Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Miért rettegnek egyesek...

Miért rettegnek egyesek attól, hogy megfigyelik őket?

Figyelt kérdés

Bocsi, nemigazán találtam meg a megfelelő kategóriát, ezért írtam ide. Már egy ideje mosolygok magamban azon, amikor látom/hallom valaki görcsölését, hogy lehallgatják, megfigyelik, mindent rögzítenek róla, bla-bla.. Értem én, hogy személyi szabadság meg ilyesmi, de én például miért nem érzem ilyen súlyosnak a problémát?


Romániában nemrégen kisebb pánikhullám söpört végig, mert állítólag kiszivárgott, hogy megszavaztak egy új törvényt, ami keretén belül minden telekommunikációs céget törvény által köteleznek arra, hogy minden (!) telefonbeszélgetést rögzítsenek, fél évig tárolják azokat, amihez bármikor hozzá kell férnie a rendőrségnek, titkosszolgálatnak. Aztán a hivatalos közlönyben megjelent a törvény, ami arra vonatkozik, hogy a hívások időpontját kell rögzíteni. Persze, mindenki óriási összeesküvéseket sejt a dolog mögött.


Én csak azon tűnődtem, hogy engem miért nem zavar, ha pl. lehallgatnak? Nevetnem kell, amint elképzelem, hogy egy titkosügynök egy poros szobában, fejhallgatóval a fülén komoly arccal hallgatja, amint a kedvesem felhív, és közli, hogy munkából jövet hozzak neki 3 kg krumplit.:))


Meg ott vannak a műholdak, hogy nagyfelbontású felvételeket készítenek a telkeinkről. És? Számolják meg, hány gödröt ásott a kutyám, aztán kezdjenek valamit az információval.:)


Londonban pl. több millió kamera figyeli állandóan az utakat. Ha ide szerelnének fel ennyit, szerintem kiborulnának az emberek.:) Engem nem zavar, ha valahol rögzítik, hogy titkon megvakarom itt-ott, amíg azt tehetek, amit akarok (törvényen belül, persze), addig nem tekintem korlátozottnak a személyi szabadságomat.


Olyant is hallottam, hogy a GMail mindent rögzít a felhasználókról. Ehh.. ugyan mit tud rögzíteni többet, mint más levelezőrendszer, és miben tud ártani nekem?


Kérdésemet nem is annyira kérdésnek szánom, mint inkább eszmecserének, kíváncsi vagyok, Ti hogyan álltok hozzá ehhez a dologhoz. És nagyon kérek mindenkit, aki szeret lefele pontozni, ne tegye. Mivel véleményeket kértem, bármilyen álláspont hasznosnak minősíthető. Illetve lehet pontozni, de csak a zöld kezecskét használjuk.:) Köszönöm!


2009. febr. 27. 12:12
1 2 3
 1/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm a moderátornak, hogy elhelyezte a megfelelő kategóriában.:)
2009. febr. 27. 12:27
 2/25 anonim ***** válasza:
100%
mindenki ilyen izé.. hipochonder.:D azt hiszik a saját kis semmirevaló életükben találnak valamit aztán mehetnek a börtönbe meg ilyesmi.. felőlem a telefonomat is figyelhetnék, nem paráznék.. meg amúgy is csak az fél komolyan az ilyen dolgoktól aki rejteget valamit. jó az igaz, h nem örülnék ha bárhova mennék kamerák figyelnének mert hát, nem valami valóság showban szeretnék élni, de ilyen dolgok miatt nem rinyálok.
2009. febr. 27. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

Ez érdekes, mert olyanokat is látok rettegni, akik becsületesek. Pl. az egyik legjobb barátom ilyen. Két gyereke van, normális családi élete, munkahelye, meg minden. Esze ágában sincs bármi rosszat tenni. És ő van a legjobban felháborodva az egész ellen.


A valóságshow persze más, mert azt leközvetítik valamilyen csatornán, tehát a nyilvánosság elé kerül. Mivel nem vagyok egy fotogén alkat, ezért nem is nagyon szeretem, ha fényképeznek, vagy a tévétől le akarnak filmezni. De az ilyen megfigyelőkamerák felvételei elő sem kerülnek szinte soha, és ha mégis, akkor is csak egy pár hivatalos személy nézi meg.

