Ilyen esetben mit tennétek? Képesek lennétek még a legjobb barátnőtök mellett állni?
Figyelt kérdés
A helyzet, hogy viszonyt kezdett egy nős férfivel. Ha csak rágondolok, a hányinger kerülget, főleg, hogy ebből az egészből ő fog nyomorultul kikerülni, össze fog törni, és tönkre fog menni az élete, mert ennek nem lehet jó végkimenetele. A kérdésem, hogy mit tegyek? Ti képesek lennétek-e továbbra is mellette állni, támogatni, aztán hagyni, hogy a végén kisírja magát a vállatokon (hiába, hogy ti milliószor figyelmeztettétek, és óvtátok, hogy ne csinálja), VAGY nem akarnátok hallani az egészről, csinálja, amit jónak lát, de ti inkább ne tudjatok róla, hogy ne idegeskedjetek ezen állandóan. Attól tartok én az elsőre képtelen lennék, hatalmasat csalódtam benne, hogy ilyesmire képes volt, mocskosnak és gusztustalannak tartom az egészet, nem akarom elhinni, hogy az a jó ember, akinek eddig ismertem, ezt képes volt megtenni. Viszont, ha a második változatot választom, egy idő után el fogom veszíteni, mert az a barátság nem hiszem, hogy működhet, ahol tabu téma van. Nem akarom elveszteni, de ezt nem bírom elfogadni. Ti mit tennétek?:( 22/L2011. dec. 1. 08:11
11/14 anonim válasza:
Szerintem baromi egyszerű.
A barátnőd. Ha igazán a barátnőd, akkor nézd el neki és állj mellette. Ha nem igazi barátnőd, akkor hagyd a fenébe.
12/14 anonim válasza:
Te ki akarsz lépni a barátságból, és gondoltad, hogy itt megerősítést kapsz. De mégse. Egyetértek a többiekkel, a barát az barát, nem hagyja szarban a másikat. könnyen ítélsz, de te is kerülhetsz olyan helyzetbe, amiért a barátnőd megvethetne. Nem tudom, akkor hogy esne, ha azon spekulálna, hogy megszakítsa-e veled a kapcsolatot, vagy sem.
13/14 anonim válasza:
Az én esetem egy barátnőmmel:
mindketten első babánkat gondoztuk-neveltük, alig 1 éves picurok voltak akkor. Barátnőm a párjával kutya-macska viszonyban élt, problémák anyóssal, verekedős volt pasi, hazudós, szemét, a csaj meg benyelt mindent tőle. Nem bírtam nézni, úgy mond "beleavatkoztam" az életébe, mert őszintén egy idő után engem nem érdekel, lesz-e barátnőm, de legalább életben marad :S Persze hogy megszakadt a barátság, persze hogy megsértődött és én voltam a szemét. Nem láttam 2 éve, ez van. Tudod van aki üldözi a saját nyomorát, visszahúzni nem lehet.
14/14 anonim válasza:
Hát tudod "embert a barátjáról". Én nem akarnám, hogy egy kalap alá vegyenek egy olcsó kis luvnyával, aki egy nős, többgyermekes férfi szeretője. Mert szerelmes. Kérdem én, hogy lett szerelmes, ment az utcán, meglátta a pasit és BUMM, máris imádta? Vagy inkább hideg fejjel eldöntötte, hogy ő igenis randizgatni és dugni fog ezzel a családapával, majd valamikor menet közben beleszeretett? Én biztos nem barátkoznék olyan lánnyal, aki képes minderre, ez téged is minősít, ha elnézed neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!