Bosszant másokat is a sok kéregető?

Én együttérzek velük, igazából a majdani hivatásom is arról szól majd, hogy a nehézsorsú embereknek segíthessek. De az tény, hogy amikor nem érek rá, sietek, dolgom van, akkor nagyon tud bosszantani, ha feltartanak. Na nem csak ők, hanem bárki más is, legyen az hajléktalan, utcai kérdőívező, telefonon rosszkor zavaró akárki, postás, redőnyös vagy bárki más, ilyenkor hamar kijövök a sodromból, de olyan a természetem, hogy nem mutatom, csak magamban dühöngök. A hajléktalanokkal annyi a gondom az ilyen esetekben, hogy vagy tényleg nem értik meg, hogy most per pillanat nem tudok ezzel foglalkozni (mert pl. lekésem a buszt, stb.) vagy szimplán nem akarják megérteni. Nem szeretek barátságtalan lenni, de néha tényleg nincs más mód. Pedig kezdésnek velük is udvariasan szoktam beszélni, pl. ha megállít valaki, de éppen rohanok valahova, akkor szépen szoktam mondani, hogy "Elnézést uram, de most nagyon sietek." Van, aki ért ebből, de sajnos sokan nem, hanem zavartalanul mondják tovább a mondókájukat, ilyenkor már nem szoktam udvariaskodni, hanem vagy válasz nélkül továbbmegyek, vagy visszakérdezek, hogy "nem érti, hogy sietek?"

A másik ugye, hogy nekem se igen van pénzem általában, de az apróval nem szoktam garasoskodni (már ha éppen van). Ha van a tárcámban pár kósza 5 - 10 forintos, azt odaadom, de meg is mondom, hogy ennél többet nem tudok adni, mert ennyi az, amit nélkülözni tudok. Aki tudomásul veszi, az megköszöni szépen, aki nem, az pofákat vág (ilyen is volt már), attól meg szoktam kérdezni, hogy mégis mi másra számított? Mondjuk amúgy sem tartom túl nagy segítségnek azt, ha aprót adok, pillanatnyi látszatmegoldás, jobban örülök, ha hosszú távon tudok segíteni az illetőnek, csak ugye ehhez idő kell(ene) meg elhatározás. Na persze nagyon jól tudom, hogy ha éppen éhes az az ember, vagy piszokul jólesne neki egy szál cigi, akkor azzal az adott pillanatban nincs kisegítve, ha felajánlom, hogy elkísérem a megfelelő helyre, meg miegyéb, amivel talán előre lehetne mozdítani a helyzetét, ebbe én nem is szólok bele, hiszen az elhatározáshoz is neki magának kell eljutnia, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. Csak ahogyan én nem tudhatom, hogy ő milyen passzban van (mármint hogy nyitott-e a segítségre, hiszen szíve joga nem nyitottnak lenni rá), úgy rólam sem lehet megmondani ránézésre, hogy a pillanatnyi problémájára (aprókérés) módomban van-e segítséget nyújtani.

bosszant

régebben többször amikor odajött kérni kajára,mondtam ok,menjünk be a boltba,kifizetem...az már nem kellett

igy ha annyira jószivűsködni akarok meg adakozni,akkor van a földszinten egy idős néni,segitek neki bevásárolni pl,vagy viszem az ő csekkjeit is

Engem az bosszant, mikor 1 hónapon belül másodszor is leszólít, hogy most hozták be a kórházba, csak haza szeretne telefonálni.

Évekkel ezelőtt volt, kéthetente jártam haza a Nyugatiból. Élt ott egy nő, hónapokon át terhes volt, ugyanakkora hassal, aztán eltűnt. Jó félév múlva a Stadionoknál találkoztam vele, még mindig 7 hónapos terhes volt...

Inkább mondanák azt, hogy innának egy fröccsöt az Angyalban, komolyan, jobban megérteném és szívesebben adnék, mint hogy már amikor belekezd a mondókájába önkéntelenül az jut eszembe, hogy még ez a hajléktalan is baleknak néz.

Amikor Bp-re kerültem, engem is felháborított, hogy miért is adnék bárkinek piára meg cigire. Aztán egy barátom egyszer azt mondta, hogy abba gondoljak bele, hogy amilyen helyzetben vannak, azt ép ésszel alig lehet kibírni, legalább azt a kis piát ne sajnáljam. A prédikációval, hogy nem kellett volna ide jutnia, már nem sokra megy...

Bosszant.

Úgy gondolom, hogy a társadalomnak természetesen segíteni kell ezeknek az embereknek.

Semmi bajom nincs azzal, hogy piát meg cigit vesznek, mert voltam már ilyen helyzetben, ha nem is sokáig, és pontosan tudom, hogy akik most a kényelmes székben ülve prédikálnak, hogy ne igyon az illető, azok is valószínűleg a második este két kézzel kapnának a legócskább pia után is, csak hogy elfelejthessék kicsit a nyomorult helyzetüket.

De nem az utcai adakozással lehet megoldani a helyzetüket. Vannak különböző szervezetek, akik segítenek nekik. Csak ezek a szervezetek állandó pénzzavarral küszködnek.

Én inkább egy ilyen szervezetet segítek. És sokszor elgondolkozom, hogy ha minden pesti csak ötszáz forinttal támogatná valamelyik ilyen szervezetet, abból már közel egymilliárd forint lenne a probléma megoldására. Abból már tudnának ugrálni és valóban segíteni a hajléktalanoknak.

Te nagyon fiatal lehetsz, vagy nem túl rég óta találkozol kéregetőkkel, kedves kérdező.

Ha már egy ideje Bp-n élsz, ki fogod szerintem te is alakítani magadban, pusztán lelki önvédelemből, hogy ne viseljen meg ennyire a dolog. Nem vállalhatsz felelősséget mindenkiért - attól még, hogy kér tőled, a döntés lehetősége nálad: nem-et is mondhatsz. Különben tényleg elajándékozhatnád százasával a havi fizetésed pár nap alatt.