A nők jobbak uralkodónak? Mit mond erről a történelem?
Laikusan azt gondolom, hogy a nők jobbak uralkodónak, mert könnyebben teremtenek kapcsolatot, jobban hajlanak a békés konfliktusrendezés felé és a nép is könnyebben fogadja el őket. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy bizonyára a női törékenységre is asszociálnak ilyenkor, ami nem feltétlenül előnyös dolog, hiszen az állam élén álljon olyan ember, aki sziklaszilárdan helyt tud állni a posztján.
Kíváncsi lennék rá, hogy tudományos szemszögből nézve ennek van-e valami alapja? Feltételezem, hogy nem véletlenül van az, hogy többségében királyok, nem pedig királynők uralkodtak a trónon az évezredek során?
Szerintem ez inkább személyiség függő, hogy ki mennyire rátermett uralkodó.
Mondjuk én alapból az uralkodó kifejezést nem használnám mert ez azt sugallja, hogy egy ember uralkodni akar a népe felett. Egy vezető ne uralkodjon felette, hanem teremtse meg számára azt a környezetet, hogy nyugodtan élje és igazgathassa mindenki a saját életét.
Patriarchális társadalomban élünk, az az ok. És nem, attól hogy nő nem lesz valaki jó vezető, sőt ha hatalomra került, elég sok másokon verte le az őt ért sérelmeket. Csak hogy egy példát mondjak: megvan, hogy a szépség és a szörny című mesének van valós alapja? na ott is egy királynő kavarta a szart (Medici Katalin) , szórakoztatta hogy Petrus Gonsalvushoz, a "szörnyhöz" kényszeríretett egy fiatal nemes hölgyet, aki az oltár találkozott először a leendő férjével, és ott szembesült vele milyen torz a férfi külseje. A királynő úgy gondolta, kitenyészt egy új emberfajt, és leszarta hogy a kis kísérletének az alanyai mit szólnak hozzá.
Érdemes meghallgatni Abigail videóját- és mindjárt elengeded a gondolatot hogy valaki a női mivolta miatt jó , kegyes uralkodó lenne. Medici Katalin egy gonosz vénasszony volt, akit mulattatott hogy tönkreteszi mások életét. https://www.youtube.com/watch?v=iGR8yPd5vOc
Vagy vegyük a szépséges Sissit, aki a magyar vonatkozás miatt érdekes lehet: A róla készült filmmel ellentétben nem dúlt a szerelem a férjével, örült ha annak más nője van, és igazi hárpia anyós volt aki megvetett a menyét, pont úgy bánt szerencsétlen csajjal, ahogy anno Zsófia királynő vele..
Én igent irok.
Nagy Katalin uralkodasatol lett Oroszorszag nagyhatalom és Anglia is, I. Erzsébettol lett nagyhatalom.
Kevesebb haboru volt, amikor nok uralkodtak altalaban.
Vannak negativ példak is persze, azokat mar leirtak elottem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!