Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Hogy lehetne elérni, hogy az...

Hogy lehetne elérni, hogy az emberek szemléletet váltsanak végre?

Figyelt kérdés

Erre a hitelőrületre gondolok. Egyszerűen az agyamra megy, hogy mindenki sajnáltatja magát, hogy milyen magas a hitele, meg minket utál, mert mi nem vettünk fel. Ha bármit veszünk, megkapjuk, hogy "persze, ti szerencsések vagytok, nincs százezres törlesztőtök". Azt valamiért ilyenkor elfelejtik, hogy a hiteleket egyrészt maguknak vették fel, másrészt aki megkérdezett minket, annak mindnek azt mondtuk, hogy ne tegyék, mert nagy szívás lesz. Most persze ülnek a nagy házaikban és vajas kenyeret esznek és minket utálnak, mert a kis lakás fenntartása mellett van pénzünk szórakozásra is.

A másik, hogy egyre többen a családban és az ismerősök között is úgy képzelik, hogy az államnak kötelessége lenne őket kirángatni a sz*rból, meg hogy a bankokat meg kéne büntetni, amiért ilyet tettek velük. Megint az jut eszembe, hogy aki minket megkérdezett, mindenkinek elmondtuk, hogy azért nem kéne, mert kockázatos, megjárhatják vele. Tehát ha a bankban nem is mondták el, mi elmondtuk, tehát tudhatták. Most mégis másra hárítanák a felelősséget.

Oké, nehéz beismerni, hogy elszúrt az ember valamit, na de ennyire? Már ott tartok, hogy nem akarok semmiféle összejövetelen részt venni, mert rögtön a torkomnak esnek.


2011. júl. 6. 08:37
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
100%

Nekünk sincs hitelünk,igy gondolom ahogy te.Az hogy valaki hitelt vesz fel egy házra mert nincs hol élnie az oké,ezzel egyetértek.Azt utálom mikor azon nyavajog valaki hogy nem tudja fizetni a kocsija törlesztőjét,persze egy kocsijuk már van,de kellet egy az asszonynak is.

Kicseszés az egész,és végül a hielesek fognak jól járni.

2011. júl. 6. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 A kérdező kommentje:

Én a házakkal sem feltétlen értek egyet. Többen vettek akkora házat, amit fenntartani sem tudnak. De persze mennyivel jobb egy 120 négyzetméteres házzal menőzni. Minket meg azért szekálnak, hogy bírjuk ki 40 négyzetméteren, merthogy "akkora lyukban nem is lehet élni". Igaz, csak mi beláttuk, hogy ennek a törlesztőjét tudjuk kifizetni (és nem 25, hanem 5 év alatt), valamint ezt tudjuk fenntartani, ha lesz két gyerekünk, akkor majd költözünk.

Az egyéb hitelek még a hab a tortán, párom informatikus, hozott már hozzá haver úgy laptopot, hogy csinálja már meg, mert leesett, de még egy évig fizeti a részleteket. A laptop menthetetlen volt... kocsinál sem értem, miért kell milliókat kiadni rá, ha egyszer nincs keret... de arra jó, hogy amikor mindenki kocsival utazik valahová, csak mi vonatozunk, akkor lehet cikizni érte.


Egyszerűen nem értem, ott tartunk, hogy szégyellni kéne magunkat, mert nem vettünk hitelre dolgokt? :S

2011. júl. 6. 08:49
 3/33 anonim ***** válasza:
100%
Azt hiszem kissé túl reagálod. Szerintem elég normális dolog ha az ember egy társaságban, főleg ha azok barátok egy kicsit panaszkodik. Az emberek irigyek, és azok is maradnak. A te leírásodból is kijön az irigység amikor azt írod, hogy "Most persze ülnek a nagy házaikban " mintha kárörvendő lennél. Nyugodtan le lehet pontozni, az őszinte véleményért, de így gondolom. Nem te vagy az egyedüli akinek nincs banki kölcsöne, de még te is kerülhetsz oda, még te is sajnáltathatod magad. Ne igyál előre a maci bőrére.
2011. júl. 6. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim ***** válasza:
100%

