Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Miért ennyire tájékozatlanok...

Miért ennyire tájékozatlanok egyesek?

Figyelt kérdés

Szüleimmel már régóta járunk Debrecenbe szemorvoshoz, és kétszer is szomorú tapasztalattal tértünk haza. Sem a régi, sem a mostani asszisztensnőnek fogalma sem volt róla, hogy mi fán terem Nagyvárad(szülővárosom). Persze, nem azt vártam el, hogy az alapítás évét mondják el vagy ilyesmi, de amikor ilyen kérdéseket hallok, hogy "az messze van?" akkor szerintem jogosan érzem, hogy mindjárt dobok egy dupla-szaltót. Még ha valahol Nyugat-Magyarországon élő szájából hallottam volna oké, de itt? Mikor az itteni románok meg tudják mondani, hogy legalább merre kell elindulni Debrecen felé...

A másik kérdés, ami nagyon szíven ütött, hogy amikor az asszisztensnő a címünket kérte, és mondtuk, hogy Románia, majd leesett az álla, hogy hogy létezik, hogy mi magyarul beszélünk, sőt, ha nem mondtuk volna, honnan jöttünk, biztos nem mondta volna meg, hogy nem debreceniek vagyunk.

Most azért komolyan, én 16 éves fejjel műveltebbnek érzem magamat...sőt, beszéltem még régebben egy székesfehérvári(!) lánnyal, akkor 13 éves volt, és ő tudta, hogy léteznek hátáron túli magyarok. Tehát nem általánosítani szeretnék, de miért ilyen tájékozatlanok egyesek?



2012. febr. 19. 18:26
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó, nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat! Ez most nagyon jól esett. :)

Sajnos itt is hasonló a helyzet, rengetegen manipulálhatóak, sokan a szemem előtt románosodnak el, mert ezt látják a könnyebbik útnak. Engem már csúfoltak pusztán azért, mert az iskolában magyarul mertem beszélni, sokakat bozgornak(hazátlannak) hívnak. És mikor ilyen gyűlölködést látok, kezdem azt hinni, hogy igazuk van, mit itt sehova sem tartozunk. Arról nem is beszélve, hogy a történelmet is hogyan tanítják. Most, 10.-ben hallottam tanár szájából trianonról, és az sem a tananyagban volt.

2012. febr. 19. 19:56
 12/12 anonim ***** válasza:

"Kezdem azt hinni, hogy igazuk van, mi itt sehová sem tartozunk.."


Ne hidd. Nincs igazuk. A magyar Erdélyben sem bozgor, ahogy az erdélyi magyar is itthon van a trianon utáni Magyarország földjén. A szülőföldhöz (Erdélyhez) is tartoztok, és a nemzethez is. Kérlek, tanulj meg mindent, amit csak lehet a népedről és a történelemről, amelyben része volt - és soha ne engedd meg senkinek, hogy kigúnyolja, bigyessze a száját, rágalmazza és degradálja. Mi, akik így gondolkodunk, nem becsülünk le senkit - de azt sem tűrjük el, ha velünk teszik ezt. Gyere bármikor Debrecenbe (vagy akárhová) emelt fővel, mert haza jössz.

A kommentedet pedig köszönöm. Ölellek szeretettel.

2012. febr. 19. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!