A későbbiekben származik ebből bármiféle hátrány?
Ha valaki kamaszkorában izolálódik, az ok most lényegtelen, az én esetemben például akaratlagosan, mert unalmasnak találtam a társaságot. Egyszóval nem jár bulizni, csak gépen keresztül kommunikál másokkal, vagy nagy ritkán évente 2-3-szor találkozik valakivel az iskolán kívül.
Ez a későbbiekben kihathat a személyiségre vagy önbizalmára? Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert többször olvastam már, hogy sokan írták fórumokon, vagy akár itt is, hogy "ennek a kornak/életszakasznak nem erről kellene szólnia" vagy hasonló nyalánkságok.
Egy a kamaszkorának háromnegyedét elpazarló(?) fiú.
válasza:
válasza:Az ember társas lény, ezért szükség van az alapvető kommunikációs képességekre. Munkád során muszáj lesz emberekkel beszélgetned/dolgoznod, és jobb ha ezt fiatal korban megszokod.
Számomra az az unalmas, ha otthon kell ülnöm egyedül.
Ha unatkozol egy társaságban, keress egy olyat, ahol nem. Hidd el, hogy találsz olyan embereket, akik lekötnek és érdekelnek.
válasza: válasza:De nem találok olyan embert/társaságot akivel úgy érezném, hogy el lennék.
Eddig úgy csináltam, hogy megtetszett egy karakter és leutánoztam, vagy próbáltam hasonlítani rá. Jó hosszú ideig ment is, de valahogy mindig abbamarad.
Az tényleg igaz, hogy kell egy személyes varázs, de élőben is elkezdek attól félni, hogy ez nincs meg bennem vagy hogy unalmas vagyok. Régen (és még most is valamilyen szinten) siettem haza, hogy bezsebeljem az újabb karakter "adagom" hangozzon bármily hülyén is.
válasza: válasza:Nincs valami hobbid, vagy bármi, amit nagyon szeretsz? Lehet, hogy el tudnál járni valahová, ahol hasonló érdeklődésű embereket találsz, és akkor lenne társaságod.
Hát én sem hiszem, hogy ez a karakterutánzás hatékony személyiségfejlesztő lenne. Minden ponton nem passzolsz egy kitalált figurához.. szerintem evvel pont, hogy elnyomod valódi önmagad. Ráadásul nem hiszem, hogy egy társaságban pont ettől lennél érdekes. Nem is hinnéd milyen feltűnő, ha az ember kívülről próbál valami stílust magára erőltetni. Ha természetes vagy, az sokkal szerethetőbb. Egy régi osztálytársam jut erről eszembe, aki kitalálta, hogy hű, de kemény rokker lesz (vagy nem is tudom mi, de a kemény az biztos), és soha nem mosolygott természetesen. Mindig egy ilyen életunt, cinikus pofát erőltetett magára, ami nem is volt szinkronban személyiségével, mert azt hitte ez menő.. Megtaláltam iwiw-en. Hát huszonéves korára is így maradt. Te ne kövesd el ezt a hibát!
23:38
Ismerek én is hasonlót. Ezt nem követném el, azokat hamar felismerem amik nem egyeznek az egyéniségemmel. Pont, hogy olyan karaktereket választok akik hasonlítanak hozzám viselkedésileg, így élvezhető. Én meg pont, hogy nem érzek késztetést a mosolygásra pl utcán de sokat nevetek osztálytársakkal vagy hasonló. Egyébként elgondolkodtál már azon, hogy mi van, ha valakinek a mosolygós stílus áll jól, de az ellenkezőjére érez késztetést alapból?
Sokan szerintem azért nem akarnak barátkozni velem, mert kicsit olyasmi stílusom van mintha lesz@rnám őket, ami valljuk be néha igaz is. De ez csak az intézményen belüli téma, a mindennapokban/szünetekben még így sem tudom, hogy mit kellene csinálnom, hová menjek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!