Ez csupán az emocionális véleményem, a gazdasághoz semmi köze:


Sajnos ez egyre rosszabb lesz. Az embereknek nincsen pénzük, kénytelenek hitelből hitelbe vándorolni. Ebből következik, hogy egy ideig semmi gondjuk nincs, majd rájuk szakad minden. Akkor jön a keserűség, és mindenki dögöljön meg, aki valamivel jobban él. Azért se lesz jobb, mert folyamatosan Amerikát majmoljuk, ott meg szerintem embert nem találsz, aki hitel nélkül élne. Csak ők ehhez már lelkileg hozzászoktak. Őket hidegen hagyja a dolog. nekik annyira természetes ez, mint neked a reggeli kávé. Nálunk a lehetőség megvan, csak az emberek lelkileg nem állnak erre készen. A következő indok, amiért nem lehet szemléletet váltani, hogy tisztelet a kivételnek, de minden hülye hitelhez jut. Csak amikor elkezdenek törleszteni, akkor jönnek rá, hogy mekkora hülyeséget csináltak. Valamilyen szinten megvezeti őket a bank. Kihasználja azt, hogy gőzük sincs az embereknek, hogy mibe mennek bele. Mi magyarok egyébként is depis nép vagyunk, jól esik az embereknek sírni. Az irigységről ne is beszéljünk. És még egy dolog, állami szinten is azt kommunikálják, hogy ezeket az embereket segíteni kell. Ezek az emberek támogatást érdemelnek. gyakorlatilag fentről adják alájuk a lovat. Pedig gyakorlatilag nem is kapnak segítséget. és még rengeteg indok van rá, amiért nem lehet szemléletet váltani. Hidd el ez csak rosszabb lesz.

2011. júl. 6. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:

Rám kiskorúként terhelte anyám a jelzálogot. Meg sem kérdezte, hogy akarom-e. És most nekem is fizetnem kell, pedig én ezt nem akartam!!!

És így jogosan sírok, mert anno 17 évesen jogom lett volna beleszólni, soha nem mentem volna bele!!!!

Ott tartunk, hogy zsarol, mert persze egyedül nem tudja fizetni, ahogy te is írod...

Gennyes dolog ez....

2011. júl. 6. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy igazad van. De az biztos, hogy nem irigylem őket. Nem egy nyugtatózik már közülük harmincévesen...

Még azzal sem lenne bajom, ha amikor találkozunk, akkor felmerülne és öt percet az lenne a téma. Kimennék elszívni egy cigit és ennyi.

De nem erről van szó, hanem hogy folyamatosan mindenki ezen sír. Aztán felveszi a következő hitelt.


Spórolásról meg még hírből sem hallottak. Tipikus volt, amikor épp a kenyérsütőbe raktam be az alapanyagokat, amikor beállított egyikük. Nézett, hogy hibbant vagyok, minek töröm magam, adnak a boltban. Mondtam, hogy ezzel a három perc munkával kenyerenként minimum száz forintot spórolok. Erre közölte, hogy nem éri meg és gáz vagyok, kicsinyes, zsidó.

Most erre mit lehet mondani? Eleinte lepergett, de már évek óta megy és pocsékul érzem magam. És b*sszameg, hogy én érzem pocsékul magam, holott meggyőződésem, hogy okosan cselekedtem. Mégis én vagyok a hülye?!

2011. júl. 6. 08:59
 7/33 A kérdező kommentje:
Na igen az állam külön tészta. Meglebegtetik, hogy segítenek, innentől meg mindenki azt hiszi, hogy az állam kifizeti neki a felelőtlen hiteleit. Áhh...
2011. júl. 6. 09:01
 8/33 anonim ***** válasza:
100%

Nekem van hitelem(Ft). 99,9%-os esellyel vissza is fizetem.


