Lenne kisebbrendűségi érzésed, ha valaki lenézne azért, mert jólelkű, szép, okos stb vagy?

Szerintem a kisebbrendűségi érzés nem azon múlik, hogy jogos-e vagy sem a dolog, hanem azon, hogy mennyire vagy rendben önmagaddal. Ha önértékelési problémáid vannak, akkor hiába nem jogos a lenézés (különben is, kevés esetben jogos - pl. egy gyerekgyilkost jogosan nézünk le szerintem -, és a kinézet pont nem tartozik közéjük), fel fogod venni a dolgot.

Az önbizalmad és az önértékelésed érdemes fejleszteni. Fogadd el a kinézeted, olyan amilyen, és onnantól ne foglalkozz vele. Persze azért ne hanyagold el, az ápoltság fontos! Aztán keresd meg azokat a dolgokat, amiben jó vagy, és azokra gyúrj rá! Ha sikereket érsz el bennük, az önbizalmat fog adni, és ha legközelebb valaki szóvá teszi a kinézetet, arra gondolhatsz magadban, hogy kit érdekel, amikor oktv 3. helyezett vagy a hónap dolgozója lettél :)

"ha valaki lenézne azért, mert jólelkű, szép, okos stb vagy?"

Nincs olyan, hogy A lenézi B-t kívánatos tulajdonságai miatt. Az nem lenézés, hanem irigységből fakadó keserű utálkozás.

"miért olyan rossz érzés lenézettnek lenni?"

Lenézettnek lenni rossz érzés, dicsőítve lenni jó érzés.

"Ha vki azért nézne le, mert szép vagyok, az hidegen hagyna."

Mert tudnád, hogy az illető, aki a lenézést tetteti, valójában irigy.

"A csúnyaságot lenézni semmivel sem jogosabb, mint a szépséget lenézni."

A csúnyaság a többség értékrendje szerint lenézendő, a szépség nem. Hogy érted, hogy "jogos"?

"Ha önmagunkkal teljesen rendben vagyunk, akkor nem érint meg az ilyesmi egyáltalán?"

Aki önmagával "rendben van", azt kevésbé érintik meg a kritikák. Erre gyakorolni is lehet. Nézd meg pl. a politikusokat. Ha te annyi kritikát kapnál, mint ők, sírógörcsöt kapnál, ha ráadásul nézők milliói előtt, akkor elájulnál zavarodban. Ők meg még olykor élvezik is, hogy a kamerák előtt vitatkozhatnak. Viszont őket is meg lehet sérteni, csak másképp. Pl. egy politikai ellenfél sértésén csak nevetnek, de lehet, hogy közvetlen munkatársuk véleménye már jobban zavarja őket.

Olyan ember nincs, akit egyáltalán nem érdekel mások véleménye.

16:43

" olyan alapot kaptál, hogy hiába gúnyolódnak rajtad a másik bolygón, legfeljebb zavaró egy kicsit, mégse ingat meg. "

Nem kaptam semmiféle alapot, hanem emigrálok arra a bolygóra és kész.

"Ez itt a kérdés, hogy miért. :)"

Mert így vagyunk bekötve. Az okostojás hajlamúak hozzáfűzhetik, hogy az evolúció miatt.

"Hiszen, ha saját magamat nem tartom lenézendőnek, akkor hogy számíthat olyan emberek véleménye, akikkel nem értek egyet?"

Mert akárhogy kapálózol ellene, úgy vagy bekötve, hogy érdekel mások véleménye. Ahhoz meghatározott területeket érintő agysérülések kellenek, hogy ne érdekeljen mások véleménye.

Lehet, hogy az éjszaka közepén tudsz úgy gondolkodni, mintha nem érdekelne a többi ember (a legtöbb ember erre sem képes, hanem még egyedül is képzelt beszélgetőpartnerekkel vitáznak), de mihelyt emberek közé mész, más törvények szerint alakul minden.

"A jogosságot (vagyis jogtalanságot) meg úgy értettem, hogy a lenézés sohasem lehet jogos."

Ez egy magánvélemény, aminek az igazsága kb. attól függ, ki mit ért azon, hogy "jogos".

"ha lenéznek azért, mert ragyás a bőröm, az rosszul esik. Ha egy plazacica lenéz azért, mert nincs szilikonmellem, azon csak nevetek, és nem érzem magam ettől rosszabbnak"

Mert egy másik csoport értékrendjéhez kapcsolódsz. Ha azt mondanák, hogy úgy nézel ki, mint egy plázacica, akkor megsértődnél, mert attól a csoporttól kaptál kritikát, akikhez igazodsz.

"És annak van jelentősége, hogy mekkora ez a csoport?"

Van jelentősége. Ahogy a csoport presztízsének, hatalmának, erejének is van jelentősége.

Pl. írsz egy könyvet. Ha a benne leírtak miatt sokezer újságíró és más átlagember lehülyéz, de 20 akadémikus neked ad igazat, akkor örülsz. Ha az akadémikusok lehülyéznek, akkor viszont alig kárpótol az, ha a fodrásztól a buszsofőrig amúgy mindenki a te könyvedet olvassa. Tehát a létszám nem mindig a lényeg.

Persze az a 20 akadémikus onnan meríti a tekintélyét, hogy sokmillió átlagember pedig hasraesik a professzori címektől.

"Mert ha igen, akkor ezt a saját csoportot (ami addig biztonságot adott), el lehet kezdeni szűkíteni, egészen addig, amíg csak egymagam maradok"

Normális ember, ha szert tett ilyen kis csoportra, szereti tágítani, nem szűkíti.

Tudósok örülnek neki, ha a többi tudós elismeri őket, de még jobban legyezgeti a hiúságukat, ha egy talkshowba is elhívják őket és a nyilvánosságnak is megmutathatják, mennyire jó fejek.

Egy forradalmár, akinek elfogadhatatlanok a nézetei, akit a "jó honpolgárok" visszataszító gazembernek tartanak, akit üldöznek, ő is támaszkodik egy kis körre, a többi forradalmár társaságára.

Más különcök szektát alapítanak. Rengeteg szekta van, ami annyiból áll, hogy van egy mester, akit 10-20 butácska, szerencsétlen ember imád. Mindenki "jól jár": a szektatagok kiválasztottnak érzik magukat, a szektavezér pedig csinált egy saját világot, ahol ő a főnök.

Hogy a kevésbé különleges eseteket említsük: a legtöbb ember számára a baráti köre és a családja véleménye az, ami fontos. Egy ilyen kis körre támaszkodnak. Persze ezek a kis körökre mindig nagyobb kulturális áramlatok hatnak.