Miért gondolják, hogy a nő helye otthon van, a férfi feladata eltartani a családot?

Amíg a nő "csak" háztartást vezetett, gyerekeket nevelt, addig sosem jelentkezett az a két probléma, amely ma sajnos teljesen általános.

Az egyik a munkanélküliség. Amíg a nők nem munkahelyen dolgoztak, hanem otthon, addig a férfiaknak mindig volt munka. Azóta a nők "elfoglalják" a férfiak elől a munkahelyeket, és így kialakult egy olyan helyzet, hogy némely családban a férfi és a nő is dolgozik, némelyikben pedig egyik sem, mert nincs hol. A munkanélküliség felszámolására több módszer is létezik, az egyik az, hogy visszatérünk az ősi, jól bevált berendezkedéshez (a többit itt nem fejtem ki, mert nem ez a kérdés). Ugyanis nem azért nem változott sokáig az őskor óta megszokott berendezkedés, mert megszokták, hanem azért, mert praktikus volt.

A másik probléma, amelynek gyökerét én a feminista emancipációban látom, az a nyugdíjak problémája. Mostanában folyik az adok-kapok, hogy a magán- vagy az állami nyugdíj jobb-e. Olyan, mintha azon vitatkoznánk, hogy a vajszínű vagy a kék Trabi jobb-e. A felszínen, a külcsínen vitázunk, miközben a probléma gyökere miatt teljesen mindegy, hogy milyen a felszín, privát-e vagy állami. A nyugdíjprobléma ugyanis abból ered, hogy egyre több eltartott van (mert egyre növekszik a várható élettartam) és mindeközben egyre kevesebb eltartó (a természetes fogyás miatt, mert az újabb generációk létszáma egyre kisebb). Ez hosszú távon katasztrófához vezet, és ezt sem a magán-, sem az állami nyugdíjrendszer nem tudja orvosolni, csak akkor kerülhető el, ha több gyereket szülünk. Ez pedig ugyebár nem oldható meg, ha apuci meg anyuci is dolgozik, mert hát akkor ki foglalkozik a gyerekkel? Ha egyik sem, vagy csak az egyik dolgozik, mert nincs munkahely, akkor meg azért nem szülnek gyereket, mert nem tudják eltartani. Ha a nők "visszavonulnának" oda, ahová valók, a háztartásba, akkor lenne elég munkahely (hozzá kell tenni, hogy munkahelyet is lehetne máshogy is teremteni, de ezt szintén nem írom le itt, mert nem erről szól a kérdés), meglenne az a létbiztonság, amelyen több gyereket merünk vállalni.

Én sem vagyok egy elvetemült antifeminista. A családon belüli erőszaknak például ádáz ellensége vagyok, és a szavazati jog is megilleti a nőket is, hiszen az ő sorsukról is szó van. A nők nem alsóbbrendűek, de nem is egyenlők a férfiakkal. Ha egyenlők lennének, nem is lennének külön nemek. A férfi legyen férfi, a nő meg legyen nő.

Szerintem - attól, hogy az első válaszoló pont egy ilyen példány - ma elég ritka az olyan ember, aki azt az álláspontot képviseli, amit te támadsz. Nagyon kevesen gondolják azt, hogy a nőknek mindnek otthon kéne főzni és takarítani egész életükben. Európában és Észak-Amerikában legalábbis. De már Ázsiában sem nagyon.

Nekem elég méretes és konzervatív családom van, de egy darab hivatásos háztartásbelit sikerült összesen előhalásznom magunk közül, ő meg külön történet.

Egyébként én is nő vagyok, és "menő", érdekes szakmám van, sokat tanultam és sokat dolgoztam érte. De tizenhárom évesen nem erről álmodtam, hanem hogy lesz egy rózsaszín családom hat-nyolc gyerekkel. Na jó, nem is igaz, nem rózsaszínt szerettem volna, hanem kéket, nekem az a kedvenc színem ;))))).

Szerintem a mai világban az én gyermekkori álmom egy nőnek sokkal nehezebben megvalósítható, mint a menő szakma és karrier, úgyhogy alapvetően még akkor is nyitott kapukat döngetsz, ha van néhány ember, akinek a magánvéleménye olyan, mint az első válaszolóé.

