnézik, de ettől még nem művész. Ettől függetlenül, ha jó, amit csinált, akkor már mondjuk nevezheti magát művésznek, ha meg nem, akkor tök mindegy, hogy hányan állnak meg megnézni. (Egyébként, sok esetben csak azért olvas el valamit az ember, mert az elsőre bődületes butaságnak tűnik, mint pl egyes graffitik esetében is.)

A másik dolog, hogy nem mondtam, hogy feltétlenül szükséges a katarzis. Csak egy gyakori "velejáró".

A harmadik, megadnád kérlek a teljes szöveget, aminek alapján az irodalmat definiáltad?

A negyedik, hogy úgy beszélsz most a giccsel kapcsolatban, mintha én ezt mondanám.

"Én a macskákat szeretem. Holnaptól minden macskát kutyának fogok nevezni, hiszen nekem a macska olyan mint másnak a kutya, hogy őszintén elmondhassam; a kutya az ember legjobb barátja."

Persze, én nem mondhatok semmit az írásaidról, mert csak azt mondom; az idő igazol egy művészt, vagy az idő megfeledkezik egy szerzőről, ha az nem érdemes az emlékezetre.

Irodalom = minden olyan írott (olvasható) szöveg, amelynek nem okvetlenül az a célja, hogy biztos tényeket közöljön, hanem csak az, hogy az olvasóinak valamiféle vágyait elégítse ki (például szórakoztassa vagy megnyugtassa) vagy valamiféle cselekvésre sarkallja (például követésre méltó példákat adjon neki).

De szerintem nem is az itt a kérdés, hogy mi az az "irodalom". Szerintem a vita azon van itt közöttünk, hogy mi a "művészet". Szerinted ugyanis nem minden művészet, ami irodalom. Ebben még talán egyet is értek veled, mert például az előző definícióm szerint egy pápai bulla amiben meghirdet egy kereszteshadjáratot, az irodalom, mert bizonyos tettekre akarja sarkallni az embereket, ám nem nevezném művészetnek.

Szerintem a művészet az az, amit az emberek többsége annak tart. Ez általában egybeesik azzal, ami az emberek többségének tetszik.

Ha te nem ezt tartod művészetnek, akkor definiáld, hogy szerinted mi a művészet!

Azért kértem forrást, hogy megtudjam, vajon önkényes definíció-e, amit leírtál hogy saját igazad bizonyítsd, vagy vagy elég alázatos ahhoz, hogy nálad nagyobb művészek meghatározásának veted alá a véleményed.

Nos, hogy mi a művészet, arról csak féligazságokat tudnék írni néhány sorban. Viszont, nem is érzem elég jónak a saját szavaimat ahhoz, hogy definiáljam a művészetet.

"A műalkotás Arisztotelész szerint alkotásvágyból és az érzelmek kifejezésének

vágyából fakad.

Lényegében a művészet a valóság utánzása, tükröt tart a természet elé. Az ember örömét leli az utánzásban, ami látszólag hiányzik az alsóbbrendű állatokból. A művészetnek mégsem az a célja, hogy a dolgok külso megjelenését ábrázolja, hanem

a belső lényegüket ezért nem a külső pontos visszaadása jelenti a valódi lényeget.

A legnemesebb művészet éppúgy szól az észhez, mint az érzelmekhez, és ez az

értelmi élvezet az öröm legmagasabb formája amihez az ember felnőhet." On Aristotle, from The Story of Philosophy, Will Durant

"A művészet hazugság, melynek segítségével felismerjük az igazságot." - Pablo Picasso

Több egyelőre nem jutott eszembe. Mindenesetre, olyan ez (a művészet felismerése), mint amikor zseblámpával kezdi az ember megkülönböztetni a fias tojásokat az evésre szánt tojásoktól. Először nehezen veszi észre a megtermékenyített sejtet a tojásban, de ha belejön, akkor már a súly alapján is tudni fogja, hogy melyik tojásban van csibe, és melyikben nincs.

Vagy olyan, mint a matek. Amíg nem tanulta meg, hogy hogyan kell egy egyenletet megoldani, összeadni, szorozni, kivonni... Addig megelégszik az "1024=1024" állítással is, és számára ez marad a matek.

Ne is haragudj, de amit írtál arról, hogy mi a művészet, az sajnos nem definíció. Úgy látszik, nem tudod, mi az a definíció. Nos,

definíció = Olyan jellegzetes tulajdonságok, ismérvek felsorolása a definíció tárgyáról, amely által azt egyértelműen meg lehet különböztetni minden mástól.

Ez nem áll arra, amit te írtál a művészetről. Olyasmit írj, ami által határozottan és egyértelműen, s lehetőleg könnyedén el tudom dönteni valamiről - mondjuk egy regényről, mert maradjunk első megközelítésben az irodalomnál -, hogy az művészet-e vagy sem. Vagyis nem zagyva fecsegést akarok hallani holmi "alkotásvágyról", meg arról, hogy a művésznek holmi "belső lényeget" kell visszaadni, mert annak sincs objektív mércéje, hogy mi az a "belső lényeg", s azt sem lehet kideríteni utólag az íróról, hogy amikor írt, volt-e benne holmi "alkotásvágy". Lehet hogy volt, de lehet hogy csak a pénzért írt. Nem tudható. Konkrét, ha úgy tetszik fizikailag mérhető szempontok, tulajdonságok érdekelnek.

Ha ezt nem vagy képes meghatározni, akkor bizony ez csak vénasszonyi fecsegés, akkor annak a fogalomnak hogy "művészet", nincs objektív, mindenki által elfogadott definíciója, tehát én éppoly joggal tarthatom művészetnek azt, ami nekem tetszik s az én definíciómat kielégíti, mint bárki más a maga definícióját.