Miért rettegnek egyesek attól, hogy megfigyelik őket?
Bocsi, nemigazán találtam meg a megfelelő kategóriát, ezért írtam ide. Már egy ideje mosolygok magamban azon, amikor látom/hallom valaki görcsölését, hogy lehallgatják, megfigyelik, mindent rögzítenek róla, bla-bla.. Értem én, hogy személyi szabadság meg ilyesmi, de én például miért nem érzem ilyen súlyosnak a problémát?
Romániában nemrégen kisebb pánikhullám söpört végig, mert állítólag kiszivárgott, hogy megszavaztak egy új törvényt, ami keretén belül minden telekommunikációs céget törvény által köteleznek arra, hogy minden (!) telefonbeszélgetést rögzítsenek, fél évig tárolják azokat, amihez bármikor hozzá kell férnie a rendőrségnek, titkosszolgálatnak. Aztán a hivatalos közlönyben megjelent a törvény, ami arra vonatkozik, hogy a hívások időpontját kell rögzíteni. Persze, mindenki óriási összeesküvéseket sejt a dolog mögött.
Én csak azon tűnődtem, hogy engem miért nem zavar, ha pl. lehallgatnak? Nevetnem kell, amint elképzelem, hogy egy titkosügynök egy poros szobában, fejhallgatóval a fülén komoly arccal hallgatja, amint a kedvesem felhív, és közli, hogy munkából jövet hozzak neki 3 kg krumplit.:))
Meg ott vannak a műholdak, hogy nagyfelbontású felvételeket készítenek a telkeinkről. És? Számolják meg, hány gödröt ásott a kutyám, aztán kezdjenek valamit az információval.:)
Londonban pl. több millió kamera figyeli állandóan az utakat. Ha ide szerelnének fel ennyit, szerintem kiborulnának az emberek.:) Engem nem zavar, ha valahol rögzítik, hogy titkon megvakarom itt-ott, amíg azt tehetek, amit akarok (törvényen belül, persze), addig nem tekintem korlátozottnak a személyi szabadságomat.
Olyant is hallottam, hogy a GMail mindent rögzít a felhasználókról. Ehh.. ugyan mit tud rögzíteni többet, mint más levelezőrendszer, és miben tud ártani nekem?
Kérdésemet nem is annyira kérdésnek szánom, mint inkább eszmecserének, kíváncsi vagyok, Ti hogyan álltok hozzá ehhez a dologhoz. És nagyon kérek mindenkit, aki szeret lefele pontozni, ne tegye. Mivel véleményeket kértem, bármilyen álláspont hasznosnak minősíthető. Illetve lehet pontozni, de csak a zöld kezecskét használjuk.:) Köszönöm!
Pedig beférkőznek ... ha nem is törvényesen, de ... mégis megteszik ... Csak erről egy átlagembernek szerinted van bármi fogalma?
Én speciel ott tartok, hogy telefonban se merek nagyon mondani semmit, és az a helyzet, hogy alappal, nem csak a paranoiám teszi ezt velem.
Én azt mondom, hogy pontosan azért tud ez ennyire fantasztikusan működni, mert az emberek nagy része úgysem feltételezne ilyet, és csakis paranoiának tartja. A "másik oldal" meg röhög a markába.
"telefonban se merek nagyon mondani semmit"
A telefonbeszélgetéseket MIND kötelezően rögzítik (törvény írja elő) gyakorlatilag mindenütt a fejlett világban. Ezek után néhány helyen egy program esik neki, és kulcsszavakat keres (pisztoly, bomba, ilyesmi) - ha talál, akkor az egész beszélgetés az elejétől már megy is az illetékeseknek.
Ma csak olyan korlátok vannak, hogy nincs ember minden létező beszélgetést meghallgatni. Ha nem tudták átnézni, akkor adott idő után törlik a rögzített anyagot.
De a technika fejlődik.
Nem az az érdekes, hogy ebben a pillanatban mire használják ezeket a technikai lehetőségeket, hanem az, hogy mire használhatják őket még.
Aki a történelmet egy egészen kicsit is ismeri, az tudja, hogy könnyelműség a megfigyelésbe belenyugodni.
Pl. Angliában nemrég bevezették, hogy minden kocsmában kamerának kell lennie. Most be akarják vezetni, hogy ilyen helyen senki ne viselhessen kalapot, mert akkor a kamera nem látja az arcát. Ugyancsak Angliában elkezdték a lakosság DNS-ét nyilvántartásba venni. Ha pl. valahol bűntény történik, akkor gyanúba keveredik mindenki, akinek a DNS-ét megtalálják a környéken. Nagyszerű módja a bűnüldözésnek - meg nagyszerű módja annak is, hogy a rendőrség álsikerekkel javítsa a statisztikáit, és félelemmel tölti el az átlag angolt, hogy ezen túl szinte bármilyen ügybe belekeverhetik a "szolgáló és védő" tisztelt hatóságok.
A kérdező ne higgye, hogy a megfigyelés, a munkáspárti kormány mániája, nem zavarja jelenleg az angolokat. Remélhetőleg a következő választás után gátat vetnek ennek a folyamatnak, amely Angliában már egészen abszurd méreteket öltött a "terrorizmus elleni harc" mindenre jó jelszava alatt.
Vajon ha egy szép napon bevezetik, hogy minden lakásban is kamerának kell lennie, meg legyen mindenkiben egy kis chip is, akkor mit fognak szólni azok, akik ma üldözési mániásnak tartják a telefonlehallgatás és a köztéri kamerák ellenzőit? Akkor is viccelődni lesz kedvük? Nem, de akkor már valószínűleg késő lesz ezen vitázni.
