Ti átérzitek más fájdalmát? Akik itt tesznek fel kérdéseket pl. borzasztó gyerekkorral kapcsolatban ( gyerek bántalmazás ) tudtok vele azonosulni?

Én főleg akkor tudom átérezni, ha velem is történt hasonló dolog, akkor tudom, h mit él át, mert én is tapasztaltam.

Pl. szülő elvesztése, munkahelyi problémák.

Ami nagyon kiakaszt az az, amikor gyereket bántanak.

Akkor én is szoktam őrlődni, h hogyan lehetne segíteni.

Tavaly volt egy kérdés, arra még most is emlékszem, egy anyuka szeretett volna játékvasútat a gyerekének, de hiába ajánllgattuk neki a teszveszes pár ezer Ft-osat, azt sem tudta megvenni.

Utána nem jött több válasz, így nem tudom, h lett-e vasút a kicsinek, de akkor komolyan elgondolkoztam, h bemgyek a Tescoba, veszek egyet, és elküldöm, de hiába kértük, h adjon egy elérhetőséget, sajnos nem adott:(

Én egyszer olvastam egy bántalmazott és megölt kisbabáról, azóta is kísért a történet és bármikor sírni tudnék, mikor eszembe jut...

Az állatkínzással is hasonlóan vagyok. De sokszor azt is érzem, amire itt már utalt vki, hogy egy-egy törénet annyira meredek, hogy már gyanúsan kitaláció.

Az itteniekkel nem igazán. Főleg amikor valaki nagy pofával hirdeti, hogy neki micsoda borzalmas gyerekkora volt.

De amikor neten látok cikkeket balesetes emberekről, vagy betegen született gyerekekről, akiknek az életük sosem lesz "normális", akkor mindig könnybe lábad a szemem. Van, hogy még napok múlva is eszembe jut, és valahogy fáj.

én az arany középút vagyok, mint általában mindenben: átérzem és sajnálom az illetőket, és ha tudok, tanácsot adok. De nem veszem magamra mások problémáit és nem sírok rajta.

Mellesleg aki nem érzi át, az pszichopata vagy szociopata.

Sokszor összekeverik az empátiát a teljes azonosulással. ha te empatikus vagy, és átérzed mások fájdalmát, bele tudod magad helyezni a fájdalmába, az nem azt jelenti ám, hogy teljes mérétkben azonosulsz vele! Abba hosszú távon bele is lehet(ne) őrülni.

Az empátia egy bizonyos lelki távolságtartást igényel. Nem nagyot, de annyit feltétlenül, hogy te ne menj rá arra, csak mert elég érzékeny és szociábilis vagy és átérzed mások fájdalmát.

A legempatikusabb lélek sem tudja átérezni egy valódi áldozat fájdalmait, különönsen nem egy kisgyerekkorban traumatizált ember fájdalmait.

Egyrészt nem segítshetsz neki, ha maga nem akarja, másrészt réges-régi traumákat teljes biztonsággal és hatékonysággal csak egy kiváló, nagyon jól képzett és nagyon nagy pszichés tűrőképességgel bíró pszichiáter szekmber, vagy klinikai szakpszichológus (én azért csak az előbbire szavazok) képes helyretenni, ha a valahai áldozatban van annyi erő, hogy ezt elbírja és annyi akarat, hogy változtatni akar a sorsán.

Megértem, hogy segíteni akarsz, de sok esetben nem lehet, sok esetben pedig laikusnak kifejezetten veszélyes abba belenyúlni, ami profinak is kemény dió.

A legtöbb, amit te tehetsz, hogy MOST odafigyelsz a környeztedre, és HA látsz olyamit, olyan jeleket, amelyek arra utalnak, hogy MOST valakit gyerekként bántalmaznak (a neten megtalálhatóak olyan anyagok, amelyek pontosna leírják, hogy hogyan állípthatha meg egy lakiukus vagy egy tanár, óvónő azt, hogy egy gyereket bántalmaztak), vagy tudsz ilyenről, akkor azonnal jelented a rendőrségen; vagy pl. azonnal közbelépsz, ha valaki ellen támadnak a buszon, villamoson. Nem hagysz a földön fekve ájult emebrt, mert nem tudhatod, hogy nem te vagy-e az, aki megmenthetné, ha odafordulna hozzá az utolsó előtti percben. Nem kell újraéleszteni, arra vannak a mentők. De a mobilodon kihívhatod hozzá a mentőket. EZ már maga hatalmas segítség!)

Minden mást magadra venni csak téged terhel fölöslegesen, magyarul mártírkodsz, de minek?