2009. febr. 27. 12:34
 4/25 anonim ***** válasza:
100%

Talán mert egyes idősebb emberekben még élénken él annak az emléke, amikor a korábbi politikai rezsim azokra is lecsapott, akik csak egy rossz helyen rossz időben elejtett félmondat erejéig fel merték vállalni a véleményüket.

napjainkban is figyelnek minket, de elvileg csak statisztikai, nemzetbiztonsági okokból. gyakorlatilag meg személyiségi jogokat sértenek vele. ennek azért hadd ne örüljek. az egy dolog, hogy ha lehallgatják a bulimegbeszélős esti telefonomat, semmi érdemit nem hallanak, de akkor is bosszantó a tény, hogy tudom, hogy belemásznak a dolgaimba.

2009. febr. 27. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 A kérdező kommentje:
Igen, én is a régi rezsim hatására gondolok, és ezt fokozza, hogy manapság igen előkelő helyen van a médiában a személyi szabadságjog. Persze, ez érthető, mert fontos dologról van szó. De engem már az kezd zavarni, hogy miért nem zavar a tudat, hogy esetleg lehallgatnak.:))
2009. febr. 27. 12:55
 6/25 anonim ***** válasza:
88%
Nem görcsölés, ne tudd meg milyen szinten működik ma nálunk a megfigyelés .... sztem ne is tapasztald meg soha, jobb az úgy neked, de légy nyugodt, még az msn-beszélgetéseidet is figyelik ezerrel.
2009. febr. 27. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
100%

Nem csak figyelik. Olvastad a "451 fahrenheit" könyvet?

Abban elég jól le van írva. Különösen az a jelenet, ahol egy közönséges, vétlen állampolgárnak azért kellett meghalnia, mert a hatalom tudta róla, hogy szeret egyedül sétálni: tudták, hogy hol és mikor - és éppen kapóra jött, mert egy gyilkost kergettek, és az kisiklott a kezükből.

1 perc alatt megtalálták ezt az embert az archívumban, másik perc a döntés, hogy meg kell halnia, még 1 perc a hajsza.

Úgy halt meg, hogy azt sem tudta, mi történik vele és miért. 3 perccel a halála előtt ő egy vétlen ember volt, aki nem félt jobban a megfigyeléstől, mint mások.

Mondjuk erre is jók a térfigyelő kamerák...

2009. febr. 27. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:
Nem olvastam a könyvet. Gondolom, igaz történetet ír le. Mikor játszódnak az események? Azt tudom, hogy a régi rendszerekben nagyon sok volt a visszaélés. Én Romániában élek, egyszer gyerekkoromban mondtam anyumnak, hogy unom már a sok Ceausescut (a napi 3 óra műsorból 1,5 róla szólt). Anyum úgy megijedt, majdnem meg is pofozott. Mert bárki, bárhol és bármikor lehetett besúgó. Így éltek sok országban, ez világos. De ma is volnának ilyen sötét dolgok? Tudom, hogy sok tekintetben naiv vagyok, de nehezen tudom befogadni, hogy EU szintű országokban ma ilyesmi megtörténhet.
2009. febr. 27. 14:10
 9/25 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, Romániában megértem a dolgot. Minket 1995-ig hallgatott le a román titkosszolgálat, és a családtagjaim egy része még mindig meg van győződve arról, hogy lehallgatják, követik. Mert évtizedekig ezt csinálták. És igazából a legdurvább az, hogy nem tudhatjuk biztosan, hogy tényleg nem hallgatják le még mindig őket...


Ceausescus sztorim nekem is van. Este van, várom a napi 4 perc mesefilmet. De a vénember csak dumál, dumál, és nem hagyja abba. Fogtam a húspotyolót, és elindultam a tévé felé, közben pedig mondtam jó hangosan, hogy "most kikapsz, vén gazember". Utolsó pillanatban kapták ki a kezemből, és édesanyám a szájamra tapasztotta a kezét. Annyira elhalványodott, hogy azt hittem, elájul...


EU: Románia is EU volna elvileg. Aztán mégis olyan kijelentéseket enged meg magának egyik-másik (pl. Vadim Tudor), hogy csak kapkodod a fejed...

2009. febr. 27. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
100%

Kérdeztétek a "451 fahrenheit" könyvet - itt lehet megvenni:

[link]

[link]


Itt meg egy DVD, árverésen:

[link]


Én még könyvtárból vettem ki... éppen olyan meggyőző volt. Érdemes elolvasni - különösen azoknak, aki sehogy se értik, mi félnivalója van egy vétlen embernek a totális megfigyeléstől.

2009. febr. 27. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!