En vagyok szocialisan tulerzekeny, vagy mas is igy gondolkodik?
Hát, sajnos ez az a nevelési módszer, ami teljesen ami nem is módszer, és nem is nevelés. Egyetlen hasznod van belőle: látod, hogy Te hogyan NEM fogod nevelni majd a gyerekeidet.
Én is voltam au-pair és én is láttam dolgokat, amik nem tetszenek. El sem bírom képzelni, hogy mekkora egóval fognak felnőni ezek a gyerekek.
Az, hogy afrikai gyerekeknek kiteszik a képét, miközben egy csomó kaját kidobnak, az eléggé képmutató, ami azt jelenti, hogy nem azért segítenek, mert úgy érzik jónak, hanem mert társadalmi kötelességük, és Afrika különben is túl messze van, és nem kell találkozni a csóró gyerekekkel. Felteszem, azoknak meg nem segítenek, akik közvetlenül kérnek tőlük.
Hát a gyereknek semmiképp nem jó ez a nevelés, mert ha egyszer kikerül a nagyvilágba, és anyu nem fogja már majd a kezét, akkor lehet, hogy kap majd egy-két pofont az élettől. De végülis azt mondják, hogy saját kárán tanul az ember.
Egyébként megkérdezhetem, hogy hogyan jutottál ki?
:)
Igen, én is szeretnék jövő nyáron kimenni, ha lesz rá lehetőség. Csak nem tudom, hogy hogyan kezdjek hozzá. Melyik közvetítővel mentél ki? Esetleg privátban kérdezhetnék még ezt-azt? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!