Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Hogy lehet kiválni egy rendből?

Hogy lehet kiválni egy rendből?

Figyelt kérdés

Szóval elég furcsán érzem most magam. Van egy titkos társaság, aminek a pár tagjával már tizenéves korom óta tartottam a kapcsolatot. A 20. életévemet betöltve csatlakozhattam hozzájuk. Persze elfogadtam mindent, ami ezzel jár, és már mondhatni bele is nőttem a szokásaikba. Csak a beavatási szertartáson gondolkodtam el, akarom-e ezt az egészet. Ott, akkor visszalépni már nem akartam, most azonban eléggé bizonytalan vagyok a dologgal kapcsolatban. Ugye az eskületételnél megfogadtam, örökre hű leszek a rendhez, és már a bőrömön is hordozom ennek a jegyét, de mégis, kissé megrémiszt ez az egész. Beszéltem a velem egykorúakkal, ők azt mondták, megértik a félelmem, de innentől már nincs visszaút, tudtam mire vállalkozom. A befolyásos tagokkal, pedig nem szeretnék szembe kerülni.Még nem vagyok biztos benne, mit akarok, mivel a testvériség segítségével sok mindent érhetek el, viszont benne van a pakliban, hogy én is feltétel nélküli hűséggel tartozom nekik.

Szerintetek mit kellene tennem? Jelentsem be, hogy nem vagyok biztos a dologban? Viszont félek, akkor azt csapják a fejemhez, hogy erre esküdtem fel, és volt időm gondolkozni ezen. Ha jól tudom, még soha senki nem lépett ki közülük. Vagy törődjek bele, és éljek azzal a tudattal, hogy el vagyok kötelezve egy életre? Mert ez az ami megrémít...

Komoly válaszokat szeretnék.


2011. okt. 23. 17:01
 1/6 anonim ***** válasza:
Mégis milyen rend ez? Nem a nevére, hanem a szerveződés okára és céljára lennék kíváncsi. Ettől is sok dolog függ...
2011. okt. 23. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

"Mégis milyen rend ez? Nem a nevére, hanem a szerveződés okára és céljára lennék kíváncsi. Ettől is sok dolog függ..."


Nem tudom, mennyit mondhatok el, így megpróbálok ködösen válaszolni. Ez egy régi társaság, még akkor alapították, amikor az Egyház volt a világot irányító hatalom. "Hivatalosan" a céljuk a hagyományok ápolása, a testvériség és a közösség megtartása, viszont nem hivatalosan a befolyásukkal, a saját malmukra akarják hajtani a vizet. Képesek a gazdaság és még sok miegymás manipulánsára. Igazából, ez még renden belül is tabutémának számít. A "felsőbb körökben" lehet ezekről a dolgokról tudomást szerezni. Persze mi sem vagyunk hülyék. Lényegében ez egy ateista rend. Ennél többet nem írhatok le.

2011. okt. 23. 17:33
 3/6 anonim ***** válasza:
Nekem az az alapelvem, hogy senkinek se kötelezem le magamat, senkinek se szolgáltassam ki magamat. Ha egy maffiaszervezetbe lépsz be, biztos hogy sok mindent el fogsz érni, mert a tagjaiknak a gondját viselik, csak éppen eladod magadat a szó szoros értelmében. Most teljesen mindegy, hogy ez milyen szervezet (vallási, politikai, stb.) és milyen célkitűzéseket vallanak maguknak, a lényeg azon van, hogy többé már nincs szabad döntésed, már csak egy eszköz vagy a kezükben. Magyarán mondva eladod magadat nekik. Ezeknél a szabály az, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mindent meg tudnak majd magyarázni ezzel.
2011. okt. 23. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Igen, megértelek. Nálam is az okozza a fejtörést, hogy mit fognak majd kérni tőlem. Mert egyik jó barátomnak el tudták intézni, hogy olyan iskola állami támogatott szakára kerüljön be, amire egyáltalán nem lett volna esélye. Csak a nagy kérdés: mit várnak ezért cserébe. És mi van ha nemet mondasz? Mert szeretem a rendet, és hűséges is vagyok(jó, ezzel a gyakori kérdések akciómmal nem éppen lopnám be magam a szívükbe), de pl. nem lennék képes embert ölni az ő kérésükre. Ez egy erős példa, de már ez is átfutott az agyamon.
2011. okt. 23. 18:37
 5/6 A kérdező kommentje:
Az árulást pedig elég keményen "büntetik", és ha jól tudom, ők a kilépésre is árulásként tekintenek, mert utána már nem megbízható az ember, hiszen még a legalacsonyabb rangú tag is tisztában van a rend struktúrájával, és persze kisebb-nagyobb ügyeiről is tudhat.
2011. okt. 23. 18:47
 6/6 anonim ***** válasza:

Hát magyarul mondva: nagy szarban vagy. Ez az igazság. Már elég messzire mentél sajnos.

Ha most valahogy visszakozni fogsz, akkor könnyen meglehet, hogy majd megpróbálnak megzsarolni azzal, hogy milyen nemkívánatos következményekkel kell majd a jövőben szembenézned. Mert nekik a kezük bárhová el tud érni. Ha nem hiszed, a Te dolgot, de majd meglátod.

Most az lenne a legjobb, ha sikerülne valami ügyes kibúvót találni, amit képesek lennének elfogadni anélkül, hogy árulónak tekintenének a továbbiakban. Aztán lehet, hogy gyávának fognak titulálni, de szerintem még ez lesz talán a legjobb eset. Ebben az esetben gondolj arra, hogy egy idő után majd úgyis békén hagynak és ez még mindig jobb, mint az « életfogytiglan ».

2011. okt. 23. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!