Mi ez a Közömbösség az emberek részéről, ha valaki rosszul lesz a vízben és segítéségért kiált?

Sajnállak, hogy ilyen élményben volt részed.

Elöször egy tanács, keress fel egy orvost, mert elöfordulhat, hogy szervi ok áll mögötte, és akkor bármikor megismétlödhet, egy kivizsgálás nem árt.

A kérdésedre meg: sokan nem is tudnának segiteni, de valószinüleg a legtöbben azt hitték, hogy csak viccelsz, föként, hogy utána csak ki tudtál úszni. Sajnálatos módon sokan hülyéskednek ilyen módon, és ennek azok isszák meg a levét, akik tényleg bajban vannak.

Én is sajnálom, hogy így jártál, ha ott lettem volna, biztos, hogy gondolkodás nélkül segítek (na jó, azért felmérve, hogy tudok-e segíteni, mert két haldoklónak nincs értelme...)

Sajnos ez az általános. Az emberek közömbösek ma már szinte mindennel, ha valamin kiakadnak, akkor annyira, hogy rögtön lázadoznak minden ellen, ami él és mozog, de addig a pontig szinte bármi történhet körülöttük, tesznek rá. Ez a társadalmi rendszer hibája, hogy így van...

Egyébként menj el szerintem neurológushoz is, az, ahogy leírtad, hogy érezted magad, teljesen olyan, mint mikor nekem gyerekkoromban epilepsziás rohamom volt... csak kétszer élte át, és szerencsére nem vízben, vagy veszélyes helyen, de teljesen ugyanaz. Mindenképp menj orvoshoz, egy jó háziorvos jobban fogja tudni, merre kell továbbküldeni. Az epilepszia lehetősége is fennállhat. Rengeteg eset van, ahol nagyon nehezen jönnek rá egy betegség okára, és sokszor maga a beteg az, aki neten kutakodva talál ezt-azt. Ezért is mondom, hogy ha nem jutna az orvosok eszébe a epilepszia egy formájának lehetősége, akkor tudj róla. (Általában az epilepsziások elájulnak roham közben, nem látnak/hallanak semmit, és ez az elfogadott. Veled láthatóan nem ez történt, ezért nem biztos, hogy lehetőségként felmerül, mivel szervi nyoma sem nagyon van... agyi ct is sokat segítene... de én sem ájultam el roham közben, tisztén emlékszem mindenre, csak lezsibbadt a szám, furcsa ízeket éreztem, beszűkült a látómezőm, majd rángatóztam, és nem tudtam megállítani a folyamatot... homályosan láttam, de magamnál voltam, hallottam mindent, csak nem tudtam reagálni... kb fél perc múlva vége volt, de utána még vagy fél óráig önkéntelenül rángtak az izmaim, mindenhol, hatalmas megterhelés érte őket a roham alatt, szinte semmit sem tudtam csinálni, és nagyon sok nyál gyűlt a számban, alig tudtam nyelni, kivert a víz... a leírtak alapján hasonló...)

emberek... remélem az ilyeneket egy válogatott népirtásban elégetik. kivétel a fiatal pár, habár ők sem tettek sokat. nem hiszem hogy 50 ember közül egy sem tud úszni

tényleg ajánlom az orvost, ez már durva dolog. lehetett oxigénhiány is, pl oka lehet tüdőelégtelenség, vagy szívelégtelenség folytán oxigénhiány, ami azért alakul ki mert kevés a szervezetedben a víz amivel megfelelően működik a szíved. vagy dohányzol, allergiás vagy. esetleg alacsony vérnyomás.

kövtkezőket látogatnám meg: vérnyomásmérés, ekg, labor(vér vizeletvétel), tüdőgondozó(szűrés?).

Én vizi mentőnek készülök, úgy döntöttem télen vizsgázom le belőle, így úszni elég jól tudok, mégsem biztos hogy elindultam volna (persze egyelőre nem tudom, a mentők hogy szűrik ki a kamu és nem kamu riasztásokat)...

Csak gondolkodni kell egy kicsit. Ha valaki kiabál, hogy segítség, de közben látszólag teljesen normális módon úszik ki a partfelé, a fene sem gondolja, hogy komolyabb baja lehet az illetőnek.

Nyilván a vízibiciklis azért kémlelt, hogy ha gond lenne, eltudjon indulni.

Ez nem feltétlenül az emberek nem törődömségén múlik.

Annak aki segíteni próbált azt mondtad már jobban vagy, ergo elküldted, akkor persze, hogy azt hiszik kutya bajod. Lehet azt hiszik csak elfáradtál. Sajnos ez elég összetett ahhoz, hogy egyértelműen lebunkózz mindenkit. Én is sajnálom hogy ilyen dologban volt részed, de jól vagy, legyen ez a lényeg és ne az hogy ki segített és ki nem.

Anno egyszer én is rosszul lettem egy bevásárolóközpont közepén... nálam ponthogy 5-en lettek egyszerre körülöttem, az egyik széket hozott, a másik egy pohár vizet, a harmadik cukrot kínált, hátha a vércukrommal van a gond, így igen, vannak bunkó emberek, de úgy gondolom ha pl begörcsöl a lábad és egyértelműen fuldokolni kezdesz az más mintha úszol a part felé, külső szemmel úgytűnik nincs gondod, még is segítségért kiabálsz. Így valahol normálisabb az, hogy nem ugrott azonnal mindenki a vízbe utánad.