Es en aztan nem hibaztatok senkit. Illetve de! Amikor meg en epitkeztem 2003-2005, akkor nem lehetett latni, hogy boldog-boldogtalan hitelbol fog epitkezni es, hogy 2010-2015-ig TULKINALAT lesz a piacon.


Ha valakit kell hibaztatnom, akkor leginkabb magamat hibaztatom, mert csinalthattam volna okosabban. Mert, ha anno nem hazra koltom a penzt, hanem csupan a bankban fialtatom, akkor ma ezeken a nyomott arakon 2 hazat tudnek venni belole. De csak akkor dontottem volna igy 2003-ban, ha tudom, hogy utana (2004-2008-ig) tulkinalat lesz. Na ezt akkor en meg nem lattam.


Amugy meg ne torodj mas velemenyevel/nyomoraval. Inkabb UDVARIASAN ajanld fel, hogy megveszed a reszet 25.000 Ft-tal feljebb, mint a bank esetleges csod eseten...


Amugy ilyen jellegu problemak akkor keletkeznek, amikor valamilyen rendelettel/torvennyel valtoztatnak a szabalyokon. (Ugye nalunk 99-ben Viktorunk valtoztatott, valszeg Demjan ajanlasara, hogy a szocpol ezek utan csak az uj lakasra jar.) Ezzel az oktondi dontesevel kivett a hasznalt-lakas tulajdonosok zsebebol vagy 1,5-2 M Ft-ott, es ezt beszedte az epitoipar altal generalt GDP bovulessel...


Ugyhogy osszesegeben szerintem ez a dontes ami meg 99-ben jonak bizonyult, az fokozatosan vesztette el a hasznossagat es 2003-2005-tol kimondottan karos lett.

2011. júl. 6. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:

Ha okos vagy, akkor kepes vagy szelektalni, hogy melyik velemeny FUGGO es FUGGETLEN.


A nagyhazas sokhiteles ismerosok velemnye FUGGO, mert sajat magukat akarjak megerositeni, hogy valoban helyesen cselekedtek. A velemenyuket is ez alapjan formaljak.


Szoval ne adj a FUGGO velemenyekre! Nem az kozli az igazsagot...

2011. júl. 6. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
Soha nem volt hitelünk. Mindig abból éltünk, amink volt. Aztán szükségessé vált egy nagyobb felújítás a házon. Ki tudtuk volna fizetni készpénzben is, de férjem vállalata felajánlotta, hogy kamatmentes hitelt biztosít rá. Havi 5000 Ft os részlettel fizethetjük, egy bankon keresztül ment a dolog. Gondoltuk ezekkel a feltételekkel hülyeség lenne saját pénzből fizetni. Ezt az összeget röhögve fizetjük évekig havonta. Tényleg annyit agyaltunk rajta, hogy jól döntünk-e mintha 50 millát vettünk volna fel, havi 200 ezres törlesztővel + a kamataival. Környezetünk meg röhögött rajtunk. Csak az lett a vége, hogy belementünk. A válság előtti években nem is volt gond. tényleg sokszor elmondtuk, hogy milyen jól cselekedtünk, a megtakarított pénzünkön meg extra felújításokat is el tudtunk végezni. Aztán jött a válság. A bank és a cég egyoldalú szerződés módosítása, satöbbi satöbbi. Ma ott tartunk, hogy havi 25-30 ezres részletet fizetünk. nem mondom, hogy ezért zsíros kenyéren kell rágódnunk, de fáj, hogy meg lehet tenni ilyet az emberekkel. Idén októberben lejár, aztán soha többet ilyen hülyeséget. Szóval van ennek olyan oldala is, hogy valóban átvernek. Valóban átgondolod a dolgokat, de sose tudod mit hoz a holnap. Valóban vannak olyanok, akik önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzetbe.
2011. júl. 6. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!