Mindkét nemnek megvan a maga dolga, egyik sem felsőbbrendű a másiknál. Az, hogy a nő "el van nyomva" amiatt, hogy a háztartást vezeti, ugyanúgy nem igaz, mintha azt mondanánk, hogy a férfi van elnyomva azért, mert az ő elsődleges feladata a család anyagi hátterének megteremtése.

Sosem értettem, honnan veszik egyesek, hogy "elnyomás" az, ha a nő otthon végzi a dolgát. Ennyi erővel az is elnyomás, hogy a férfi meg a munkahelyén végzi a maga dolgát. A férfiak mégsem nyafognak soha, hogy mi az, hogy a nő otthon éli világát, amíg ők kénytelenek dolgozni?

A nemek egyenlőek, és mindkettőnek megvan a maga helye és dolga, egyiknek sincs oka rinyálni emiatt. Egyik sem kevesebb vagy több a másiknál. Egyiknek sincs joga verni a mellét azért, mert dolgozik, vagy éppenséggel mert nem dolgozik.

Hálát adok a jó istennek, hogy ebbe a világba születtem és nem 200 évvel korábban. A világ legpocsékabb házi asszonya lennék - nem mintha nagyon törném magam. Számomra egy átok, ha itthon mosni, vasalni, padlót sikálni kell. Nem is csinálom meg. Miért tenném? Azt csinálom, amit mindig is csinálni akartam. Orvos leszek. Mindig is kiváló tanuló voltam, mindenféle versenyeken vettem részt, 2 felsőfokú nyelvvizsgám volt, mikor egyetemre kerültem (azóta még egyel gyarapodott). Egyik tanárom is megmondta, hogy jó helyre jöttem, pedig nálunk is van néhány olyan tanár , előadó, akiről hírlik, hogy nem kedveli a női hallgatókat. Ezt eddig én még szerencsére nem tapasztaltam (lekopogom). Kezdik lassan felfogni a maradi férfiak is, hogy agya a nőknek is van, mi is tudjuk arra használni, amire ők. Ellenben én pl ismerek olyan férfit (férfit???), 26 éves, egy szakmája nincs, egy érettségije nincs, élete első munkáját tavaly végezte (azóta már az sincs meg), egyébként egész nap fekszik otthon a Hotel Mama kényelmét kiélvezve. Hát ennyit arról, hogy mik a férfi és női szerepek :) én büszke vagyok arra, hogy 21 éves nőként már többre vittem, mint egy 26 éves férfi. Ha visszaküldenének a konyhába, akkor öngyilkos lennék. És itt a vége. Senkinek nem leszek a szobalánya, senkire nem fogok főzni, hiszen még magamra sem tudom. Ellenben jó vagyok abban, amit majd valamikor dolgozni fogok.

Mellékesen jegyzem csak meg, a sulimban volt egy lány (leírom a nevét, utána lehet nézni), Lovas Lia Izabella, a testvéremnek volt az osztálytársa. A lánynak konkrétan suliba nem kellet bejárnia, mert olyan nemzetközi versenyeken szerepelt kiemelkedő eredményekkel, hogy az Oxford-i, Cambridge-i Egyetemeken tárt karokkal várták. Végül is a BME-re jár fizika szakra. Fizikus professzor lesz belőle. Na ismét egy szép bizonyítéka annak, hogy a nők is képesek arra, amire a férfiak, csak a múltban nem hagyták őket kibontakozni. Az sikálja a padlót, akinek az agykapacitása többre nem jó. Vannak ilyen emberek, férfiak, nők vegyesen, ilyen a fentebb említett 26 éves srác is egyébként.

Valóban egy régi társadalmi modell volt az, amikor a feleség otthon maradt, a férj pedig eltartotta a családot.

Ma már más a helyzet, igaz.

Én félnék csak otthon maradni, mert szükségem van arra, hogy hasznos legyek, azon kívül, hogy takarítónői és háztartásbeli szerepet töltsek be. Szükségem van az alkotó munkára, és arra, hogy saját magam keressek pénzt.