Az olvasottság kulturáltabb emberré tesz?

33-ra:

Egy biztos: a Tüskevár ált. isk. 4. osztályában kötelező (legalábbis nálunk akkor volt). Ezt az a másik 3 regény nem válthatja ki, mert - ellentétben a Kincskereső kisködmönnel :-) - ezek valóban traumatikusak lehetnek egy ennyi idős gyereknek. De meg se értenék. Ezeket a regényeket kb. középiskola vége felé lehetne javasolni, és utána alaposan megbeszélni órán. A Legyek urát egyetemista koromban filmen láttam, nekem még akkor is nagyon megrázó élmény volt (azzal együtt, hogy csöppet sem bántam, hogy megnéztem).

34-es, megadtam már a választ, miért nem olvasod el?

28: "Nekem semmiféle törést nem okozott. De másról sem tudok sem akkori osztályunkban, sem a családomban, rokonságomban."

Ti, "elég sokan" kiborultatok rajta, mi, szintén "elég sokan" a legkevésbé sem akadtunk fönn rajta.

El lett olvasva, reagáltam is rá személyes példával, tanári ismerősök szakértelmével, és azzal is, miért hamis a Piroska és a farkas, Hófehérke és a társai meg a Kincskereső kisködmön közé párhuzamot tenni.

Bocsánat, de a tanárok véleménye szerintem relevánsabb, mint holmi Goldmundoké a GYK-n, akinek lett válaszolva kétszer is, egyszerűen csak cs.szik beleképzelni magát más helyébe.

A Pál utcai fiúk-ban is van gyerek halál...

Az a helyzet, hogy a halált sokan tabu témaként kezelik. Nekem nem okozott lelki törést egyik könyv sem, nálunk vidéken az élet természetes velejárója volt a halál, a nagymamámmal rendszeresen sétáltunk ki a temetőbe, ő minden sírról tudta, hogy ki fekszik ott, hogyan halt meg...

Sőt, voltak köztük, valaha élő, hús-vér gyerekek is.

Hét éves voltam, amikor meghalt az újszülött unokahúgom, ott voltunk a temetésén. Életem második temetése volt, előtte egy bácsiéra mentem el a mamámmal.

Nem mindenki egyformán dolgozza fel, vagy traumatizálódik ezektől a dolgoktól, de nem lehet elkerülni a témát, és vannak, ahol otthon ezekről a dolgokról nem lehet, nem "szabad" beszélni.

Gimibe jártunk, egy ismerős kisgyerek (akkor lehetett ötödikes) az úttest közepén rohangált. Rászóltunk, hogy ne csinálja, veszélyes. Közölte velünk, hogy egyáltalán nem veszélyes, mert ő "hegylakó", és ha levágják a fejét csak akkor hal meg. Kora alapján pedig már kellett volna tudnia különbséget tenni a film és a valóság között.

Igen, a Kincskereső kisködmön elég részletes leírást ad a kislány haláláról, de inkább arról beszélgessünk, mint, hogy mit olvasott a Facebook-on, mert xy lemészárolta a családját, és mindenkit megölt, és még azt is tudja mindenki, hogy "mit mondott utoljára, mielőtt gyilkolt". Az elmúltam 18 éves igen/nem vicc kategória, ahogy sokszor a szülő saját maga készíti el az olvasni még nem vagy alig tudó gyermeke facebook oldalát...

Mi 13 évesen engedtük, hogy megcsinálja (be tudta tartani), de mai napig megbeszéljük, hogy ha valami olyasmit lát, vagy ha valamit elkezdenek terjeszteni, meg ne küldjön képet (pláne intimet) idegennek, nem tudhatja ki van a másik oldalon stb.

Ehhez viszont le kell ülni a gyerekkel.

Na, hát A Pál utcai fiúk is az a könyv volt, aminek a végén nem arra gondoltam, hogy hú de jó könyv volt, hanem arra , hogy mi a fsznak kellett ezt elolvasnom. :) Teljesen rossz hangulatom lett tőle aznapra. Azóta se jutott eszembe elolvasni, pedig még most is itt van valahol a polcon.

Ez egy egész korszak volt, amikor divat volt minden történetnek szomorú véget csinálni. A gyerekeknek szóló regényektől a legelszálltabb drámákig mindennek. Az volt az általános nézőpont, hogy ha egy történet vége vidám, az másodrendű irodalom. Mintha bizony ettől függne.

Ennek az írói ámokfutásnak persze az lett a vége, hogy az akkori gyerekek egy részével megutáltatták az olvasást, a szerencsésebb részének meg nekik való ponyvairodalom került a kezükbe, és rájöttek, hogy az olvasás szórakoztató is lehet, és később magasabb irodalmat is olvasott, akinek olyanok voltak a lehetőségei.

Más korszakban, más elvárású közönség számára készült irodalmat nem volna szabad újabb kori viszonyok közt szocializálódott gyerekekre erőltetni, mert abból jó nem sülhet ki.

Na ja, csak most meg olyan szinten szűrik a könyveket, hogy a fene megette.

Pont ma olvastam egy cikket, hogy Vác polgármestere személyesen ment át a könyvtárba rendet tenni, mert ki merték tenni a Meseország mindenkié című könyvet, és törvényt sértettek.

Technikailag bármelyik könyvbe be lehet magyarázni, hogy ezt ezért nem szabad, azt azért nem szabad.

Harry Pottert bár sokan szeretik, de nem lehetne betenni kötelezőnek, mert az írónő utalt rá, hogy Dumbledore meleg (nem a könyvben ugyan, hanem később, egy interjúban, de részlet kérdés).

Ugyanennyi logikával Matula lehet pedofil, vagy a két fiú meleg.

Másrészt ezek a könyvek részei az irodalmunknak, egyik-másik még a történelmünknek is.

Van jó pár könyv, amit lehet, hogy enélkül nem olvastam volna, mert különösebben nem vág érdeklődési körömben, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Végétől függetlenül.