Orvos pedig nem árt, mert ha eddig ilyen bajod nem volt, akkor ez valami új és nehogy legközelebb komolyabb gond legyen belőle...

Azt mondtam hogy talán vízimentő LESZEK(!!!!), nem azt hogy vagyok. Egyelőre ugyanolyan ösztönszerűen cselekvő lény vagyok mint azok az emberek akik ott voltak és látták az esetet, vagy bárki más. Bízom benne, hogy megtanítják a tanfolyamon majd ilyen helyzetekben mit kell tenni, hiszen igenis nagyon nehéz eldönteni, hogy egy segítségért kiáltás mikor valódi és mikor csak hülyéskedés (lásd gyerekek kiáltozása a partról, pedig akár nekik is lehetett volna komolyabb bajuk, de ezt laikus nem feltétlenül tudja egy kiáltásból megmondani). Én úgy gondolom, hogy ez kivehető volt az előző irományomból, ebben az esetben pedig megkérdőjelezném ki is a bunkó, de azért hálásan köszönöm a kedves megnevezést!

Nem történt semmi komolyabb baj szerencsére, a vízibiciklis nyomon követte a kifelé jövetelt, ha gond lett volna valószínűleg elindul, ennyi. Senki nem láthat a másik agyába hogy mi is történik pontosan, amiért kiabál. Igen is sajnálatos dolog, ami történt ezt nem firtatom, de senki nem várhatja el esetleg nem a legjobban úszó emberektől, hogy a saját életüket is kockára téve ugorjanak vízbe, ez sajnos tény. Volt aki megkérdezte kifelé jövet, hogy segítsenek e, el lettek küldve, ergo nem olyan szörnyű a helyzet, csak jobb ezt így lefesteni. Mint említettem, nyilván ha a "fuldoklás" egyértelmű lett volna az emberek sem így reagálnak.

Egyébként egy egyszerű kimerültségtől is történhet hasonló, avagy vérnyomás problémáktól.

Én értelek kedves utolsó, bár jó úszó vagyok, egyedül én sem biztos, hogy nekivágnék egy nagyobb távnak, ha valaki bajban van, de ösztönözném a körülöttem lévőket, hogy együtt menjünk oda. Azok persze, akik tudnak úszni. Ha viszont egy csónak, vízibicikli, bármi hasonló a rendelkezésemre állna, biztosan elindulnék akár egyedül is a segítségért kiáltóhoz, mert ha akkor indulok, amikor láthatóan már fuldoklik, elképzelhető, hogy későn érek oda, elviszi az ár, elsüllyed már és nem találjuk, vagy esetleg maradandó károsodása lesz. Az pedig az én lelkemen száradt volna. Az pedig nem is kérdés, hogy még ha azt is mondja az illető, hogy már jobban van, kisegítem a partra, árnyékba ültetem, hozok neki egy pohár vizet, és megkérdezem, mi is történt, szükség esetén, ha olyan a helyzet egyedül jött, nem lakik messze, stb, akkor hazakísérem a lelkére kötve, hogy elmegy orvoshoz. Ha nem elutasító ilyen helyzetben, elképzelhető, hogy még a számomat is megadnám, hogy mondja el, mit mondott az orvos... sosem baj egy új emberi kapcsolat kialakulása, és egyéb dolgok, amiket megtudhatunk hasonló esetekben. Tolakodó persze semmiképp nem lennék, csupán megpróbálnék emberként viselkedni... Ha pedig hülyéskedésből kért segítséget, akkor megmondanám neki a magamét, de akkor is odamennék...

Sok esetben jobban sajnálom azokat, akik halálos balesetet okoztak, vagy elütöttek valakit, mint az áldozat(ok) családját. Hatalmas veszteség egy családnak, és megrendítő, de gondolj bele a baleset okozójának helyzetébe: lehet, hogy rosszul döntött, pl. ivott, és igen, felelőtlen volt, ő votl a hibás, kapja is meg érte a büntetését, de míg a családtagok idővel túllépnek a szeretett ember hiányán, és enyhül a fájdalom, hisz a halál az élet velejárója, valamilyen szinten természetes, történjen szinte bárhogyan (balesetek régen is voltak, több ezer éve is, igaz nem ilyen formában, mint manapság, de egy baleset is természetes... ne higgyük, hogy velünk, családunkkal nem történhet meg, mindenki ezt hiszi, és mégis vannak ilyenek.), addig a felelősnek egész életében hordoznia kell azt a terhet, hogy elvette egy ember életét, ráadásul ő volt a hibás. Ez pedig nem természetes, ennek megfelelően tönkre is teszi az ember életét. A családét nem nagyon, mert fáj fáj, mégis természetes, az élet megy tovább. Az okozónak viszont sokszor ott törik derékba az élete. Na így érezném magam, ha én nem indulnék segíteni, mikor módomban áll... akkor is hasonlóan, ha esetleg semmi baj nem történt volna. Az emberek félnek a lelkiismeretüktől, de mégis jobban félnek attól, hogy arra hallgassanak...