Mi volt a mélypont az életedben?

13 és 16 éves korom között voltam olyan mély ponton, hogy ma már néha megdöbbenek azon, hogy juthattam el odáig. Természetesen kamasz voltam, de a problémát nem szimplán ez szülte, hanem a környezet amiben éltem. Én olyan ember vagyok, aki nagyon tud szeretni (és nyilván én is szeretem, ha szeretnek), de a családom nagyon sokszor elutasított, megalázott, megbántott egész gyermekkoromban. Ehhez jött az, hogy az akkori általános iskolás osztályomban is én lettem kipécézve és napi szinten megalázva.

Olyan mély sebeket szereztem (rég túllépve a gyerekes sérelmeken), hogy egyszerűen úgy éreztem, nem bírom tovább. Még öngyilkossági kísérletig is elmentem, de végül nem tettem meg, mert még akkor is arra gondoltam, hogy talán megbántanék vele valakit - bár nem voltak barátaim, nem volt szerető családom.

Ma már különös belegondolni, hogy csak 3-4 évig tartott, mert esküszöm, hogyha visszagondolok arra az időszakra, úgy rémlik, mintha legalább egy évtized lett volna. Igaz, most már azt is látom, hogy ami a legjobban fájt, és amit még mindig nem tudok megbocsátani, az hogy hiába próbálkoztam változtatni a helyzeten, akárhogy változtam én magam is, igyekeztem türelmesebb lenni, jobb, kedvesebb, akármilyenebb - mindig megkaptam, hogy "nincs igazad" és "nehogy már én alkalmazkodjak hozzád". Tehát az e végtelen egyoldalú próbálkozás készített ki leginkább.

Ez így tényleg csak valami kamaszos sopánkodásnak tűnik, de nem az volt. Nem éreztem örömet, boldogságot, az életem egyhangú volt és állandóan sötét, nem is értem, hogy mi vitt előre nap mint nap. Egyszerűen visszagondolva nem emlékszem semmilyen pozitív érzelemre, csak a végtelen szomorúságra és a rengeteg sírásra.

Furcsa, hogy ma viszont egy abszolút boldog embernek tartom magam. Megtanultam, hogy én én vagyok és nem a családom vagy a környezetem, és tudok elégedett lenni.

Nekem most van a mélypont. Valami nagyon rosszat tehettem, mert nagyon megbüntetett Isten.

A harmadik világháború is sokkal jobb lenne nekem, mint az elkövetkezendő hetek/hónapok. Ahogy Christah mondaná: te ezt elba..tad, de nagyon,és mondta is Christah ezt nekem tegnap.

Drága Christah, ígérem neked, hogy bőgni fogok heteken/hónapokon keresztül egyfolytában, de tényleg nem akartalak téged teljesen taccsravágni.

Üdv: Annazara

Utolsó, szégyelld magad, miért kell röhögni a mások baján? Biztosan megvolt az oka a kérdezőnek, hogy feltette ezt a kérdést.

Üdv: Annazara