Vannak még rajtam kívül olyanok, akik szinte egyedül, barátok nélkül nőttek fel?

:D:D

Jelen.

Sok ilyen kérdést tesznek fel mostanában...

Mi lett?

Felvettek az egyetemre és lett egy rakás barátom.

Egyszerűen a gimiben nem volt közös témám a többiekkel, mert nem a "slágereket" hallgatom és nekem az electro az nem zene. (dióhéjban.)

Nem attól fog véget érni az életed, hogy gimiben nincsenek barátaid.

Mellesleg általában (tehát nem mindig!) aki gimiben menő volt, az az életben nem sokra viszi.

Nem csak az amerikai filmekben van ez így.

De logikus is.

Gimiben viszonylag válogatás nélkül vannak egy közösségben a gyerekek.

A társadalmi piramis szabálya pedig örök: hülyéből mindig több lesz.

Így sok osztályban a "hülyék" (illetve a hülyék sérült de amúgy erről nem tehető gyerekei) lesznek többen.

Az összes keménycsávónak meg nagymenő csajnak problémái voltak a családdal...

Akkor úgy éreztem, hogy magamat kell sajnálnom amiért csúfolnak, kiközösítenek, most már nagyon máshogy látom a dolgot...

(Persze a tanároknak/szülőknek szerintem jobban oda kellene figyelni erre, de hol vagyunk még attól...)

Na bocsi most nem érek rá jobban fejtegetni, de érted a lényeget nem?

Nincs még itt a világ vége, ennél sokkal nagyobb problémák is vannak a földön.

Sok hozzászólást olvasok, hogy igen magányos voltam pszichológushoz kerültem és depressziós lettem stb,... szerintem ez nevetséges.

Már elnézést, de az ilyen hozzászólások 80%-át nem tudom komolyan venni.

Tessék felnőni, nem hisztizni.

A "letolás" nem személyesen Neked szólt!

De fogadjunk, hogy 18-nál nem vagy idősebb...

Szerintem a kérdező nem arra gondol, hogy aki "gimiben nem volt menő", illetve "gimis korában nem voltak barátai", hanem akinek valamiért az egész életét végigkíséri a magány.

Én egy picit aggódom, ha azt kiemeled, hogy egyedül anyádra számíthattál, akkor neki mennyire van ebben a keze.. Vannak ilyen furmányos anyukák, akik enyhe hátsó lelki terrorral elérik, hogy a gyermek azt gondolja, hogy senkire a világon nem számíthat, csak őrá. Persze, ez nálad lehet, hogy nem így van, de szerintem mindenképp végig kéne gondolnod, hogy miért érzed, hogy "egyedül, barátok nélkül nőttél föl".

Személy szerint én sem voltam mindig elégedett a "barátaimmal", jobbra, megbízhatóbbra, "legjobb barátra" vágytam, de ettől függetlenül úgy érzem voltak körülöttem emberek, akikkel elvoltam. Jobb barát meg jöhet - jött is! - bármikor. Nem tudom te hogy vagy ezzel.. mennyire vagy tényleg, a szó szoros értelmében egyedül.

Miért kéne nekik ismerniük egymást?

Én csak annak a lehetőségét vetettem fel, mikor az anyuka azt sugallja gyermekének, hogy "az emberek gonoszak, megbízhatatlanok…" és a többi, "én viszont téged nagyon szeretlek, rám bármikor számíthatsz". Szóval észre sem veszed, de valahol ő alakítja ki benned, hogy úgy érezd "más embereket nem érdekeltem".

Persze semmit nem tudunk rólad, anyukádról, kettőtök kapcsolatáról. Szóval nekem csak beugrott ez az opció a csekély információkból.

Szia!

Én is hasonló cipőben jártam. Gyerek- és tinikoromban nekem sem voltak barátaim. Volt pár osztálytáram, akikkel elvoltam, de közeli sajnos egy se volt. Akikkel együtt lógsz, bulizol, megosztasz minden titkot... A szomszéd testvérpárral voltam még jól el / egy fiú és egy lány / Amúgy leginkább a családom volt, meg a rokonok.

Aki igazán jó barátom lett volna, attól elsodort az Élet / pl. az egyik barátnőm elköltözött, egy másikkal nagyon jól összehaverkodtunk egy nyaralás alkalmával, majd hazament a szüleivel az ország másik felébe, én meg Pestre az enyémekkel /.

Igazán jó barátokra csak 20 éves korom felé leltem, de tudod, jobb később, mint soha.

Fel a fejjel, biztos vagyok abban, hogy Te is barátokra lelsz majd.

34/N

Én is ilyen voltam.De én elkövettem azt a hibát,hogy olyanokkal barátkoztam,akikről tudtam,hogy nem igazi barátok és cserben fognak hagyni.Ennek ellenére jó emlékeim vannak róluk.Kivéve az,amikor megakadályoztak engem valamiben,ami nekem fontos volt és ezzel majdnem tönkretették az egész életemet.Hosszú,de dióhéjban ennyi.Sz.r dolog az egyedüllét,én még egyke is voltam,úgyhogy még a legutolsó csöves gyerekért is összetettem volna a kezem,csak hogy legyen már végre velem valaki.Ha nekem gyerekem lesz,biztos,hogy nem lesz egyke,mert az egy kínzás.

Eddig a "barátaim" miatt nem voltam olyan igazán egyedül,de amióta ők eltűntek az életemből,azóta senkim nincs,csak koptatom itt a gépet egész nap és levelezgetek,legalább addig sem érzem magamat pocsékul.Meg a meló és a tanulás is lefoglal,csak persze ott van az az ürességérzés mindig a levegőben,hogy valami hiányzik.Na,ilyen az,amikor sok ember elbukik azon a teszten,hogy fontos vagy-e nekik.

Remélem,lesz még jobb is.:S