Hogy éljem túl az életet, ha utálom az embereket? Ti éreztetek már ilyet?

"csak tudjuk, hogy kivel érdemes és kivel nem érdemes"

Honnan? Hasraütésből?

Ez itt a baj. Elképzelsz valamit valakiről, akit nem is ismersz igazán, és elkönyveled egy meghatározott típusú embernek.

"Én pont azt tapasztaltam, hogy akik különcködnek, és mindenáron kívülállók akarnak lenni, azok nézik le a legjobban a többi embert. "

Épp hogy fordítva van. Pont ők néznek le , mert nem tudok velük összebarátkozni, mert valamiért nem megy az egész.(nem az én részemről) Hanem mert nagyon nem vagyunk egymáshoz hasonlóak.

Nincs kedvem különcködni, gyerekként is már ilyen voltam.

Akaratlanul. Úgyhogy ez főleg gyerekkorban dől el, hogy ki milyen lesz.

"Honnan? Hasraütésből?

Ez itt a baj. Elképzelsz valamit valakiről, akit nem is ismersz igazán, és elkönyveled egy meghatározott típusú embernek."

Onnan, hogy próbálkozunk próbálkozunk, de nagyon nem megy és ilyenkor elvállnak újtaink.

Na látod , támadod az olyanokat, akik nem olyanok, hogy mindenkivel barátkozni tudnak és meg is tudják tartani a barátságot, de senki sem lehet olyan mint amilyennek te elvárod, hogy olyan legyen.

Támadni ugyan nem támadom, de nem is szeretem őket. Általában az ilyen emberek miatt szív a csoport többi tagja, az elején az iskolában, később a munkahelyen. Abszolút nem tud beilleszkedni sehová, fél bármiféle feladattól, ki akarja magát vonni minden alól. Abszolút nem csapatjátékos, ami számos munkahelynél nagy hátrány. És bizony tapasztaltam ezt a lenézést, mert én vagyok a másik oldalon. A tipikus "nyuszika, bas.zd meg a fűnyíródat!" típusú mese: szociális fóbiások, akik már előre annyira félnek a többi embertől, hogy meg sem merik őket közelíteni. Amíg ezzel maguknak ártanak, addig nincs baj, de amikor egy ilyen magányos farkas bekerül egy olyan közegbe, ahol a csapatmunka az előrehaladás kulcsa, akkor mindenki életét megkeserítik. Akkor miért nem választottak olyan munkát, ahol egyedül dolgozhatnak? Mert olyan munka gyakorlatilag nincs, mindenki csapatban dolgozik, egymásra vannak utalva. És ha valakivel nem lehet együtt dolgozni, mert elhúzódik, külön megy, úgy kell levadászni, hogy ugyan vonja már be magát ő is a projektbe, akkor már nem egyéni szoc. problémáról van szó.

Na mindegy, ezt úgyis csak erről az oldalról érthetnéd meg, de hidd el, nagyon idegesítő tud lenni.

Ezeket a gondolatokat élőben is fel tudod vállalni? Mert ha nem, akkor ezért nem találsz magadhoz hasonlót, hozzáteszem teljesen ilyen voltam/vagyok, csak fiú kiadásban, nagyon ráuntam és módszeresen kipróbálok mindenféle változatot. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de fiúként ez 2x olyan nehéz, mivel nekünk még "férfi"-nak is kell lennünk, egy lánynak jobban elnézik azt, ha bátortalanabb, vagy kicsit depis, egy fiúnál nem igazán. Az emberek nem lelkiismeret furdalás nélkül taposnak át egymáson, nagyon is tudják mit csinálnak, de el tudják nyomni. Az életet hogy élnéd túl? :DD Most vagy itt, most kell cselekedj. Átestem ezen 14-15-16 éves koromig és még most is benne vagyok, de kezdeni kell valamit magaddal, mert telik az idő. Én jelenleg állítólag gonosz vagyok, mert megtetszett a pszichológia és gyakorlom, kielemezgetek, de élvezem, erre kell törekedj :))

jah, szintén 17 vagyok, fiú

A válasz írója 67%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 17:02

Na látod pontosan ezért érzik magukat kívűlállónak, mert lenézik őket ( a te szavaidból is csak úgy süt a lenézés,mint ahogy a többi átlag emberéből is). Te sem érted meg az ő helyzetüket, ahogy mi sem a tiéteket. Maradjunk ennyiben, és amíg világ a világ lesznek ilyen emberek, mint te és olyanok is akiket nem lehet megérteni.

Hogy miért nem választanak, olyan munkát ahol egyedül vannak? - Választanak nem is olyan kevesen, csak hogy nem mindenkinek adatik meg ez.

17:02-es szívemből szóltál.

Én is lenézem a hozzád hasonlókat, pedig én is mondhatni "különc" vagyok. Általában teljesen már dolgok érdekelnek, mint a korosztályom nagy részét. Mégis valamilyen mágikus oknál fogva képes vagyok majd mindenkivel jóban lenni és értelmesen elbeszélgetni. Ehhez csak egy kis értelem kell. A fent említett válaszoló írásából valóban süt a lenézés, és jogosan, mivel nem mentség az, hogy más érdekel, egy normális társalgást, ha nem tudsz lefolytatni egy bármilyen társaságban (persze itt nem szélsőséges dolgokra gondolok), akkor veled van a baj és a melankóliáddal. Másrészt, azt tapossák el, akit el lehet, ha hagyod magad így jártál, a nagy hal megeszi a kicsit.

"A fent említett válaszoló írásából valóban süt a lenézés, és jogosan, mivel nem mentség az, hogy más érdekel, egy normális társalgást, ha nem tudsz lefolytatni egy bármilyen társaságban (persze itt nem szélsőséges dolgokra gondolok), akkor veled van a baj és a melankóliáddal. Másrészt, azt tapossák el, akit el lehet, ha hagyod magad így jártál, a nagy hal megeszi a kicsit.

"

Normális társalgás megvan, de barátság nincsen. És ez az amit hiányolok, mert nem mindekivel tudok őszinte barátságot kialakítani. Beszélgetni viszont igen. De ha látom közbe, hogy nagyon eltérőek vagyunk és lenéz akkor jóhogy nem folytatom tovább a vele való ismerkedést. Azért már annyira átlátom az embereket, hogy ezeket felismerjem.