"ha egy szép napon bevezetik, hogy minden lakásban is kamerának kell lennie"
Már most is van, sok helyen.
Te magad veszed, drága pénzért.
Folyamatosan rá van kötve az Internetre is. Nemsokára ez szinte létszükséglet lesz.
Most próbálnak olyan törvényeket hozni, hogy a kormány legálisan betörhessen a gépedre, és elvihesse pl. ezt a képet. De illegálisan már most is csinálják.
"meg legyen mindenkiben egy kis chip is"
Ezt is be fogják vezetni: kizárólag a saját érdekedben - mert milyen jól meg lehet figyelni pl. a szívedet így. Az más kérdés, hogy közemberhez nem jön a mentő, ha meghal, sem - 15-25 percen belül. De nem baj: lesz majd a chipben egy áramkör, amivel elektromos ütést lehet mérni a szívedre. Arra is jó, ha leállna - és arra is, ha téged akarnak leállítani.
A "Fortress"-ben egész jól bemutatták ezt.
Igen, azt hiszem ezek az utóbbi válaszok csupán a kemény realitás.
Engem már a köztéri kamerák is felháborítanak ..., lassan tényleg nem tudunk úgy megmozdulni, hogy minden egyes lépésünkről ne tudnának.
Na és akkor itt jön egy aranyos dolog, méghogy paranoia ..., egy nagyon profi informatikus ismerősöm pl. szándékosan kozmetikázott IP-címekkel ír fórumokra, ill. küldi az emaileket is, ő azt mondja, így nem érzi magát annyira kiszolgáltatva, de azok után, amiket mesélt, az a baj, hogy maximálisan igazat kell neki adnom.
A köztéri kamerák ... most hiába szabályozzák le, hogy 72 órán belül törölni kell, ha nem rögzít bűncselekményt és csak egy bizonyos kör láthatja... Na most ezt el is hiszitek? Akár kezdhetjük ott, hogy ennyi köztéri kamerát már amennyi most van, mégis ki a frász tud ellenőrizni, azaz hogy egyáltalán a jogszabályi előírásoknak megfelelően kezelik a felévételeket?? Senki ...
Ugye mindenki emlékszik arra, hogy Kína az Olimpia védelmének jegyében iszonyatos módon megerősítette a diktatúra elemiet. Hát az a helyzet, hogy mi se állunk messze ettől, nem kell Kínáig menni, bőven elegendő indok a "bűnüldözési célok" és stb. Valójában pedig, hogy mit mire használnak, azt meg jobb, ha nem is tudjuk sztem.
Én már saját tapasztalatból is lepődtem meg azon, hogy bizony a netemet is figyelik ...
És ez az a pont, ahol elgondolkodom mindig, vajon mi az amit pl. ide is le merjek írni? Én lassan már ott tartok, hogy egy-egy merészebb véleményt csak nyilvános helyről merek beírni, ahol nincs kamera, nincs semmi. Jó, hát nem is folytatom, de irigylem az olyan naiv embereket, akiknek ha hasonlót mondok, akkor röhögve kijelenti, hogy "ugyan már, ilyen nincs" egy jogállamban. Mondtam neki, ja, majd ha valamilyen formában megtapasztalod, akkor lehet, hogy változik a véleményed.
Egy biztos: aki komolyabb bűnöző, az nyilvánvalóan számol a kamerákkal, azaz megoldja, hogy ne lehessen beazonosítani, én nem hiszem, hogy ettől nagyobb biztonságban lennénk, ellenben a visszaélések lehetősége sokkal inkább idegesít.
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! Természetesen még várok minél több véleményt.
Érdekes dolgokat írtok. És számomra az a legmeglepöbb, hogy egyetlen olyan válasz sem érkezett, ami az én álláspontomat erösítené.. Fele-fele arányban vártam, hogy megoszlanak majd a vélemények, és lám.. Nagyon úgy fest pillanatnyilag, hogy az én készülékemben lehet a hiba. Mármint bennem.:) A boldog tudatlanság állapotában volnék?
De nem értem akkor sem.. Az én fejemben, ahonnan eleve jóindulattal és a lehetö legnagyobb toleranciával tekintek ki a világba, nem bírom összerakni a dolgokat úgy, hogy megértsem azt a mögöttes érdeket, ami megkívánja, hogy soron kívül kiiktassanak vagy meghurcoljanak engem, a kis szürke állampolgárt, aki sosem alkotott kiemelkedöt sem jóban, sem rosszban.
Ismertek történeteket mondjuk az elmúlt 10 évböl, ahol ilyen visszaélések történtek? Persze nem diktatorikus rendszerü államra gondolok; tudom, hogy Kínában, Koreában stb. ma is bármi megtörténhet. Szóval mai mentalitású, "modern" államra gondolok. Tudtok ilyeneket?
Az internetet nem kell külön 'figyelni' - az adatforgalom nagyon fontos elemei rögzítődnek így is. Ráadásul Németországban tervezik egy ideje a kötelező állami kémprogram használatot.
Megjegyzem, hogy az IP-cím megváltoztatása IP-rejtő programokkal vagy anonim proxykkal vagy azok hálózataival nem biztosít anonimitást. Anonimitást csak nagy távolságról (parabolaantennával) lopott internetcsatlakozás biztosít rövid ideig, kockázatosan és illegálisan. Aki internetet használ, annak tudnia kell, hogy amit csinál a neten, az lényegében nyilvános és örökre megőrződik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!