Őszintén: bántottátok valaha az osztálytársaitokat?

Én már nagyon régen jártam iskolába, de ott inkább engemet bántottak. És ez sajnos mély nyomot hagyott az életemben, még így, huszonévvel később is így érzem.

Szívesen ideirányítanám néhány volt osztálytársamat.

Igen

Amikor a jóindulatom miatt szívtam:

1. Lopós volt a leányzó. Szegény is volt, sajnáltam emiatt. Egy darabig toleráltam. És meg is kínálgattam a kajámból. De amikor már hatvanszor meglopnak, hatvanegyedjére birka lennél tűrni, nem? Mi sem voltunk hú de nagyon gazdagok, nem azért vette Anyu a kaját, hogy más gyerekét etessem vele. Én bizony lány létemre úgy felképeltem, hogy az igazgatónál kötöttem ki. És megalázó volt neki, vagy nem, elmeséltem mindent. (12 éves voltam)

2. Új iskolába kerültem, új, összeszokott osztályba, és volt egy fiú, akit kiközösítettek. Büdös is volt, csúnya is volt szegénykém, de hát gondoltam ezért még nem kell senkit kiközösíteni. Úgy kezeltem, mint akárki mást, próbáltam ismerkedni vele, mire bunkón elhajtott, hogy nem kell senki szánalma, hagyjam békén. Na, erről ennyit. Nem törődtem vele többet, levegőnek néztem (Ha ez bántásnak számít).

Amikor én voltam a szemétláda

Na, ebből van több, ezt nem is részletezem, mert mennem kell most el. (ha érdekel, akkor szólj és este írogatok)

Legtöbbször olyanokkal voltam szemét, akik nagy pofájú, idegesítő emberkék voltak, vagy egyszerűen csak ártottak nekem. Ilyenkor vagy nyíltan kiálltam magamért (és akkor kő kövön nem maradt) vagy sunyi módon, csendes bosszút forraltam és egy kicsit alátettem az illetőnek.