Miért rettegnek egyesek attól, hogy megfigyelik őket?
Bocsi, nemigazán találtam meg a megfelelő kategóriát, ezért írtam ide. Már egy ideje mosolygok magamban azon, amikor látom/hallom valaki görcsölését, hogy lehallgatják, megfigyelik, mindent rögzítenek róla, bla-bla.. Értem én, hogy személyi szabadság meg ilyesmi, de én például miért nem érzem ilyen súlyosnak a problémát?
Romániában nemrégen kisebb pánikhullám söpört végig, mert állítólag kiszivárgott, hogy megszavaztak egy új törvényt, ami keretén belül minden telekommunikációs céget törvény által köteleznek arra, hogy minden (!) telefonbeszélgetést rögzítsenek, fél évig tárolják azokat, amihez bármikor hozzá kell férnie a rendőrségnek, titkosszolgálatnak. Aztán a hivatalos közlönyben megjelent a törvény, ami arra vonatkozik, hogy a hívások időpontját kell rögzíteni. Persze, mindenki óriási összeesküvéseket sejt a dolog mögött.
Én csak azon tűnődtem, hogy engem miért nem zavar, ha pl. lehallgatnak? Nevetnem kell, amint elképzelem, hogy egy titkosügynök egy poros szobában, fejhallgatóval a fülén komoly arccal hallgatja, amint a kedvesem felhív, és közli, hogy munkából jövet hozzak neki 3 kg krumplit.:))
Meg ott vannak a műholdak, hogy nagyfelbontású felvételeket készítenek a telkeinkről. És? Számolják meg, hány gödröt ásott a kutyám, aztán kezdjenek valamit az információval.:)
Londonban pl. több millió kamera figyeli állandóan az utakat. Ha ide szerelnének fel ennyit, szerintem kiborulnának az emberek.:) Engem nem zavar, ha valahol rögzítik, hogy titkon megvakarom itt-ott, amíg azt tehetek, amit akarok (törvényen belül, persze), addig nem tekintem korlátozottnak a személyi szabadságomat.
Olyant is hallottam, hogy a GMail mindent rögzít a felhasználókról. Ehh.. ugyan mit tud rögzíteni többet, mint más levelezőrendszer, és miben tud ártani nekem?
Kérdésemet nem is annyira kérdésnek szánom, mint inkább eszmecserének, kíváncsi vagyok, Ti hogyan álltok hozzá ehhez a dologhoz. És nagyon kérek mindenkit, aki szeret lefele pontozni, ne tegye. Mivel véleményeket kértem, bármilyen álláspont hasznosnak minősíthető. Illetve lehet pontozni, de csak a zöld kezecskét használjuk.:) Köszönöm!
Még valami (és elnézést a floodért):
"De nem értem akkor sem.. Az én fejemben, ahonnan eleve jóindulattal és a lehetö legnagyobb toleranciával tekintek ki a világba, nem bírom összerakni a dolgokat úgy, hogy megértsem azt a mögöttes érdeket, ami megkívánja, hogy soron kívül kiiktassanak vagy meghurcoljanak engem, a kis szürke állampolgárt, aki sosem alkotott kiemelkedöt sem jóban, sem rosszban."
1) Jóindulattal tekinteni a világra, ez nem reális szemlélet, mert a világban nemcsak jóindulatú emberek, érdekek és folyamatok vannak.
2) A fél 20. századi történelem arról szól, hogy különböző államok "szürke kis állampolgárokat" tesznek el láb alól, mert azok (a) burzsujok voltak, vagy viccet mondtak Sztálinról, (b) zsidók, tuszik, lengyelek, örmények, bosnyákok voltak, vagy hogy csak a 21. századi Kínát említsem: (c) mert drágán értékesíthető szerveik voltak.
Nem arról beszélünk, hogy most diktatúra van. Hanem arról, hogyha az lesz, akkor a máris helyén lévő megfigyelési és ellenőrzési infrastruktúrának köszönhetően ez lenne az eddigi legtökéletesebben működő diktatúra. Ráadásul maga a demokrácia is lassan csúszik a diktatúra felé, amikor mindent tudni akar az állampolgárokról és életük minden részletét kifürkészi.
Mondhatod, hogy "de hiszen sohasem lesz diktatúra". Ezzel azt állítanád, hogy sohasem fog bekövetkezni az, ami korábban kismilliószor bekövetkezett már. Ez alaptalan optimizmus. A történelemnek nincs vége, bármikor bekövetkezhetnek olyan sorsfordulók, amiket ma nem látunk be. Csak az utóbbi 100 évre gondolj, vagy arra, hogy a Föld lakosságának ötöde ma is kemény diktatúrákban él.
"tapasztaltad, hogy figyelik a netedet?"
Nem kell tapasztalni. Ugyanaz a távközlési törvény rögzíti, hogy KÖTELEZŐEN figyelik.
Hát elég közvetlenül tapasztaltam igen ....
Na de itt jutunk el oda, hogy ezt ide biztos nem írom le, ne hari ...
Ne ringassa magát senki abban, hogy itt demokrácia van, dehogy van ... de akinek olyan az élete, hogy azt tudja hinni, azt irigylem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!